A szokás eredete, hogy Szent Bálint, Terni (akkori nevén Interamna) püspöke a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását.
Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.
A legenda szerint a püspök a szerelmeseket a keresztény szokások szerint megeskette egymással, köztük katonákat is, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni. A friss házaspárokat megajándékozta kertje virágaival. A hagyomány úgy tartja, hogy ezek a házasságok jó csillag alatt születtek.
A vallásos, az egyházi liturgiában gyökerező eredete ennek az ünnepnek Jézusnak, mint égi vőlegénynek a megérkezése az égi esküvőre. A római-katolikus naptárnak (Calendarium_Romanum_Generale) az 1970-es évi reformjakor e szent és emléknapja az előírt egyházi liturgiából eltűnt, hogy helyet adjon a történelmileg bizonyítható szaloniki születésű szent testvérpár, Konstantin-Cirill (+ Róma, 869.február 14.) és Szent Metód liturgikus ünnepének.
Ennek a napnak a népszerűsége a virágkereskedésnek és különösen az ezt szolgáló reklámoknak köszönhetően megnövekedett. A napot átszövi sok hagyomány, ugyanúgy mint az 1990-es években népszerűvé lett, az USA-ból és Írországból importált Halloweennek.
A SZERETET
Meghatározhatatlan, mint maga az élet. Vagy egyetlen valóság a kettő?
Élet és szeretet. Ahol élet van, ott már van szeretet. Ahol pedig van szeretet, ott van élet.
A növényi, az állati lélek vonzódásban megélt szeretet nyilván más, mint az ember szeretetélménye, melyben két személy egymás felé örvénylő erőben elfogadja egymást, átadva magukat egymásnak: a teljes szeretetben, mely a szerelem, testestül-lelkestül.
A szeretet közösséget teremtő erő.
A szeretetből élet születhet, élet születik. Szerelem, barátság, család, nemzet, nép: a szeretetben él. Ha fogy a szeretet, haldoklik az élet.
Ha elmúlik a szeretet, az élet nem éli túl.
A szeretet a szív tűzizzása. Tevékeny. Tettek nélkül kétséges a szeretet. A tettek a szeretet jelei.
A szeretet "főtörvény", első parancs.
Parancs? Igen, mert az ember, a föld legcsodálatosabb élőlénye, mely képes az igazi szeretetre, képes arra a szerencsétlenségre is, hogy kiölje magából a szeretetet, csírájában elfojtsa szeretetképességét. Ezért kellett parancsba adni, ezért adta Jézus Krisztus első parancsként a szeretetet.
Ő életet akart. Emberi életet. Ha már embernek születtünk, szeretni születtünk.
Ő életet akart. Emberi életet. Ha már embernek születtünk, szeretni születtünk.
Sőt a szeretet az a hatalom, mely az embert túlemeli önmagán. Minden szeretet mélyén valami isteni van jelen.
"Szeress és tégy bármit!" - írja a hippói bölcs. A szeretet a szív minden erkölcsi értékét magába foglaló tökéletesség.
"Szeretném, ha szeretnének..." - fogalmazza meg ősi vágyunkat Ady Endre.
Szeressenek? Szeress!
Napfényre csak azzal válaszolhat a virág, hogy érintésére szirmait kinyitja, illatát küldi felé.
SZERESS! A szívek csak egyetlen választ adhatnak rá: megnyitják szívüket, és szeretni kezdenek. Ki így, ki úgy. Aki pedig nem?
Nem lehetünk mindenkié, mindenki sem lehet a miénk.
A szeretet nem fárad el, míg meg nem találja azt, aki viszont szereti.
Szeress! Alapvetőbb szükségleted, mint az, hogy téged szeressenek. Mindig találsz olyat, akinek szüksége van szeretetedre.
A szeretet az élet alaptörvénye.
A szeretetben az egész ember megnyilvánul.
A szeretet készség, mellyel mások felé fordulunk.
Őszintén kérdezni:
Hogy vagy? Ki vagy? Mitől könnyes a szemed? Arcod mosolyát milyen öröm rajzolta rád? A szeretet résztvevő. Kacag a vidámmal, sír a síróval!
Mert MINDEN A SZERETET és a "mindent" ki képes elmondani?
A szeretet isteni kísértés a jóra. Mondj igent!
SZERESS!
MINDEN A TIED és azonfelül az, amit a
SZERETET AD.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése