2011. június 28., kedd

"Száz évvel ezelőtt az embereknek több idejük volt."

"Soha ne a múltban élj, viszont mindig tanulj belőle."
 Ismeretlen szerző
Hyrum:
"A hatékonyabb életvezetési technikákról szóló előadásaim és szemináriumaim szüneteiben a résztvevők gyakran megkeresnek, és szinte vágyakozva sóhajtoznak:

Bárcsak száz évvel ezelőtt születtem volna! Akkoriban annyival több idejük volt az embereknek..." 
Erre mindig azt mondom:
"Valóban így gondolja? És vajon mennyivel több ideje volt akkor az embereknek, mint most?" 
A válasz általában először egy zavart mosoly, majd valami ilyesmi: "Nos...Hát sokkal több idejük volt."

Miután eltöprengtem ezen a széles körben elterjedt vágyakozáson, rájöttem, hogy a száz évvel ezelőtti és a mai világ közt csupán annyi a különbség, hogy most sokkal több mindent tudunk csinálni ugyanazon idő alatt, mint száz vagy kétszáz évvel ezelőtt. Azaz szélesebb a választható tevékenységek skálája. Ennek egyik oka, hogy felgyorsult a világ, azaz ma szinte mindenhez rövidebb időre van szükség, mint akkor. Háztartásunk például telis-tele van a háziasszony munkáját segítő berendezésekkel. Amihez száz éve még egy heti munkára volt szükség, azt ma egy háziasszony hétfőn reggel három óra alatt elvégzi. Egy hétköznapi vacsora elkészítéséhez sincs már szükség két-három órára. Akár húsz perc is elegendő.
A közlekedés már száz éve is gyorsabb volt, mint korábban. Észak-Amerika átszeléshez hajdan még vagy három hónapot kellett postakocsiban vagy szekérkaravánnal zötykölődni. Ehhez már száz éve is csak egy hét kellett. Az utazás is kényelmesebb volt, mint régen, hiszen az utat vonattal tehette meg az utazó. Ma a New York-San Francisco távolság időben mindössze négy és fél óra, az utazás pedig minden korábbinál komfortosabb. Televízíót nézve vacsorázhatunk, miközben csaknem ezer kilométer per óra sebességgel repít bennünket egy modern utasszállító repülőgép.

A szekérkaraván
1997 nyarán feleségemmel, Gaillel mi magunk is megtapasztaltuk, milyen lehetett évszázadokkal korábban élni, amikor még minden sokkal lassabban ment. A kalandot egy emléktúrán éltük meg.
Az első mormon telepesek 1846 és 1847 között mintegy 2400 kilométert tettek meg Illionis és Utah között. Erre emlékezvén 150 évvel később egy csapat modern "telepes" elhatározta, hogy újra végigjárják az őseik által megtett utat. Terveik szerint az érdeklődők így megtudhatják, vajon milyen volt egy olyan utazás, amelyet annak idején az új otthonukat és a szerencséjüket kereső amerikaik ezrei tettek meg - ki családdal, ki egyedül - Kalifornia és más területek aranymezői felé. Az emléktúrából címlapsztori lett nemcsak Amerikában, de még a nemzetközi médiában is. Ennek köszönhetően a telepesek szekérkaravánjának érdeklődőkből álló kísérői végül majdnem annyian lettek, mint a túra eredeti résztvevői.

Miután elhagyták Nauvoo-t Illionis államban, és átszelték a Mississippi folyót, az eredeti vándorút résztvevői körülbelül nagy hónap alatt tették meg a 350 mérföldes utat Iowa államon át. A kemény telet a mai Omaha (Nebraska állam) mellett töltötték farönk-kabinokból épített ideiglenes falujukban, miközben már tervezték a következő 1600 kilométeres utat a Platte folyó mentén felfelé, a Sziklás Hegységen át. A végcél a Great Salt Lake volt. Remélték, hogy ott végre nyugalomban élhetik mindennapjaikat, nem úgy, ahogy az Államok keleti részén, ahol hitük és életformájuk miatt állandó zaklatásnak voltak kitéve.

1847 áprilisában az előőrs elhagyta a tábort, és megkezdte négy hónapos vándor útját, melyen később az egész karaván követte. A végcél Utah-ban volt, ott, ahol a mai Salt Lake City fekszik. A város egyébként abból a településből nőtte ki magát, amelyet annak idején a vándorlók alapítottak. 1847 és 1869 közt - mikor is Észak-Utahban a nevezetes aranyék beverésével befejezték a transzkontinentális vasút építését - mintegy hetvenezer ember tette meg az előőrs által bejárt utat ökör- vagy ló vontatta ponyvás szekéren.

A hosszú úton több mint hatezren meghaltak. Őket az út mentén temették el társaik. Az Utah völgybe vándorlók pedig csak töredékét tették ki annak a milliós tömegnek, akik Nyugatra vándoroltak a polgárháborús évek előtt, illetőleg utána.

Amikor híre ment, hogy ez a huszadik századbeli vállalkozó kedvű csoport feleleveníti ősei vándorútját, feleségemmel úgy döntöttünk, néhány hétre magunk is csatlakozunk hozzájuk. A szekérkaravánnal Jeffery City-ben, egy Wyoming állam felföldjén található kis városkában találkoztunk. Autónkat és lószállító utánfutónkat a találkozó helyén hagytuk, és lóháton csatlakoztunk a szekérkaravánhoz. 230 km-t tettünk meg velük úgy, hogy naponta 22-23 kilométert haladt a menet. Több mint tíz napig tartott, mire átjutottunk a nagy amerikai vízválasztón, és elértük a Green folyót.

A tájak, amiket láttunk valószínűleg nem sokat változtak az elmúlt 150 év alatt. Ugyanazok a patakok állták utunkat, ugyanazokat a sziklás kaptatókat kellett megmásznunk, és ugyanaz a kilátás fogadott bennünket a távolba tekintve. Azt hiszem, sosem fogjuk elfelejteni azt a tíz napot. Egészen eddig a túráig meg voltam győződve, hogy pontosan tudom, min mentek keresztül a vándorló telepesek. 1997 nyarán azonban kiderült, valójában fogalmam sem volt róla.

A karaván harmincöt ló- vagy ökör vontatta szekérből állt. A lovak közt volt sok nagytestű igásló is. A szekerek pontosan úgy néztek ki - és úgy is működtek -, mint százötven évvel ezelőtt. Menet közben iszonyatosan zajosak voltak. A szekerek mellett körülbelül százötven ember húzta vagy tolta kétkerekű kézikocsira pakolt holmiját.
Miután csatlakoztunk a menethez, másnap hajnali négykor arra ébredtünk, hogy a karaván vezetője egy hatalmas acélkarikát ütöget. Így figyelmeztette az embereket, hogy ideje készülődni. A mi dolgunk volt a lovak ápolása, etetése, itatása és felnyergelése. A reggelinket is mi magunk készítettük, amivel sietnünk kellett, mivel a menet pontban reggel hétkor útnak indult. A menetben minden úgy folyt, mint százötven évvel ezelőtt. A táborhelyek is pontosan ott voltak, ahol elődeink megpihentek.

Érdekes volt pontosan ugyanazt az utat végigjárni, és ugyanazokon a helyeken éjszakázni. Minden nap körülbelül nyolc vagy kilenc órát meneteltünk. Útközben ugyanazt a monoton kocsizörgést hallgattuk, és ugyanaz a por lepte be ruhánkat, nyergünket, testünket és tüdőnket, mint a múlt századi utazókét. Estére mindnyájan rettentően koszosak voltunk. Vándorlásunk során sok mindennek voltam szemtanúja. Láttam a gyaloglók cipőtől feltört vérző lábát, láttam az utazást feladó "meghátrálók" távozó szekerét - egy vagy két csapat ugyanis nem bírta tovább a megpróbáltatásokat. Annak idején nagyméretű állatok okozta balesetben haltak meg a legtöbben. Ez nem csoda, tekintve, hogy 150 éve az egészségügyi ellátás és a technológia messze elmaradt a maitól, különösen mindentől távol, egy puszta közepén. Ha valaki komolyabban megsérült, az vagy elvérzett, vagy elüszkösödött a sebe, és a fertőzés vitte el. A mi ökrös szekerünkről leesett egy nő, és az eséstől megrepedt a lépe. Ha ugyanez másfél évszázaddal ezelőtt történik, az illető néhány napon belül már halott lett volna. A mi esetünkben azonban telefonáltak a mentőnek, és a mentőhelikopterrel szállították kórházba a nőt, aki a kezelés után rövidesen már fel is épült.

Az utazás sok mindenre ráébresztett bennünket. Megtudtuk például, hogy milyen idő- és munkaigényes a lovas közlekedés. Már a készülődés is sokáig tartott. Az aznapra tervezett pár mérföldes menetelés után pedig amikor végre megérkeztünk a következő táborhelyre, ismét rengeteg tennivalónk volt. Kipakoltuk a szekereket, lecsutakoltuk, megetettük és megitattuk a lovakat, felépítettük a tábort, és elkészítettük a vacsorát. Mire mindennel végeztünk, már fél nyolc vagy nyolc óra volt. Ekkorra körülbelül annyi energiám maradt, hogy keressek egy tenyérnyi füves területet, ahol hanyatt fekve várhatom a halált. Akkor legalábbis erre az egy dologra éreztem már csak erőt magamban.

Emlékszem, milyen büszkék voltunk, amikor egyetlen nap alatt sikerült harmincöt kilométert haladnunk. Ez volt a legnagyobb távolság, mait karavánunk egyetlen napon megtett. Aztán eszembe jutott, hogy ugyanezt a távolságot autópályán, autóval, körülbelül tizennyolc perc alatt tenném meg.
Megértettem, hogy azokban az időkben tényleg több idejük volt az embereknek. De ez másfajta idő volt. Sok volt az olyan monoton cselekvés - ülés, lovaglás, egyszerű munkák végzése -, amely órákig tartott. Erre fájó izmaim és sajgó csontjaim nap mint nap emlékeztettek. A monoton cselekvés pedig valóban több időt hagyott a gondolkodásra, mint amennyivel manapság rendelkezünk. Kalandunk végén szinte már egészen megszoktuk ezt a tempót. Emlékszem, hazaérkezésünk után jó időbe tellett, mire visszazökkentünk a régi kerékvágásba, és megszoktuk a rohanó világ diktálta tempót.

A "teljes életet" élő ember

A "teljes életet" élő ember?!

Hogyan néz ki egy "teljes életet" élő ember személyiségprofilja?

Amikor hősökről beszélek, tudnod kell, hogy nem csupán követendő példának tekintem őket. Michael Jordant például számtalan fiatal kosárlabdázó tekinti példaképének, ami rendben is van. De ha egy olyan ember határozza el, hogy példaképének tekintvén Jordant ő maga is kosárcsillag lesz, aki történetesen csekély labdaérzékkel rendelkezik, borítékolható, hogy a gyakorlással töltött időnek nem sok eredménye lesz. Ugyanez igaz arra, ha saját példaképünk tetteit, karrierjét próbáljuk lemásolni. Hőseink, példaképeink egészen másként vannak segítségünkre. Az a feladatuk, hogy inspiráljanak. Méghozzá arra inspiráljanak, hogy a lehető legjobb önmagunkká váljunk. Az amerikai hadsereg népszerű toborzó szlogenje szerint 
"Be all that you can be", azaz valami olyasmi, hogy "Hozz ki magadból mindent, ami benned van."
 A hősöknek tehát az a szerepük, hogy azokkal a tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyekkel minden olyan ember, aki elérte, hogy a lehető legjobb önmagává váljék. Ha végignézed az általad hősnek tekintett emberek életútját, te magad is felfedezel majd egy sor viselkedésbeli vagy személyiségbeli hasonlóságot köztük. Az egyik ilyen gyakran előforduló jellegzetesség például az, hogy ezek az emberek még életük során sikeresek. És itt nem csupán pénzügyi sikerről beszélek, ahogy azt manapság sokan értik. A siker azt jelenti, hogy hőseink békében élnek önmagukkal és harmóniában élnek értékrendjükkel. A bevezetőben említettem egy embert, akinek mondása késő tizenésves koromban igen nagy hatást tett rám.
"Légy önmagad-tökéletes önmagad."
Úgy gondolom, hogy az általam eddig említett hősök mindegyike megfelelt ennek a követelménynek. Olyannyira tökéletesek voltak, amennyire csak lehetséges volt.
Figyeld meg azokat, akik az ismerőseid közül szerinted "teljes életet élnek". Ők nem csupán azzal sikeresek, amit elértek. Egész személyiségükből árad a siker. Ezek az emberek általánosságban véve optimisták. Egyfajta belső béke jellemzi őket. És többnyire sikeresek abban, amit el akarnak érni.
Siker jellemzi őket mentálisan, érzelmileg, spirituálisan és időbeli értelemben egyaránt.
Az alábbiakban összegyűjtöttem azokat az alapvető személyiségjegyeket, amelyek a legtöbbjükre jellemzőek. Megjegyzem, hogy nem mindegyikük rendelkezik egyszerre az összes felsorolt tulajdonsággal.

Önismeret
Ezek az emberek tudják, kik ők. Tisztában vannak adottságaikkal, erősségeikkel, tudják, hogy mire képesek, és hogyan érjék el azt. Ez a tudás erőt ad nekik. Segítségével még akkor is sok mindenre képesek, ha erre egyébként fizikailag majdhogynem alkalmatlanok lennének. (lásd. Teréz Anya törékeny testalkatát)

Önbizalom
Ezek az emberek nincsenek teli félelemmel. Winston Churchill lelke mélyén tudta, hogy nem veszíthet. Leginkább talán önbizalma segített neki és a szigetország népének átvészelni az ország történelmének egyik legnagyobb megpróbáltatását.

Megfelelő önértékelés
Ez  a tulajdonság leginkább a viselkedésben tükröződik, melynek fókuszában nem az egyén, hanem az általa segítettek, vagy a vele együtt dolgozók állnak. Teréz Anya gondolatai is állandóan akörül forogtak, hogy hol tudna segíteni az embereken. Hiederholzer tanár úrnak is az volt a legfontosabb, hogy megszerettesse velem a tanulást.

A sürgős cselekvés igénye
Minden viselkedésüket az "áldott türelmetlenség" jellemzi. Winston Churchill türelmetlenül tért nyugovóra hajnali háromkor, pedig kinevezésével nem kis felelősség nehezedett a vállára. Mindennapi hőseinkre is az jellemző, hogy alig várják a másnapot!

Erős elhívatottság egy személyes küldetés irányában
A hősök világos jövőképpel rendelkeznek teendőikről, és megvan bennük a megvalósításhoz szükséges szenvedély és összpontosítási képesség. Teréz Anya egy életen át arra a belső hang által közvetített üzenetre összpontosított, amelyben Isten arra kérte őt, segítsen a szenvedőkön és a szegényeken.

Személyiségből adódó vonzerő
Mágnesként vonzzák az embereket, és képesek vezetni is a hozzájuk csatlakozókat. Churchill például mások számára lehetetlen körülmények közt is képes volt egységbe kovácsolni a szigetországot.

Tisztában vannak személyük egyediségével, és tisztelik azt
Nem hasonlítják magukat másokhoz, és nem aggódnak amiatt, hogy mi mindenben mások, mint a többiek. Nem izgatják magukat amiatt sem, amik nem lehetnek. Arra összpontosítanak, ami bennük van.

Konzisztens, következetes életet élnek
Nem téríti el őket mindenféle új ötlet vagy váratlan esemény. Teréz Anyához hasonlóan bennük is megvan a következetességre való igény, amely tőkesúlyként irányban tartja őket a személyes küldetésük megvalósítása felé vezető úton. Akkor is, ha körülöttük viharosan változnak a körülmények.

Képesség a nyugalomra és a lelki békére
Olyankor is nyugodtak tudnak maradni, amikor mások már rég elveszítették a fejüket.

Ezekkel a tulajdonságokkal természetesen nem kizárólag embertársaink legsikeresebbjei rendelkeznek. Ezen oldalakat azzal a meggyőződéssel írtam, hogy mindnyájan képesek vagyunk saját magunk legjobb változatává válni.
Megismerve magunkat, saját hasznunkra fordíthatjuk a megfelelő önismeretből felszabaduló hatalmas energiákat. Te is, ahogy mindannyian, egyedüli, megismételhetetlen teremtmény vagy ezen a Földön. 
Adottságaid, képességeid, erősségeid, gyengeségeid, álmaid és lehetőségeid különleges elegye alkotja azt, ami vagy.
Ahhoz, hogy megismerd valódi önmagadat, őszinteségre lesz szükség. Méghozzá olyan őszinteségre, ami nem ritkán fájdalmas is lehet. Terhektől kell megszabadulnod ahhoz, hogy végre belenézz a tükörbe. Az sem kizárt, hogy olyanok - egyébként jó szándékú - segítségét kell majd elutasítanod, akik még nálad is jobban tudják, hogy mi jó neked.
Miközben megpróbálod megismerni önmagad, olyan célokra bukkanhatsz majd lelked mélyén, amelyekről addig nem is tudtál. Fel fogod fedezni magadban az önbizalomból eredő erőt is, melynek forrása szerintem egyrészt te magad vagy, másrészt egy felettünk álló spirituális jelenség. És ami a legfontosabb, bátorságot merítesz majd ahhoz, hogy valódi és tökéletes ÖNMAGAD légy.

Robert Niederholzer-Élete a tanítás

Robert Niederholzer

Hyrum W. Smith-
Robert Niederholzer

Ha végiggondolom, kik voltak nagy hatással az életemre, mindenképpen meg kell emlékeznem Robert Niederholzerről. Hawwaii szegetén nőttem fel. Apám és anyám 1946-ban költöztek a szigetre, amikor még csak kétéves voltam. Apámat kinevezték a Hawaii Egyetem Kommunikációs Tanszékének vezetőjévé. Azt terveztük, hogy két évet töltünk Hawaii-n, majd visszatérünk az Egyesült Államokba, apám pedig az Utah Egyetemre, ahol korábban dolgozott. De családom végül annyira beleszeretett Hawaii-ba, hogy röpke harminc évre ottragadt a szigeten. Én pedig egészen a középiskola végéig Honoluluban éltem.
A középiskola elején apám csereprogram keretében egy évet tanított a New York Egyetemen. A két egyetem úgy látta, hogy az ilyen "szellemi keresztezés" - azaz hogy két tapasztalt professzor egy évre állást és otthont cserél egymással - jót tesz a programnak. Így első gimnáziumba a Bayside High School-ba jártam. Ha tudni akarod, hogy mi a kultúrsokk, akkor próbáld meg utánam csinálni, amire első gimiben apám csereprogramja miatt kényszerültem.
E tudod képzelni, mit éreztem, amint a háromszáz fős honolului középiskola után beléptem a négy és félezer fős New York-i állami középiskola kapuján? Kemény tapasztalat volt. Amikor aztán visszatértünk Hawaii-ra, új osztályfőnököm lett. Egy új tanár, aki akkor került az iskolába. Nem helyi lakos volt. Ő is az Államokból jött a szigetre. Robert Niederholzernek hívták.

Hozzám hasonlóan több osztálytársam is "ki volt akadva", amiért olyan osztályfőnökünk volt, aki nemrég jött az iskolába. Ráadásul nem is a szigetről, hanem az Államokból. Micsoda szörnyűség! Persze rövid idő alatt rájöttünk, hogy ez a Robert Niederholzer tulajdonképpen nem is olyan rossz ember. Sőt. Egészen más, mint a többi tanár. A középiskola végéig a tanulás nem tartozott fő tevékenységeim közé. Örültem, ha közepes átlagot tudtam teljesíteni. Minden más érdekelt, ami nem a házi feladat, a vizsgák vagy "a középiskolába szokásos és javasolt teendők" címszó alatt futott. Például komolyan sportoltam: kosaraztam, softballoztam, úsztam, teniszeztem, és alkalmanként még futóversenyekre is eljártam. Osztályelnökként az iskolai "politikában" is igen aktív szerepet vállaltam. Csak egy dolog zavart: hogy be kell járni órákra.

A középiskola második felét megelőzően szinte alig olvastam. Egyszerűen nem szerettem olvasni. Semmi élvezetet nem találtam a könyvekben. Mivel lassan olvastam, a kevés élvezet is túl lassan jött volna..
Mr. Niederholzer azonban mindent megváltoztatott. Segítségével életemben először megéreztem azt az örömöt, amit az ember könyvekből való önálló tanulással nyerhet. Csak azért kezdtem olvasni Bruce Catton klasszikus trilógiáját, a The History of Civil War-t (A polgárháború története), mert Niederholzer ragaszkodott hozzá. Ekkor kezdtem lelkesedni a polgárháború történelméért.
Teljesen beleszerettem Amerika korabeli történelmébe. Ez a "szerelem" azóta is tart. Bármerre is visz az utam, mindig ellátogatok az összes lehetséges csatamezőre, amelyekről akkoriban oly sokat olvastam.

Számomra lenyűgöző volt figyelni Niederholzer módszereit. Ő ugyanis nem azt mondta: "Hé, azt hiszem, neked tényleg el kéne olvasnod ezt a könyvet, Hyrum." Ehelyett azt mondta: "El fogod olvasni ezt a könyvet. Van rá öt napod!" Volt benne valami határozottság. Ragaszkodott hozzá. Első időben csupán félelemből kezdtem hozzá a könyvekhez, de mire eljutottam a második vagy harmadik fejezethez, általában már teljesen lebilincselt az olvasnivaló. Szerintem ő tudta előre, hogy ez fog történni. És azt is tudta, hogy el fogom végezni a nekem szánt feladatokat. Amikor kiolvastam egy könyvet, rögtön kaptam egy következőt. Egy év alatt szerintem több könyvet olvastam el, mint iskolai pályafutásom egész addigi ideje alatt.

Akkoriban kezdett számomra világossá válni egy mondat, amit apám még akkor mondogatott, amikor kicsi voltam. "Gondolataid nem lehetnek mélyebbek annál, mint amekkora szókinccsel rendelkezel." Niederholzer óráira készülve arra is rájöttem, hogy a szókincs gyarapításának legjobb módszere az olvasás. Ha számodra ismeretlen szóba botlasz, megnézed a jelentését a szótárban. Így rögtön világossá válik, mit is akart mondani vele a szerző. Én is lekezdtem utánanézni az ismeretlen szavaknak. Szókincsem pedig ezzel párhuzamosan egyre csak nőtt. (A szókincsről jut eszembe, állítólag Winston Churchill rendelkezett a valaha ismert nagy személyiségek közül a legnagyobb szókinccsel. Tanulmányok pedig nemrégiben arra mutattak rá, hogy a valóban sikeres emberek egyik tulajdonsága a nagy szókincs.)

Robert Niederholzer nem volt az a "beszélgetős" tanár. Néha kifejezetten dühített azzal, amilyen nyomást ránk gyakorolt. Volt, hogy azt hittem, kizárt dolog, hogy minden kötelező olvasmánnyal végezzek. Ő viszont érezte, hogy hol húzódnak a határaim. És csak odáig terhelt, egy kicsivel sem tovább. Feladatokat adott, és követelt.
Érdekes visszagondolni egy ilyen tapasztalatra. Most már nagyra becsülöm őt, amiért tudta jól, hogy mire van szükségem, és hajlandó volt energiát fektetni az állandó noszogatásomba. Ha visszagondolok, valószínűleg nagyon szeretett engem, ahogy nagyon szerette az összes osztálytársamat is.

ezt onnan gondolom, hogy mi mindenre volt hajlandó értünk. Számára az osztályfőnökség nem csupán napi hétórás elfoglaltság volt. Sokszor telefonon konzultáltunk vele. Gyakran tartott családlátogatást, de mi is sokat voltunk nála. Kirándulásokra is sokszor mentünk együtt. Mindent megtett annak érdekében, hogy megértsük, micsoda hatalom birtokosai vagyunk: a gondolat erejének birtokosai.

Kahlil Gibran szavait idézve a The Prophet (A próféta) című könyvéből,
" A jó tanító nem saját tudásának gyümölcseit osztja meg tanítványaival, hanem megmutatja nekik, hogyan arassák le saját gondolataik gyümölcseit."
Robert Niederholzer pedig mestere volt a tanításnak. Szenvedélye és elkötelezettsége egész életemre hatással volt. A középiskola második évétől kezdve szinte más ember lett belőlem.
Ha visszagondolok, Robert Niederholzer pontosan tudta, ki ő, és mit akar ezen a Földön. Így tudott segíteni engem és társaimat, hogy mi magunk is megtaláljuk saját válaszainkat ezekre a kérdésekre.


Teréz Anya

Teréz Anya, az aprócska apáca, akit az egész világ ismer

A legtöbben hallottak már Teréz Anyáról, aki az indiai Calcuttában élt, és 1997-ben halt meg, miután egész életét a szegények és rászorulók segítésének szentelte. Vajon ki volt ez az aprócska nő, aki valószínűleg sosem volt testesebb ötven kilónál? Miért lehetett tevékenysége ilyen nagy hatással az egész világra? Mely tulajdonsága ébresztett olyan szeretetet és megbecsülést az emberekben, hogy a Római Katolikus Egyház előbb-utóbb szentté fogja őt avatni?
Ha összehasonlítanád Teréz Anya adottságait és erősségeit azokkal az elvárásokkal, amelyeket modern társadalmunk támaszt a sikeressé válni akarókkal szemben, azonnal előtűnnek a különbségek.
Logikusan nézve a dolgot semmi sem indokolná, hogy mai világunkban Teréz Anya sikeres, és ilyen széles körben elismert személyiség legyen. A tehetős albán család leánya a makedóniai Skopjéban született, a volt Jugoszlávia területén. Nem volt magasan iskolázott, és hiányzott belőle a tehetős emberekre gyakran jellemző karizmatikus kisugárzás. Sok olyan"piacképes jártassággal" sem rendelkezett, ami az emberek serint manapság elengedhetetlen ahhoz, hogy befolyásos és sikeres ember legyen valakiből. Akkor hát mi volt benne, ami világhírűvé tette ezt az apró termetű hölgyet?
A válasz egyszerű, és egyben igen elgondolkodtató. A válasz egyetlen szó, amelyben minden benne van: szolgálat. Teréz Anya tizennyolc éves korában lépett be az írországi Angolkisasszonyok apácarendbe, és ettől kezdve embertársai szolgálatának szentelte életét. 1929-ben Kalkuttába küldték, ahol egy leányiskolában kezdett tanítani. Az indiaiak nyomora és szegénysége mély nyomokat hagyott benne, ezért az elkövetkezendő éveket azzal töltötte, hogy segíteni próbáljon a rászorulókon.
1946. szeptember 10-én hosszú vonatozás után megérkezett Darjeelingbe, ahová lelki gyakorlatra, illetve azért ment, hogy kigyógyuljon feltételezett tébécéjéből. Itteni spirituális élményéről sorsfordító megtapasztalásként emlékezik meg: 
"Egy belső hang azt súgta nekem, hogy küldetésem a betegeken és a haldoklókon, az éhezőkön, a ruhátlanokon és az otthontalanokon segíteni-hogy tetteimmel Isten szeretete legyek cselekvés közben. Gyakorlatilag ez vezetett a Szeretet Misszionáriusai rendjének alapításához."

Ekkor Teréz Anya még a korábbinál is komolyabban elkötelezte magát küldetése mellett. Már nem csupán segíteni próbált a rászorulókon. Egyenesen az egyházfőhöz, a pápához ment, és engedélyt kért tőle addigi rendjének elhagyásához, hogy új apácarendet alapíthasson. Miután megkapta a kért engedélyt XII. Pius pápától, visszament Kalkuttába. Abba a városba, amelyet sokáig a Föld legnyomorúságosabb helyének tartottak az emberek.
Hátralevő napjait azzal töltötte, hogy a rászorulók fizikai és lelki szenvedését enyhítse. Teréz Anya életét végignézve ugyanazok az emberi tulajdonságok tárulnak elénk, mint az összes hős esetében.
Pontosan tudta, ki ő, és mi a legfontosabb számára az életben. 
Emellett tisztában volt azzal, hogy mit akar elérni ezen a Földön.
Teréz Anya történetének egyik legfigyelemreméltóbb mozzanata az, ahogyan a sok más segíteni akaró közül éppen ő tűnt ki, és vált világhíressé.
Mert már akkor sem voltak kevesen azok a nővérek, misszionáriusok és humanitárius segélyszervezetekben tevékenykedők, akik az elesetteket szolgálták. Miért épp Teréz Anya vált az egész világ számára ismertté?
Miért ő lett a jótékonykodás élő jelképévé?
A válasz-legalábbis szerintem-egyszerű. Egyetlen szó: konzisztencia, azaz következetesség. Teréz Anya következetesen saját tanaival összhangban élte életét. Célja nem az elismerés megszerzése volt. Azért élt úgy, ahogyan élt, mert reményt és békét akart adni az embereknek, véget akart vetni a Kalkutta utcáin szenvedő beteg és haldokló emberek szenvedéseinek.



Jómagam sosem jártam Kalkuttában. De hallottam már róla ismerőseimtől, akik szerint a Földön kevés olyan hely van, amelyik ennyire szegény, ahol ilyen sok a betegség és a nyomor. És ez a hely, ahol Teréz Anya úgy döntött, megváltoztatja a világot. A statisztikák szerint az elmúlt évtizedek során több mint negyvenkét ezer embert gyógykezeltek üres hindu templomokban, amelyeket annak idején Teréz Anya szerzett meg és alakíttatott át Haldoklók Házává. A nővérek szó szerint Kalkutta utcáiról szedték össze a betegeket és haldoklókat, és ők maguk vitték őket be a Haldoklók Házába. Itt nem csupán gyógykezelést, hanem szeretet és törődést is kaptak. Sokak számára persze már ez sem segített, mintegy tizenkilenc ezren haltak meg ezekben az otthonokban. Itt azonban legalább emberséges körülmények közt tölthették utolsó óráikat.
Teréz Anya történetét lassacskán ismerte csak meg a világ. Az embereket megdöbbentette az, ahogy ez az apáca ellentmondott a szokásos reakcióknak: "Szörnyű, de én egyedül úgysem tudok semmit tenni..." Alig értette valaki, mi munkál ebben a fantasztikus asszonyban, aki saját rendet alapított azért, hogy jobban szolgálhassa a betegeket, a haldoklókat és a rászorulókat. Lehet, hogy azért ismerték meg oly sokan ezt a világ másik felén élő apácát, mert ő úgy élte az életét, mint aki pontosan tudja, mi számít leginkább számára az életben, és mélyen elkötelezte magát, hogy tesz is céljai megvalósításáért. Emellett kész volt minden energiáját arra fordítani, hogy a rászorulóknak jobbá tegye az életét. 


Jean-Michel di Falco
Teréz Anya - A hit csodái 
Felkavaró életrajz egy olyan asszonyról, 
aki kiemelkedik eme évszázadból és 
aki tapinthatóvá teszi számunkra 
a hit csodáit.


Michael Jordan

Hőseink-különlegesek és átlagosak

Michael Jordan

Vajon van ember a Földön, aki nem hallott még Michael Jordanról? Aligha valószínű egy olyan korban, amelyet a valós idejű kömmunikáció és a sport iránti széleskörű érdeklődés jellemez. Amikor az NBA-ben játszó profi kosaras 1998-ban visszavonult, őt tartották a világ egyik elgjobb játékosának. Nemcsak csapattársai mondták ezt róla, hanem mindenki, aki egy kicsit is ért a kosárlabdához. A profi kosárlabda világában pedig nem sokan érdemelték ki ezt az elismerést.
Nem kérdés, hogy Michael Jordan valóban rendelkezett minden fizikai adottsággal ahhoz, hogy sikeres legyen. Játék közben bárki láthatta, micsoda fantasztikus fizikummal rendelkezik. Hatalmas kezében szinte narancsnak tűnt a kosárlabda. Arányos, izmos teste olyan volt, mint "az atlétáké" a képeken. Ilyen adottságokkal azonban nem csak ő rendelkezett a kosárlabda-sportban. A többiek teljesítménye azonban még csak meg sem közelítette Michael Jordanét.

Miért? Mert Jordan annyival jobb volt, mint a többiek? Emlékezz vissza arra, amit Churchill mondott a nagy feladatra való felkészüléséről. Ott arról is szót ejtettünk, hogy milyen alaptulajdonságokkal rendelkezik az, akinek "teljes az élete". Megvizsgáltuk az ilyen személyiség ismertetőjegyeit is. Ez alapján úgy gondolom, Michael Jordan is ilyen ember.

Távolról nyomon követtem Jordan karrierjét az 1996-97-es, majd a 97-98-as időszak alatt, amikor a Chicago Bulls az Utah Jazz ellen játszott az NBA bajnokságokon. Mivel Utah államban születtem, természetes, hogy én is Utah Jazz drukker voltam jó néhány évig. 1986 és 1989 közt ötbb játékosukat személyesen is megismeretem, mert a csapat egy drogellenes kapmpány "arcként" számos főiskolát végigjárt Utah államban. Nagyra tartom az Utah Jazz számos játékosát, így John Stocktont, Karl Malonet is. Ezért tudtam, hogy amikor a Chicago Bulls le tudta győzni az Utah Jazzt, az nagyrészt Michael Jordannak volt köszönhető.
Aztán az 1998-as bajnokság hatodik meccse alatt egyszercsak megértettem, miben is rejlik valójában Michael Jordan ereje. Az előző öt meccset mindkét csapat megszenvedte. A Jazz épphogy megnyerte a tovább jutáshoz szükséges chicagói fordulót. A csoportban a Chicago vezetett az Utah előtt.

Az előbbi három, az utóbbi két győzelmet tudhatott magáénak. Azon a bizonyos meccsen a játék vége előtt negyvenhárom másodperccel egyetlen ponttal ugyan, de még mindig az Utah vezetett. Öt másodperc volt már csak hátra. Karl Malonenak nem volt más dolga, minthogy ne adja el a labdát. És akkor nyertünk volna. Ekkor Michael Jordan, kivárva azt a pillanatot, amikor Malone egy pillanatra ellazított, briliáns mozdulattal, a másodperc töredéke alatt, megkaparintotta a labdát, majd végigcikázva a pályán, Bryon Russelt kicselezve, kosarat dobott. Ezzel megnyerte a meccset, amivel végül a Chicago Bulls a bajnokságot is megnyerte. Csapata ezzel a diadallal hatodik bajnoki győzelmét aratta.

Többek között azért vagyok hálás a televíziónak, mert az emberek világszerte élőben nézhetik végig az ehhez hasonló fantasztikus sporteseményeket. Jobban látnak, mintha ott ülnénk Salt Lake City stadionjának ötvenedik sorában - egy vagyonért.Bárcsak meg tudnám mutatni neked Michael Jordan arcának mimikáját abban a pillanatban, amikor ellopta Karl Malonétól a labdát! A szemében hihetetlen elszántság tükröződött. Ez6t a tüzes elszántásgot azonban majdnem mindig megfigyelhetted, amikor játszott. Csak úgy sugárzott róla a győzni akarás, és az, hogy jól akar játszani. Ez a vágy volt minden tettének mozgatórugója. azoknak is, amelyekről sokan még ma is alig hiszik el, hogy megtehetők. Winston Churchillhez hasonlóan Michael Jordan is olyan ember, akinek "teljes az élete". Pontosan tudja, ki is ő, és merre tart. Szerintem ezért példakép még mindig olyan sokak számára Michael Jordan. Még ellenfelei és egykori ellenfelei számára is.


Winston Churchill

Hősök: emberek, akik tudják, hogy kik ők

Azt mondják, a mai világban nincsenek hősök. Ez szerintem nem igaz. Előadásaim és szemináriumaim során egy sor hősről meséltek a résztvevők. Hősökről, akiket híres emberek tekintettek példaképüknek, és hősökről, akikre mindennapi emberek néztek fel.
Biztos vagyok benne, hogy ha most megkérnélek, készíts listát az általad hősöknek tekintett személyekről, nem kllene sokat gondolkodnod, akár a magánéletedről, akár a szakmai karrieredről van szó. Nekem is vannak hőseim. Olyanok, akik elhalmoztak szeretettel és megbecsüléssel, akik a legtöbbet hozták ki belőlem, és akiknek élete vagy emberi tulajdonságai nagyban elősegítették, hogy megértsem, ki is vagyok én valójában.

Winston Churchill 
és Anglia legsötétebb órája

Hogy megértsd, miért is beszélek hősökről, hadd meséljek neked arról az emberről, akit példaképnek tartok: Winston Churchill. Churchillnek nagy szerepe volt a II. világháború kimenetelében.
Az utóbbi időben azonban úgy tűnik, egyre kevesebben hallottak erről a fantasztikus emberről. Engem ez, bevallom, kissé megdöbbent. És ha hallották is, Churchill nem más, mint egy név az ismerősen hangzó nevek közül. Pedig tetteinek szerintem óriási szerepe volt az emberi civilizáció egyik legdrámaibb eseményének alakulásában.

Ennek megértéséhez először menjünk vissza egy kicsit az időben, és nézzük meg, Churchill miniszterelnökké való kinevezésekor, azaz 1940 májusában, milyen volt Anglia helyzete. Az igazat megvallva, egyáltalán nem volt ígéretes. Angliát komolyan fenyegette a német megszállás. Kicsit több, mint húsz évvel ezelőtt Anglia és szövetségesei még legyőzték Németországot az akkoriban "minden háborút eldöntő háborúban". Adolf Hitler militarista náci Németországa azonban új erőre kapott. Lerohanták Hollandiát, Belgiumot, és már Franciaországot ostromolták. Úgy tűnt, a "minden háborút eldöntő háború" ezúttal a németek előnyével folytatódik. 

A Birodalom által kidolgozott újfajta stratégia, a Blitzkrieg (villámháború), megállíthatatlannak tűnt.
Az utóbbi öt év nagy részét Hitler azzal töltötte, hogy - a világ véleményét teljes mértékben figyelmen kívül hagyva - újra felfegyverezte az országot, majd lépséről lépésre visszafoglalta azokat a korábban Németországhoz tartozó területeket, amelyeket I. világháborús veresége után Franciaországhoz csatoltak.
Ausztria bekebelezésekor még vér sem folyt. A Müncheni Egyezményben 1938 őszén Hitler ügyes csalással vette rá Anglia akkori miniszterelnökét, Neville Chamberlaint és a franciák kormányfőjét, Edouard Daladier-t, hogy követelésének engedjenek, és hozzájáruljanak, hogy Németország "megvédje" (azaz megszállja) Csehszlovákia német lakta területeit. 

Ez után nem telt bele hat hónap, és a német hadsereg már egész Csehszlovákiát megszállva tartotta. Eközben Nagy-Britannia kivárt. Hadseregét csak az időszak vége felé kezdte ismét megerősíteni. Felszereltségük és létszámuk messze elmaradt a náci Németországétól. Ezért csak abban reménykedhettek, hogy a franciák majd valahogy megállítják a német előre-nyomulást.
1939 szeptemberében Hitler serege belépett Lengyelországba - bár a Müncheni Egyezményben éppen ennek ellenkezőjére tett ígéretet. A britek és a franciák - bár ugyanebben az egyezményben segítséget ígértek Lengyelországnak - nem igazán siettek hadat üzenni Németországnak. A segítség végül túl későn jött, és egyébként is kevésnek bizonyult. Hitler ugyanis, a lengyel hadsereget legyőzve, megszállta az országot.
1940 májusában az után, hogy télen Németország és Franciaország seregei farkasszemet néztek egymással a franciák állítólag bevehetetlen Maginot Vonalánál, Hitler ismét megállíthatatlannak bizonyult. Németalföldön áthajtva a német tankok gyakorlatilag kikerülték a franciák határ menti védelmét, így rövid idő alatt egészen Párizsig eljutottak.

A "mi időnk békéjének" (így hívta Chamberlain eredetileg a Müncheni Egyezményt) kihirdetése után Hitler gyakorlatilag folyamatosan szegte meg az ott  leírtakat. Május 9. napján, miután teljes mértékben hitelét vesztette az emberek előtt, Chamberlain jobbnak látta, ha visszavonul. VI. György királynak Winston Churchillt javasolta utodjául.

Bár Churchill a Chamberlein vezette Konzervatív párt tagja volt, ő fogalmazott meg mindig is legélesebb kritikát a volt miniszterelnök és a konzervatívok németországi politikájával kapcsolatban. München után Churchill úgy vélte, hogy a miniszterelnök-féle "mi időnk békéje" nem más, mint "valódi katasztrófa". Az elcsigázott Chamberlain pedig végül belátta, hogy hibázott. "Megbuktam. Most próbálja meg Ön." Május 10-én Winston Churchillt fel is eskették a Buckingham Palotában. Churchill minderről a következőképpen számolt be: "Kaptam egy üzenetet, miszerint a Palotába várnak este hat órára...Megérkezésem után rögtön a királyhoz kísértek. Őfelsége nagyon kegyesen bánt velem, és hellyel kínált. Pár másodpercig fürkésző tekintettel vizsgálgatott, majd azt mondta:...Meg szeretném kérni önt, hogy alakítson kormányt.<Én pedig azt válaszoltam, hogy>Természetesen úgy lesz.<"

A látogatást követően Churchill politikai és katonai vezetőkkel, tanácsadókkal és több más fontos emberrel találkozott, akikkel együtt megalakította koalíciós kormányát. Eközben Európában folyamatos csatározás folyt a német és a szövetséges erők közt.
Churchill helyében valószínűleg sokan aggódtak volna Nagy-Britannia kilátástalan helyzete miatt. Lehet, hogy őt is nyomasztották vezetői pozíciójának terheli. Az sem kizárt, hogy az eseményeket befolyásoló képességeiben sem bízott teljes mértékben. Visszaemlékezései azonban ennek épp ellenkezőjét tükrözik.
"Amikor körülbelül hajnali háromkor végre álomra hajtottam a fejem, éreztem, hogy teljes megnyugvás járja át a lelkemet. Végre rendelkeztem az események irányításához szükséges jogosultságokkal. Úgy éreztem magam, mint egy hosszú-hosszú felkészülés a megmérettetésre...Az utóbbi hat év során olyan sokszor és olyan részletekbe menően próbáltam már felhívni a figyelmet a veszélyekre - amelyekről előbb-utóbb mindig kiderült, hogy jól láttam őket -, hogy senki sem tagadhatta, hogy jól látom a dolgokat. Szemrehányást sem tehettek nekem, hogy én robbantottam volna ki a háborút, vagy hogy én erőltettem az arra való felkészülést. Biztos voltam benne, hogy sokat tudok a dolgok akkori állásáról, és tudtam, hogy nem vallhatok kudarcot. Ezért bár alig vártam már a reggelt, nyugodt éjszakám volt. Nem álmodtam szépeket - de nem is volt rá szükségem. A tények ugyanis szebbek voltak, mint a legszebb álom."
E szavak - akárhányszor is olvasom őket - mindig lelkesítőleg hatnak rám. Szerintem Churchill épp a megfelelő időben  volt a megfelelő helyen. Ezért volt képes olyan tettekre, amelyek végül az egész világ sorsát befolyásolták. És ezért gondolom, hogy ha bárki is össze akarná állítani a világ történelmét befolyásoló személyiségek listáját, Churchillnek mindenképpen valahol elöl kellene lennie. Hiszen ő volt a huszadik század egyik legfontosabb személyisége.

1940. május 11-én hajnali háromkor Churchill az az ember volt, akire te is azt mondanád: "teljes az élete". Tisztában volt önmagával, és képes volt kezelni az előtte álló válság helyzetet. Nézzük, mi derül ki saját szavaiból személyiségére vonatkozóan.
Miután a király felkérte, hogy alakítson kormányt, késő estig dolgozott. El is végezte a rá bízott munkát, pedig környezetében leginkább a káosz és a kétségbeesés uralkodott. Munkája végeztével lefeküdt, és "teljes megnyugvás járta át" lelkét.

Megnyugvás? Hiszen egy teljesen felkészületlen ország vezetését bízták rá egy olyan háború kellős közepén, amelyben ellenfele a történelem eddig leghatalmasabb és legfelkészültebb háborús gépezete volt. Ez volt élete legnagyobb feladata. Ő pedig mit érzett eközben? Megnyugvást. Teljes lelki békét. Vajon miként lehetséges ez ilyen körülmények között?

Churchill maga válaszolja meg a kérdést. "Végre rendelkeztem az események irányításához szükséges jogosultságokkal. Úgy éreztem magam, mint aki a Végzettel menetel." Érezted valaha is úgy, mint aki "a Végzettel menetel?" Winston Churchill akkor és ott úgy érezte. Szavai azt a csendes önbizalmat, azt az önbecsülést sugározzák, amely ilyen alkalmakkor hatja át az ember lelkét. maximálisan bízott vezetői képességeiben. Tudta, hogy meg fogja oldani a problémákat, és igenis ki fogja vezetni a rábízott embereket a pokolból.

Most valószínűleg azt gondolod: "Ez mind nagyon szép, de én nem vagyok Winston Churchill." Elhiszem. Mégis biztos vagyok benne, hogy saját befolyását és saját köreit illetően erre bárki képes. Igenis, lehetséges bárkinek ilyen mértékben bízni önmagában és képességeiben. Valószínűleg rád nem vár feladatként a világ megmentése. De bármilyen kihívással szembesülsz is életed során, ne feledd, te is képes vagy a Churchilléhez hasonló önbizalom és magabiztosság érzésének megtapasztalására.

Hogyan? Hamarosan kiderül. Ha végre úgy döntesz, kezedbe veszed az események irányítását. Ha meghatározod, hogy melyek azok a dolgok,  amelyek igazán számítanak az életedben. Ha megválasztod az ezek eléréséhez szükséges irányt, és tervet készítesz, hogy tudd, hová tartasz, és pontosan hogyan fogsz oda eljutni. Ha mindezt megteszed, te is megérzed majd azt, amit Churchill érzett, amikor országa a legmélyebb válságban volt.

Winston Churchill szavaiból arra is fény derül, hogy ő miként jutott el erre a szintű lelki nyugalomra.(Úgy éreztem, mint)"...akinek egész eddigi élete nem volt más, mint egy hosszú-hosszú felkészülés a megmérettetésre." Churchill addigi politikai karrierje, finoman szólva, nem volt túl rózsás. Még saját pártján belül sem mindig volt népszerű. Politikai jelentőségének növekedésével úgy tűnt, egyre inkább magáénak vallotta az amerikai Marshall tábornok szavait, miszerint nincs végső vereség, mert minden vereség csak felkészülés a következő, korábbinál nagyobb csatára.

Churchill tehát felismerte, hogy egész addigi élete tulajdonképpen egy hatalmas kihívásra való felkészülés volt. És miközben erről a kihívásról beszél, egészen más gondolatok is eszébe jutnak. "Azt ugyebár nem vethették a szememre, hogy én robbantottam ki a háborút, vagy hogy én erőltettem az arra való felkészülést. Biztos voltam abban, hogy sokat tudok a dolgok akkori állásáról, és tudtam, hogy nem vallhatok kudarcot" (utólag kiemelve).

Churchill nem úgy mondta e szavakat, hogy nem lett volna teljes mértékben tisztában a tényekkel. Sőt. Az ezt megelőző hat év nagy részében minden idegszálával erre a megmérettetésre készült. Értékelte a helyzetet, próbálta a lehető legjobban felmérni Hitler háborús stratégiáját és hadseregének képességeit. Nagy-Britannia polgárainak erejével és hatalmával is tisztában volt. Tudta, mire képesek sajátjai, ha sarokba szorítják őket. Tudta, mivel győzze meg, és hogyan lelkesítse az embereket, hogy végül övék legyen a győzelem. A katasztrofális helyzet kellős közepén ezért Churchill képes volt azt mondani magának, hogy "nem vallhatok kudarcot". E szavai engem mind a mai napig bámulatba ejtenek.

Háborús emlékirataiból vett idézetünk utolsó szavai szintén a kedvenceim közé tartoznak: "Ezért, bár alig vártam már a reggelt, nyugodt éjszakám volt. Nem álmodtam szépeket - de nem is volt rá szükségem. A tények ugyanis szebbek voltak, mint a legszebb álom" Itt Churchill arról beszél, mint amit úgy is hívnak, hogy "mennyei türelmetlenség, hogy ismét felkeljen a nap". Alig várta, hogy munkához láthasson. Biztos, hogy nagyrészt tisztában volt az előtte álló feladat nagyságával. Túl jól ismerte saját lehetőségeinek határait és országának erő forrásait. És azt is pontosan tudta, mire van szükség a győzelemhez. Tudta, hogy külső támogatókat kell szereznie, akik közt az akkor még vonakodó és az elzárkózás politikáját folytató Egyesült Államok is ott kellett, hogy legyen. Ennek ellenére alig várta a reggelt.

Érezted már valaha, hogy alig várod a másnap reggelt? Azok, akiknek nincs ilyen világos jövő képük, sosem ismerik meg ezt az érzést. Azok viszont, akiknek van élet céljuk, biztos, hogy tapasztalták már azt, amit Churchill érzett. Alig várják, hogy végre felkeljen a nap. Reggel kipattannak az ágyból, tele energiával, izgatottságtól fűtve. Világos cselekvési tervük van. Pontosan tudják, hová tartanak, hogy hogyan jutnak el oda.
Vajon mi történt ez után a nevezetes májusi nap után? Churchill, akinek nem volt sokkal több segítsége, mint hogy pontosan tudta, ki is ő, képes volt levert és félelemmel teli népét a történelem egyik leglelkesítőbb beszédével feltüzelni. Nem egészen egy hónappal kinevezése után, június 4-én a parlamentben beszámolt a háború akkori állásáról. A kilátások elég rosszak voltak. A franciák közel álltak az összeomláshoz. Lassan készek voltak megadni magukat a náci Németországnak. Nagy-Britannia épphogy csak ki tudta vonni alakulatait Franciaországból, ahol majd minden felszerelésüket kénytelenek voltak otthagyni. A németek ugyanis az észak-francia kikötőnél, Dunkerque-nél, bekerítették őket. Nagy-Britannia majdnem biztosan számíthatott a német megszállásra. 

Ebben a helyzetben Churchill az alábbi szavakkal összegezte a helyzetet az Alsóház előtt:
"Folytatni fogjuk a végsőkig, harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és erővel a levegőben, megvédjük Szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a tengerparton, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat...És ha, amit egy pillanatig sem hiszek, e Szigetet vagy annak egy részét leigáznák és kiéheztetnék, a Brit Flotta által felfegyverzett és óvott Birodalmunk a tengereken túl folytatja majd a küzdelmet, amíg, midőn Isten jónak látja, az új világ teljes erejével és hatalmával elő nem lép, hogy megmentse és felszabadítsa a régit."
Az Egyesült Államok csak több mint másfél évvel később csatlakozott a háborúhoz, hogy a mérleg nyelveként Nagy-Britannia és szövetségesei javára döntse el a háborút. Ezalatt a németek számos szigetországi ipari települést, valamint London egy részét lebombázták. A civilek vasvillákkal és ősrégi lőfegyverekkel készültek a német megszállásra. Churchill pedig folytatta a Hitler elleni nyílt szembeszegülést, felsorakoztatva azt a kevés haderőt, amivel rendelkezett. Ezzel nemcsak a szigetországot védte meg a német megszállástól. A demokráciát mint államformát is megvédte, az egész világ számára. Munkássága ezért méltán tekinthető mindannyiunk számára sorsfordítónak.

Hőseink - különlegesek és átlagosak
Ha saját hőseimre, és azokra a hősökre gondolok, akikről mások meséltek nekem, világosan látszik, hogy nem kell Winston Churchillnek lenni ahhoz, hogy az ember valaki más számára hőssé váljék. Tele van velük a sport, a média világa. De néha egészen érdekes helyeken is találhatsz hősöket, akiknek céljain néha te is meglepődsz. A legtöbb hős azonban ugyanolyan halandó, mint te vagy én. Mindennapi emberek, akik tisztában vannak önmagukkal, és megérezték, micsoda erő rejtőzik ebben a tudásban. Nézzünk meg három ilyen személyiséget. Kettőt szerintem a Föld majd minden lakója ismer. A harmadikat azonban nem sokan. És ők sem biztos, hogy tudják, micsoda hőst tisztelhetnének benne. Ez az ember mégis hős a számomra.

Az önismeret ereje




Michael Hart, a neves amerikai író és kutató, könyvet írt Top 100: A Ranking of the Most Influential Persons in History címmel(magyarul megjelent: 100 híres ember - a kezdetektől napjainkig)
A könyvben a szerző rövid életrajzot közöl arról a száz emberről - fontosság szerint rangsorolva őket -, akik szerinte a legnagyobb mértékben befolyásolták az emberiség történelmét.
A könyv megjelenése óriási vitát kavart. Leginkább azt vitatták a "hozzáértők", hogy ki miért szerepel, illetőleg miért nem szerepel a könyvben, illetőleg azt, hogy miért éppen arra a helyre rangsorolta őt Hart. Nem véletlenül. A legfontosabb személy szerinte Mohamed volt. Őt követte Isaac Nexton, Jézus, és Buddha. A top tízben nem is szerepeltek amerikaiak. Az elsőt a huszonhatodik helyre rangsorolta. Ő volt George Washington. Ami aztán tényleg felháborította az amerikaiak egy részét - azon tól, hogy ilyen kevés "fontos amerikai" került fel a listára - az az volt, hogy Washingtonnál fontosabbnak egy sor olyan személy találtatott, akikről ők még soha nem is hallottak. Benjamin Franklin és Abraham Lincoln pedig még a top százba sem kerül bele (bár a szerző azért megemlékezett róluk a műben).

Hart rangsorával nem mindenki értett egyet. A szerző azonban könyve előszavában egészen reális és hihető érvekkel támasztotta alá választását. A döntő tényező az illető tevékenységének hatása volt. Pontosabban az, hogy ez milyen időtávon volt érzékelhető, és körülbelül mekkora népesség életére volt jelentős hatással. Mohamed tanítása és tetteinek közvetlen hatása rövid idő alatt az egész világra eljutott, és Nyugat-Afrikától Indonézián át minden kultúrában mély nyomokat hagyott. Ezek az erősen vallásos és szekuláris jellegű változások a tizenharmadik században tovább folytatódtak, és hatásuk a mai napig érzékelhető.
Newton fotnosságát azzal magyarázta a szerző, hogy a modern tudomány atyjának tartott tudósnak még ma is óriási hatása van minden-napjainkra. Az általa indított tudományos forradalom radikális változásokat idészett elő életünk számos területén, így például a politikában, a közgazdaságtanban, a kommunikációban, a közlekedésben, a mezőgazdaságban és a gyógyszeriparban. A Newton felfedezései által elindított fejlődés nélkül ma egészen máshol tartana a tudomány és a technológia.
Hart Jézus szerepéről a következőket mondja. Az ő tevékenysége elsősorban az európai civilizációra fejtett ki nagy hatást, és lehetővé tette, hogy Európa az Újvilágot is meghódítsa.
Buddha tanításai eközben India és Kelet-Ázsia sokféle kultúrájában hagytak mély nyomokat. Ezek négyen - a "top négy" - tehát nem csupán a haláluk utáni történelemre voltak hatással, de elmondható, hogy befolyásuk gyakorlatilag azóta is folyamatosan nő.
A könyvet nagyon tanulságos olvasmánynak tartom. Nem csak azért, mert a szerző "listája" sok más szakmabelitől elétrő véleményt tükröz, hanem azért is, mert ha röviden is, de megismertet bennünket ezekkel az emberekkel, és tevékenységük hatásával. Én nem szállnék vitába Harttal azt illetően, hogy ki volt történelmünk legbefolyásosabb személyisége. Annyit azonban látok, hogy a lista tagjai mind-mind kristálytiszta elképzeléssel rendelkeztek arról, hogy kik is ők valójában. Ez adta erejüket, és ez segítette őket életcéljuk megvalósításában.

Azokról a hősökről fogok beszámolni a következő oldalon, oldalakon, akiket mindenki nagyra tart, akiknek hatására az ember a legjobbat próbálja kihozni magából. Megnézzük, hogy honnan ered a belőlük sugárzó belső erő, melyek azok az emberi tulajdonságok, amelyek mindannyiukban megtalálhatók, és mi az, amit tanulhatunk tőlük.

Az ilyen hősökkel kapcsolatban legtöbbünknek rögtön eszébe jut, hogy "én aztán biztos, hogy nem tudtam volna mindezt elérni". Ez részben saját korunkat tükrözi, a patthelyzetek korát, amiről még részletesen is szó lesz! Megnézzük, vajon mostanság miért vagyunk képtelenek vágyainknak és elvárásainknak megfelelően élni. Többek között azért, mert abban a tévhitben élünk, hogy a mai modern világ rohanó tempójában képtelenség a valóban fontos dolgokra összpontosítani.

Aztán hamarosan elérkezünk a lényegi részhez, és az igazi mondanivaló irányába veszük az utunkat. Álmok megvalósítása iránti vágyakról és a beteljesedés érzéséről lesz szó.

A tökéletesség!

-Út a belső szabadsághoz-



Kedves Olvasó! 

Új sorozatomban az elengedés fontosságát járjuk körbe, ehhez hívom segítségül Kurt Tepperwein -"Ha nem boldogít, engedd el!" című könyvét! A könyv feladat lap jellegű, mert bizony a belső szabadságunkhoz nekünk kell dolgoznunk! 

Ugyan ki ne szeretne boldog és elégedett lenni, ki ne vágyna harmóniára és sikerre? Majdnem mindenki erre törekszik, ám mégis igen kevesen érik el ezeket a célokat. Pedig nem olyan nehéz boldog, teljes életet élni. Ehhez pedig a jelszó: elengedni - elengedni mindent, ami csak akadályoz abban, hogy valódi rendeltetésem szerint élhessem az életemet. Ebben szeretnék egy kis segítséget nyújtani, hogy megtaláld igazi hatásodat, felismerd és elérd céljaidat.
Szabadulj meg mindentől, ami nem tartozik hozzád! Biztosan akad az eldobandók között olyan is, amelyre egy darabig szükséged volt - ám most már nincs. Most eljött az ideje, hogy végiggondold egyszer, mi igazán fontos a Te számodra az életedben.
Engedd el, ami nem tesz boldoggá, és meglátod:
belső szabadságodból olyan erőt meríthetsz, amely segítségére lesz majd céljaid megvalósításában.
Sok örömöt kívánok az olvasáshoz, és sok sikert a magadon elvégzendő munkához!


Ha nem boldogít, engedd el!
Néha a kevesebb több lehet!
Elengedni - ez az, amit nem teszünk meg mindig könnyedén. Pedig nagyon vágyunk rá, hogy megszabaduljunk a szorongásoktól, az előítéletektől, a dühtől, a stressztől, a gondoktól és a kedvezőtlen énképünktől.

A szerző megmutatja az utat a harmónia és a kiegyensúlyozottság felé, és bátorít bennünket, hogy merjük újrarendezni az életünket. Munkalapok és meditációk segítenek abban, hogy ellenőrizhessük a személyes fejlődésünket, és hogy arra tudjunk összpontosítani, ami jövendő életünket meghatározza majd.

Kurt Tepperwein természetgyógyász és terapeuta. 1984 óta docense a Nemzetközi Tudományos Akadémiának, ahol a "mentális tréning" munkacsoportot vezeti. Edzői módszerei élsportolókat és csúcsmenedzsereket segítettek teljesítményük megőrzésében és javításában.

A M-érték Kiadónál eddig magyarul megjelent könyvei: 
Szellemi öngyógyítás, Testünk üzenetei, Savtalanítás, A teremtő képzelet csodái, Tudattréning, A szellemi törvények, Válságból fakadó új élet. Ezeket a könyveket a Könyv ajánlat menü pontban be is fogom neked mutatni! 
De most kanyarodjunk vissza a valós feladatainkhoz!


1. fejezet

A tökéletesség

a, Életünk értelme-életünk feladata

Életünk értelme voltaképpen abban áll, hogy elérjük a tökéletességet. Már a Biblia is ezt írja:
"Legyetek olyan tökéletesek, amilyen tökéletes az Atya a mennyekben."
Legelőször is tudatosítsuk magunkban, hogy valódi énünk a kezdet kezdetétől eleve tökéletes volt, most is tökéletes, és mindig az lesz.
Így tökéletességünkért sem fohászkodnunk, sem dolgoznunk nem szükséges miatta. Reménykenünk sem kell abban, hogy majd részesei leszünk a tökéletességnek, és aggódnunk sem szükséges miatta. Ahhoz, hogy elérjük a tökéletességet, csak egyetlen út vezet:
szabaduljunk meg mindentől, ami akadályozza annak megvalósulását. Mi magunk akadályozzuk meg önmagunkat a tökéletességben, amikor megengedjük, hogy életünkben szerepet kapjon a tökéletlenség.
A könyv és ezek az oldalak azért íródtak, és íródnak, hogy megmutassa:
miképpen tudunk megszabadulni mindattól, ami csak megterhel bennünket, ami megakadályoz a tökéletesség elérésében.
Ehhez elsősorban azt kell megértenünk, hogy önfejűségünket kell elengednünk legeslegelsőként. Lelkünk ugyanis csakis így lehet szabad. Célunk pedig éppenséggel ez a szabadság.
Ha végig járjod velem az utat kedves olvasóm, amelyen most elindulunk, meg fogod találni, amit keresel: 
a harmóniát.
Nem titok, hogy e kívánság valóra váltása nagyon nehéz feladat. Munkát jelent, sok, önmagunkon végzett munkát, fegyelmet, belátást, sőt némely elhatározás akár lemondásnak is tűnhet az első időkben. Ám minél több belátást és tapasztalatot gyűjtünk, annál könnyebbek lesznek ezek a látszólagos lemondások - amíg el nem érünk odáig, hogy egy szép napon már nem lesz semmi olyasmi, amelyről le kellene mondanunk!

b, Hol állunk ma?

Mindenkinek megvan a feladata az életben. Ez lehet nagy, jelentős feladat, de olyasmi is, amit a legtöbben észre sem vesznek. Ám ennek nincs semmi jelentősége. Csak az a fontos, hogy mindenki felismerje élet feladatát, és be is teljesítse azt, hiszen életének értelme a beteljesítésben áll. Nemcsak akkor von felelősségre bennünket a sorsunk, ha rosszat teszünk - akkor is felelnünk kell, ha nem tettünk semmi jót. Most persze lehet, hogy azt kérdezed: "Honnan tudjam, hogy mikor kell megtennem valamit, és mikor nem? Melyik a helyes út a harmónia, a tökéletesség felé?"
Ahhoz, hogy választ megkapd, el kell indulnod a "befelé vezető úton". A feladatok mindenkinél különbözők, hiszen mindenkinek saját életfeladata van. Először ismerd meg önmagad, ismerd meg, mi végre jöttél a világra, keresd meg a hivatásod. Megpróbálunk segíteni: néhány kérdőívet mutatok, amelyeknek segítségével tisztázhatod az utad.
Ha egyszer teljes nyugalomban elgondolkodsz az életedről, akkor meg fogod állapítani, hogy végigvezet benned egy "vörös fonál", amely a régmúlttól kezdve a mai napig fel-felbukkan benned. Az lesz a legjobb, ha szakítasz magadnak egy kis időt, szép nyugodtan nekiülsz, gondoskodj arról, hogy senki se zavarhasson, aztán teljes nyugalomban átgondolod eddigi életed. Nézz vissza a múltba - pillants előre a jövődbe!

1. Feladat

Élethelyzet kérdőív

Milyen helyzetekbe kerülsz ismétlődően?
  • a magánéletben
  • a szakmában
  • Milyen problémák bukkannak fel ismételten?
  • Milyen kérdések vetődnek fel többször is?
  • Miféle csalódásokat kell gyakorta átélnem?
  • Mely területen érem el a legnagyobb sikereimet?
  • Milyen célokat érek el könnyűszerrel?
  • Milyen állandó, elérhetetlennek tűnő céljaim vannak?
  • Mely érzéseim fejlődtek ki leginkább?
  • Milyen gondolatok uralkodnak az életemben?
  • Vannak visszatérő álmaim?
  • Mit várok a jövőtől, mitől tartok?
Természetesen tetszésed szerint nyújthatod, egészítheted ki ezt a listát. Meg fogod állapítani, hogy egyre-másra hasonló problémákba ütközöl, és újra meg újra hasonló jellegű kérdések vetődnek fel. Ennek az az oka, hogy ezek a problémák megoldatlanok, ezek a kérdések megválaszolatlanok még a Te életedben. Most tehát rendbe kell tenni ezeket az ügyeket, hogy létrejöhessen a harmónia. Ez a teljes élet alapfeltétele, hiszen ahol megoldatlan gondok halmozódnak, ott a nyugalom nem teremhet meg.

2011. június 13., hétfő

Pünkösd ünnepe


A pünkösd újszövetségi egyházi ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradásának emlékét ünnepli meg. 
A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás.
A Szentlélek (görögül pneuma, latinul Spiritus Sanctus) ezen a napon áradt ki az apostolokra, és ezzel a napot új tartalommal töltötte meg a keresztények számára:
"És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának. És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala. És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok." 
(Apostolok cselekedetei 2. fejezet, Károli Biblia)

A pünkösd a sínai szövetség ünnepe volt a zsidóknál Krisztus korában. Akkor a jelei a szélzúgás és tűz volt, Isten jelenlétének, kegyelem kiáradásának jelei. 
Az Új szövetség előjeleit a próféták mondták ki az Ószövetségben, Krisztus születése előtt: 
"Új szövetséget kötök veletek...akkor majd...új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek...Az én Lelkemet oltom belétek..."
(Ez. 36,25-27; 11,19; Jer. 31,31k)
Keresztelő Szent János is jövendölt. 
(Jézus) majd "Szentlélekkel és tűzzel fog benneteket megkeresztelni" Jézus Keresztelő Szent Jánosnál keresztelkedett meg, és rögtön utána galamb szállt Jézusra. Ezért a Szentlélek jele a katolikus ikonográfiában a galamb.
Eredete az ószövetségi zsidó ünnep, héber nevén Sávuot, a törvényadás (tóra adásának) emléknapja és az új kenyér ünnepe.
Az Ószövetségben olvassuk, hogy az Úr három főünnepet rendelt a zsidóknak. 
"Háromszor szentelj nekem ünnepet évenként! 
Tartsd meg a kovásztalan kenyerek ünnepét! Hét napig egyél kovásztalan kenyeret, ahogyan megparancsoltam neked, az Ábib hónap megszabott idején, mert akkor jöttél ki Egyiptomból. Üres kézzel senki se jelenjék meg előttem! 
Azután az aratás ünnepét, amikor meződ vetésének első termését takarítod be. 
És a betakarítás ünnepét az esztendő végén, amikor a termést betakarítod a mezőről. 
Évenként háromszor jelenjék meg minden férfi az Úristen színe előtt (Jeruzsálemben)!" 
(2Mózes 23:14-17)

Tehát a középső a pünkösd ünnepe, ez az 50. nap. 
"Számoljatok a szombatra következő naptól, tehát attól a naptól, amelyen elviszitek a felmutatásra szánt kévét, hét teljes hetet. Ötven napot számoljatok a hetedik szombat utáni napig, és akkor mutassatok be új ételáldozatot az Úrnak!" 
(3Mózes 23:15-16) 

"Amikor pedig eljött pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen, hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szent Szellemmel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy ahogy a Szellem adta nekik, hogy szóljanak. Sok kegyes zsidó férfi tartózkodott akkor Jeruzsálemben azok közül, akik a Föld minden nemzete között éltek. Amikor a zúgás támadt, összefutott ez a sokaság, és nagy zavar keletkezett, mert mindenki a maga nyelvén hallotta őket beszélni." 
(ApCsel 2:1-6)

Péter apostol megmagyarázta az ott levőknek, hogy most teljesedett be, amit Jóel így prófétált: 
"Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Szellememből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látomásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Szellememből, és ők is prófétálnak." 
(ApCsel 2:17-18)

Jézus is megígérte a Pártfogót, akit Ő küld el az Atyától, 
"az Igazság Szellemét, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam." 
(János 15:26b).

"Én azonban az igazságot mondom nektek: jobb nektek, ha én elmegyek; mert ha nem megyek el, a Pártfogó nem jön el hozzátok, ha pedig elmegyek, elküldöm Őt hozzátok. És amikor eljön, leleplezi a világ előtt, hogy mi a bűn, mi az igazság és mi az ítélet. A bűn az, hogy nem hisznek énbennem; az igazság az, hogy én az Atyához megyek, és többé nem láttok engem; az ítélet pedig az, hogy e világ fejedelme megítéltetett." 
(János 16:7-11) 

Tehát Jézus kitöltötte Szent Szellemét.
Szentírásból ismert Húsvét után az ötvenedik napon tartják. 
Így pünkösdvasárnap (a nyugati kereszténységben) 
legkorábbi lehetséges dátuma:
május 10., a legkésőbbi pedig június 13.
Görög nevének (πεντηκοστή, pentékoszté) a jelentése is 50, a magyar pünkösd szó ebből származik. 
Hasonlóan a húsvéthoz, egész héten át tart, de csak két nap nyilvános ünnep. 
Tertullianus régi ünnepnek nevezi, tehát az apostolok idejéből való. 
A katolikus egyházban van vigíliája böjttel, amelyen keresztvizet szentelnek. 
A bérmálás szentségét pünkösd ünnepétől kezdve szokás kiszolgáltatni a római katolikus egyházban. 
Az ünnepről május hónapot pünkösd havának is nevezik.

NÉPSZOKÁSOK
A magyar kultúrában több szokás kötődik a pünkösdhöz. Több elemük a kereszténység előtti időkbe nyúlik vissza. Visszavezethető a római floráliákra: a floráliák olyan tavaszt köszöntő ünnepi alkalmak voltak, amikor Flora istennőt, a növényvilág és a virágok (tágabb értelemben a termékenység) istennőjét köszöntötték. Az istennő görög nevén Khlóris, azaz Zöldellő, Viruló

Májusfa 
A magyar nyelv terület nagy részén hagyományosan a május elsejére virradó éjszaka állítottak májusfát. Másik jeles alkalma pünkösd volt. A május elsején állított fákat sokfelé pünkösdkor bontották le. A májusfa, a zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is.
A májusfát csoportba szerveződve állították a legények a lányoknak, akiknek ez nagy megtiszteltetés volt. 
Magas, sudár fák voltak erre alkalmasak, melyeket a kerítésoszlophoz rögzítettek éjjel vagy kora hajnalban. Általában színes szalagokkal, étellel-itallal is díszítették. Általában az udvarló legény vezetésével állították a fát, de egyes területeken a legények a rokon lányoknak is állítottak fát. Gyakran a közösségeknek is volt egy közös fája, aminek a kidöntését ünnepély, és táncmulatság kísérte.

Pünkösdi király
A középkor óta ismert szokás, ekkor ügyességi versenyen (tuskócipelés, karikába dobás) kiválasztották a megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá a pünkösdi király minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, a kocsmákban ingyen ihatott, a fogyasztását a közösség fizette ki később. Ez a tisztség egy hétig, de akár egy évig is tartott. Gyakran ez alkalomból avatták fel a legényeket, akik ezentúl udvarolhattak, kocsmázhattak.

Tavaszköszöntés 
Már kora hajnalban az ablakokba, vagy a ház kerítés-lécei közé tűznek zöld ágakat, virágokat (bodzát, pünkösdi rózsát, jázmint) azért, hogy nehogy belecsapjon a házba a villám. Néhol a lányos házakra tettek ki zöld ágakat.

Pünkösdi királynéjárás
Eredetileg 4 nagyobb lány (később több) körbevisz a faluban egy ötödiket. Ő a legkisebb, a legszebb. Énekelnek, és jókívánságokat ismételgetnek. Megálltak az udvarokon, majd a pünkösdi királyné feje fölé kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, s termékenységvarázsló mondókákat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot kaptak. A Dunántúlon jellemző termékenységvarázslással összekötött szokás később adománygyűjtéssel párosult.

Pünkösdölés
Ekkor pünkösdi király és királyné párost a kíséretével jelenítettek meg, de volt, ahol lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. Ez a szokás hasonló a pünkösdi királynéjáráshoz, de ez elsősorban adománygyűjtésre szolgált. A gyerekek, vagy fiatalok csapata énekelve, táncolva végigjárta a falut, s adományt gyűjtött.

Törökbasázás, borzakirály, rabjárás 
Nyugat-Magyarország egyes vidékein voltak jellemzőek pünkösdkor. Egy kisfiút szalmával kitömött nadrágba öltöztettek társai, török basát utánozva. Házról házra kísérték, az udvarokon pedig pálcával ütötték, hogy ugráljon. Pénzt és tojást kaptak cserébe.
A pünkösdi rabjárók szintén fiúk, akik a lábuknál összeláncolva mennek a lányokhoz körbe a faluban, azzal a kéréssel, hogy „Segéljék ezeket a szegény katonarabokat.” Persze, ők is ajándékokkal térnek haza.
A borzajárás során körbekísérnek a falun egy fiút, akin bodzából készített köpeny van. Házról házra járnak.

Csíksomlyói búcsú
Az egyik legfontosabb magyar Mária-kegyhely Csíksomlyón található. A csíksomlyói búcsú hagyománya a 15. századból maradt fenn az első írásos emlék, amely beszámol a pünkösdi zarándoklatról. A katolikus hívek pünkösdszombatra érkeztek meg a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd mise után felvonultak a két Somlyó-hegy közé. A népszokás ma is élő hagyomány, a csíksomlyói búcsú a magyarság egyetemes találkozóhelyévé nőtte ki magát.

Kosztolányi Dezső : 
Pünkösd
Lángszárnyakon röpül felénk a nyár,
az éj meleg s már perzselő a reggel,
bolygunk az éjbe álmodó szemekkel,
s ritkán találunk bűvös árnyra már.

Az ég fakó, az éjjel is rövid,
alig bújik el a nap egy bokorba,
aztán ragyogva, új erőbe forrva
kiszáll az égre lánguszályt röpít.

A róna várja a hűsfényű holdat,
leng a kalász, vérszínű rózsa lángol,
leszáll a boldogság a másvilágból.

A néma csillagok reánk hajolnak,
és álmodó, fáradt fejünk körül
színes, aranyló lepkeraj örül.

Pünkösd

A termékenységvarázslás, a virághintés, a párválasztás, az öröm ünnepe :)
Az ember és a természet szeretetét, üzenetét hirdetjük—azt, hogy meg kell állni egy pillanatra – elengedni a rosszat és aztán tovább kell lépni…
A keresztény egyház, Jézus mennybemeneteléről, a Szentlélek eljöveteléről és az egyház megalapításáról emlékezik pünkösdkor.
Az elnevezés a pentekosztész görög szóból származik, ami ötvenediket jelent. (pünkösd ünnepét a húsvét utáni ötvenedik naptól kezdve számítjuk.)
A bennünk élő Isteni Önvaló kiteljesítése nagyon fontos feladat…ez, az egyediségünk újra felfedezését jelenti…
A gyógyítás, a gyógyító erőnk, a természet hitvallása…a saját testi lelki gyógyulásunk beindítása a cél
Ehhez bizony le kell vetkeznünk a berögzült gondolkodásunkat (nem tudom megtenni, nem vagyok rá képes, rajtam semmi és senki nem segít már…stb…) – és a tettek mezejére kell lépni  :)
A saját életfeladatunkat, küldetésünket csak akkor találjuk meg, ha lebontjuk azt a részünket, azt a falat, amit magunk köré építettünk, hogy védekezzünk a bántások, kritikák ellen.
AZ helyett tettük ezt természetesen, hogy ne kelljen szemtől szemben kiállni önmagunkért, vagy felvállalnunk a saját véleményünket… magunkat…stb…(nehogy hátrányos helyzetbe kerüljünk valaki „nagyobbnak” gondolt emberrel, eszmével szemben)
Ezek a falak, már a valóságot, a szeretetet sem engedik be hozzánk…vacogunk a sajátépítésű börtöntégláink között. Kialakítottunk egy képet önmagunkról-a külvilág számára,(persze már teljesen beleéljük magunkat ebbe)  közben elfelejtettük a valódi énünket megélni !!! elfelejtettünk boldognak lenni …
Most van itt az ideje, a falaink lebontásának és az utunk megtalálásának…
Aki fél a sebezhetőségtől, az továbbra is a saját börtönében marad…nem tud elindulni, kiemelkedni a beavatásának ezen az útján…
Pedig az „ember és a természet” szeretete –azt is jelenti, hogy felvállalod a gondolataidat, az ötleteidet, az érzéseidet (és nem másnak akarsz megfelelni) !!!
A régi hagyományok szerint a férfiak pünkösdkor összemérték erejüket – és a legügyesebb megkapta a Pünkösdi királyságot  :)
A lányok közül pedig Pünkösdi királynét választottak…
A fiúk és lányok pedig együtt mutatkozhattak – felvállalva egymást és önmaguk párválasztását
Vagyis már régen is ez a nap volt, amikor leszámoltak a belső hiedelmeikkel és megmutatták a valódi arcukat a közösségnek  :)
A világ mindig megújul…engedd meg magadnak is ezt a csodát!! 
Neked is csak ez a dolgod  :)   Lépj ki a fényre, mutasd meg AKI vagy…és indulj el a saját különleges ÖRÖM-utadon :)



LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

KIEMELT BEJEGYZÉS

Májusi szerelmi előrejelzés

Mire készülj májusban szerelem és a párkapcsolati boldogság terén? Az ismert amerikai párkapcsolati szakértő és spirituális tanító, Chuck ...

TOP 3 BEJEGYZÉS

KEDVES OLVASÓIM

Lia Weblapkellékek, kütyük és kódok

Katka szép oldala

Semilin-graphic

222

lap tetejére