2011. május 2., hétfő

A tudatalatti abc-je-Az információ intenzitása


Az információ intenzitása

Ha már elég jól beszéli a tudatalatti nyelvét, akkor következhet a helyes "hangsúlyozás" gyakorlása. Hiszen a tudatalattinak szán mondanivalójának egy része csak pillanatokig érvényes. Más részei viszont annyira fontosak lehetnek Önnek, hogy szeretné kitörölhetetlenül bevésni őket a tudatalattijába.

Bevésés érzelmek segítségével

Segít ebben a bevésésben, ha fokozza a kép intenzitását, a kísérő érzelmek, valamint az imagináció ismétlése révén. Azt az információt, amely csupán átmenetileg érvényes, mindössze egyszer és különösebb érzelmi aláfestés nélkül képzelje el. Azt azonban, amit tartósan akar bevésni a tudatalattijába, többször ismételje meg a huszonegy napos technika* segítségével. Tegyen így mindaddig, amíg a kívánt dolog magatartásának, majd személyiségének részévé nem válik! Az imaginációt erőteljes érzelmi felhangokkal kísérje. Minden örömét és rokonszenvét irányítsa a kívánatos képre és őrizze meg ezt az érzést olyan sokáig, amíg csak lehet, közben persze mindvégig maradjon meg lelki szemei előtt a kép. Az az erő, amely ebből az érzésből árad, meghatározza, hogy milyen mélyen és tartósan vésődik be a kép a tudatalattiba.

A helyes motiváció

Egyszer egy cipőkereskedő egy távoli szigetre utazott. Hamarosan csalódottan így tájékoztatta a főnökét: "Itt egyáltalán nem viselnek cipőt az emberek, lehetetlen üzletet csinálni" Később egy másik cipőkereskedő is elutazott erre a szigetre, ő lelkesen tudatta főnökével: 
"Itt egyáltalán nem viselnek cipőt az emberek, hatalmas üzletet csinálhatunk."

A helyes lelki beállítottság

A különbség a helyes vagy a helytelen lelki beállítottságban rejlik. Rajtunk múlik, hogy megváltoztatjuk-e beállítottságunkat, ha nem felel meg kívánságainknak, vagy kialakítjuk-e a helyes hozzáállást, hiszen enélkül nem érhetünk el sikert. Hozzátartozik a helyes motivációhoz az is, hogy minden cselekedetünk mögött ott álljon a megfelelő "miért". Azért nagyon fontos ez, mert semmit sem teszünk ok nélkül, pontosabban:  ha nincs okunk rá, nem tudunk cselekedni.

Nem régiben az egyik ismerősöm ellátogatott egy szigetre. Nagyon meglepte őt, hogy a bennszülöttek többsége nem, vagy csak olykor-olykor dolgozik. "Miért kellene dolgoznom?"-mondta a szigetlakó. "Mindaz, ami a megélhetéshez kell, megterem magától. Csak akkor dolgozom, ha új nadrágra van szükségem, vagy ha szeretnék meginni egy sört!"

A sör afféle státusszimbólumnak számít a szigeten, mivel egy egész napi kereset az ára. Látható ebből az egyszerű példából is, hogy miként függ a cselekvés a motivációtól. Mihelyt megszűnik a motiváció, abbamarad a cselekvés is. Ezért fontos, hogy tetteinknek mindig megfelelő indítéka legyen.

A miért kérdése minden területen nagyon érdekes, de a betegségeknél különösen az. Mert köztudott, a betegségek nyolcvan százaléka pszichoszomatikus eredetű. (Psziche=lélek; Soma=test) Ez azt jelenti, hogy ezek a betegségek a helytelen lelki beállítottság következményei. Ezért nem elég csupán ezt a hatást, vagyis a következményt, azaz a betegséget gyógyítani a lélekben rejlő ok feltárása és gyógyítása nélkül.

Ha van egy kiálló szög a cipőjében, nem sokat segít Önnek, ha a lábán keletkezett gyulladást a legkorszerűbb gyógyszerekkel kezelik. Amint újra felveszi a cipőt, kiújul a gyulladás. A valódi segítség az, ha kihúzza a szöget a cipőből és így megszünteti azt az okot, amely a problémát kiváltotta. Ezután magától lelohad a gyulladás, és beheged a seb. Ha helyes a lelki beállítottság, biztos a siker.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Katka szép oldala

Lia Weblapkellékek, kütyük és kódok