Winston Churchill

Hősök: emberek, akik tudják, hogy kik ők

Azt mondják, a mai világban nincsenek hősök. Ez szerintem nem igaz. Előadásaim és szemináriumaim során egy sor hősről meséltek a résztvevők. Hősökről, akiket híres emberek tekintettek példaképüknek, és hősökről, akikre mindennapi emberek néztek fel.
Biztos vagyok benne, hogy ha most megkérnélek, készíts listát az általad hősöknek tekintett személyekről, nem kllene sokat gondolkodnod, akár a magánéletedről, akár a szakmai karrieredről van szó. Nekem is vannak hőseim. Olyanok, akik elhalmoztak szeretettel és megbecsüléssel, akik a legtöbbet hozták ki belőlem, és akiknek élete vagy emberi tulajdonságai nagyban elősegítették, hogy megértsem, ki is vagyok én valójában.

Winston Churchill 
és Anglia legsötétebb órája

Hogy megértsd, miért is beszélek hősökről, hadd meséljek neked arról az emberről, akit példaképnek tartok: Winston Churchill. Churchillnek nagy szerepe volt a II. világháború kimenetelében.
Az utóbbi időben azonban úgy tűnik, egyre kevesebben hallottak erről a fantasztikus emberről. Engem ez, bevallom, kissé megdöbbent. És ha hallották is, Churchill nem más, mint egy név az ismerősen hangzó nevek közül. Pedig tetteinek szerintem óriási szerepe volt az emberi civilizáció egyik legdrámaibb eseményének alakulásában.

Ennek megértéséhez először menjünk vissza egy kicsit az időben, és nézzük meg, Churchill miniszterelnökké való kinevezésekor, azaz 1940 májusában, milyen volt Anglia helyzete. Az igazat megvallva, egyáltalán nem volt ígéretes. Angliát komolyan fenyegette a német megszállás. Kicsit több, mint húsz évvel ezelőtt Anglia és szövetségesei még legyőzték Németországot az akkoriban "minden háborút eldöntő háborúban". Adolf Hitler militarista náci Németországa azonban új erőre kapott. Lerohanták Hollandiát, Belgiumot, és már Franciaországot ostromolták. Úgy tűnt, a "minden háborút eldöntő háború" ezúttal a németek előnyével folytatódik. 

A Birodalom által kidolgozott újfajta stratégia, a Blitzkrieg (villámháború), megállíthatatlannak tűnt.
Az utóbbi öt év nagy részét Hitler azzal töltötte, hogy - a világ véleményét teljes mértékben figyelmen kívül hagyva - újra felfegyverezte az országot, majd lépséről lépésre visszafoglalta azokat a korábban Németországhoz tartozó területeket, amelyeket I. világháborús veresége után Franciaországhoz csatoltak.
Ausztria bekebelezésekor még vér sem folyt. A Müncheni Egyezményben 1938 őszén Hitler ügyes csalással vette rá Anglia akkori miniszterelnökét, Neville Chamberlaint és a franciák kormányfőjét, Edouard Daladier-t, hogy követelésének engedjenek, és hozzájáruljanak, hogy Németország "megvédje" (azaz megszállja) Csehszlovákia német lakta területeit. 

Ez után nem telt bele hat hónap, és a német hadsereg már egész Csehszlovákiát megszállva tartotta. Eközben Nagy-Britannia kivárt. Hadseregét csak az időszak vége felé kezdte ismét megerősíteni. Felszereltségük és létszámuk messze elmaradt a náci Németországétól. Ezért csak abban reménykedhettek, hogy a franciák majd valahogy megállítják a német előre-nyomulást.
1939 szeptemberében Hitler serege belépett Lengyelországba - bár a Müncheni Egyezményben éppen ennek ellenkezőjére tett ígéretet. A britek és a franciák - bár ugyanebben az egyezményben segítséget ígértek Lengyelországnak - nem igazán siettek hadat üzenni Németországnak. A segítség végül túl későn jött, és egyébként is kevésnek bizonyult. Hitler ugyanis, a lengyel hadsereget legyőzve, megszállta az országot.
1940 májusában az után, hogy télen Németország és Franciaország seregei farkasszemet néztek egymással a franciák állítólag bevehetetlen Maginot Vonalánál, Hitler ismét megállíthatatlannak bizonyult. Németalföldön áthajtva a német tankok gyakorlatilag kikerülték a franciák határ menti védelmét, így rövid idő alatt egészen Párizsig eljutottak.

A "mi időnk békéjének" (így hívta Chamberlain eredetileg a Müncheni Egyezményt) kihirdetése után Hitler gyakorlatilag folyamatosan szegte meg az ott  leírtakat. Május 9. napján, miután teljes mértékben hitelét vesztette az emberek előtt, Chamberlain jobbnak látta, ha visszavonul. VI. György királynak Winston Churchillt javasolta utodjául.

Bár Churchill a Chamberlein vezette Konzervatív párt tagja volt, ő fogalmazott meg mindig is legélesebb kritikát a volt miniszterelnök és a konzervatívok németországi politikájával kapcsolatban. München után Churchill úgy vélte, hogy a miniszterelnök-féle "mi időnk békéje" nem más, mint "valódi katasztrófa". Az elcsigázott Chamberlain pedig végül belátta, hogy hibázott. "Megbuktam. Most próbálja meg Ön." Május 10-én Winston Churchillt fel is eskették a Buckingham Palotában. Churchill minderről a következőképpen számolt be: "Kaptam egy üzenetet, miszerint a Palotába várnak este hat órára...Megérkezésem után rögtön a királyhoz kísértek. Őfelsége nagyon kegyesen bánt velem, és hellyel kínált. Pár másodpercig fürkésző tekintettel vizsgálgatott, majd azt mondta:...Meg szeretném kérni önt, hogy alakítson kormányt.<Én pedig azt válaszoltam, hogy>Természetesen úgy lesz.<"

A látogatást követően Churchill politikai és katonai vezetőkkel, tanácsadókkal és több más fontos emberrel találkozott, akikkel együtt megalakította koalíciós kormányát. Eközben Európában folyamatos csatározás folyt a német és a szövetséges erők közt.
Churchill helyében valószínűleg sokan aggódtak volna Nagy-Britannia kilátástalan helyzete miatt. Lehet, hogy őt is nyomasztották vezetői pozíciójának terheli. Az sem kizárt, hogy az eseményeket befolyásoló képességeiben sem bízott teljes mértékben. Visszaemlékezései azonban ennek épp ellenkezőjét tükrözik.
"Amikor körülbelül hajnali háromkor végre álomra hajtottam a fejem, éreztem, hogy teljes megnyugvás járja át a lelkemet. Végre rendelkeztem az események irányításához szükséges jogosultságokkal. Úgy éreztem magam, mint egy hosszú-hosszú felkészülés a megmérettetésre...Az utóbbi hat év során olyan sokszor és olyan részletekbe menően próbáltam már felhívni a figyelmet a veszélyekre - amelyekről előbb-utóbb mindig kiderült, hogy jól láttam őket -, hogy senki sem tagadhatta, hogy jól látom a dolgokat. Szemrehányást sem tehettek nekem, hogy én robbantottam volna ki a háborút, vagy hogy én erőltettem az arra való felkészülést. Biztos voltam benne, hogy sokat tudok a dolgok akkori állásáról, és tudtam, hogy nem vallhatok kudarcot. Ezért bár alig vártam már a reggelt, nyugodt éjszakám volt. Nem álmodtam szépeket - de nem is volt rá szükségem. A tények ugyanis szebbek voltak, mint a legszebb álom."
E szavak - akárhányszor is olvasom őket - mindig lelkesítőleg hatnak rám. Szerintem Churchill épp a megfelelő időben  volt a megfelelő helyen. Ezért volt képes olyan tettekre, amelyek végül az egész világ sorsát befolyásolták. És ezért gondolom, hogy ha bárki is össze akarná állítani a világ történelmét befolyásoló személyiségek listáját, Churchillnek mindenképpen valahol elöl kellene lennie. Hiszen ő volt a huszadik század egyik legfontosabb személyisége.

1940. május 11-én hajnali háromkor Churchill az az ember volt, akire te is azt mondanád: "teljes az élete". Tisztában volt önmagával, és képes volt kezelni az előtte álló válság helyzetet. Nézzük, mi derül ki saját szavaiból személyiségére vonatkozóan.
Miután a király felkérte, hogy alakítson kormányt, késő estig dolgozott. El is végezte a rá bízott munkát, pedig környezetében leginkább a káosz és a kétségbeesés uralkodott. Munkája végeztével lefeküdt, és "teljes megnyugvás járta át" lelkét.

Megnyugvás? Hiszen egy teljesen felkészületlen ország vezetését bízták rá egy olyan háború kellős közepén, amelyben ellenfele a történelem eddig leghatalmasabb és legfelkészültebb háborús gépezete volt. Ez volt élete legnagyobb feladata. Ő pedig mit érzett eközben? Megnyugvást. Teljes lelki békét. Vajon miként lehetséges ez ilyen körülmények között?

Churchill maga válaszolja meg a kérdést. "Végre rendelkeztem az események irányításához szükséges jogosultságokkal. Úgy éreztem magam, mint aki a Végzettel menetel." Érezted valaha is úgy, mint aki "a Végzettel menetel?" Winston Churchill akkor és ott úgy érezte. Szavai azt a csendes önbizalmat, azt az önbecsülést sugározzák, amely ilyen alkalmakkor hatja át az ember lelkét. maximálisan bízott vezetői képességeiben. Tudta, hogy meg fogja oldani a problémákat, és igenis ki fogja vezetni a rábízott embereket a pokolból.

Most valószínűleg azt gondolod: "Ez mind nagyon szép, de én nem vagyok Winston Churchill." Elhiszem. Mégis biztos vagyok benne, hogy saját befolyását és saját köreit illetően erre bárki képes. Igenis, lehetséges bárkinek ilyen mértékben bízni önmagában és képességeiben. Valószínűleg rád nem vár feladatként a világ megmentése. De bármilyen kihívással szembesülsz is életed során, ne feledd, te is képes vagy a Churchilléhez hasonló önbizalom és magabiztosság érzésének megtapasztalására.

Hogyan? Hamarosan kiderül. Ha végre úgy döntesz, kezedbe veszed az események irányítását. Ha meghatározod, hogy melyek azok a dolgok,  amelyek igazán számítanak az életedben. Ha megválasztod az ezek eléréséhez szükséges irányt, és tervet készítesz, hogy tudd, hová tartasz, és pontosan hogyan fogsz oda eljutni. Ha mindezt megteszed, te is megérzed majd azt, amit Churchill érzett, amikor országa a legmélyebb válságban volt.

Winston Churchill szavaiból arra is fény derül, hogy ő miként jutott el erre a szintű lelki nyugalomra.(Úgy éreztem, mint)"...akinek egész eddigi élete nem volt más, mint egy hosszú-hosszú felkészülés a megmérettetésre." Churchill addigi politikai karrierje, finoman szólva, nem volt túl rózsás. Még saját pártján belül sem mindig volt népszerű. Politikai jelentőségének növekedésével úgy tűnt, egyre inkább magáénak vallotta az amerikai Marshall tábornok szavait, miszerint nincs végső vereség, mert minden vereség csak felkészülés a következő, korábbinál nagyobb csatára.

Churchill tehát felismerte, hogy egész addigi élete tulajdonképpen egy hatalmas kihívásra való felkészülés volt. És miközben erről a kihívásról beszél, egészen más gondolatok is eszébe jutnak. "Azt ugyebár nem vethették a szememre, hogy én robbantottam ki a háborút, vagy hogy én erőltettem az arra való felkészülést. Biztos voltam abban, hogy sokat tudok a dolgok akkori állásáról, és tudtam, hogy nem vallhatok kudarcot" (utólag kiemelve).

Churchill nem úgy mondta e szavakat, hogy nem lett volna teljes mértékben tisztában a tényekkel. Sőt. Az ezt megelőző hat év nagy részében minden idegszálával erre a megmérettetésre készült. Értékelte a helyzetet, próbálta a lehető legjobban felmérni Hitler háborús stratégiáját és hadseregének képességeit. Nagy-Britannia polgárainak erejével és hatalmával is tisztában volt. Tudta, mire képesek sajátjai, ha sarokba szorítják őket. Tudta, mivel győzze meg, és hogyan lelkesítse az embereket, hogy végül övék legyen a győzelem. A katasztrofális helyzet kellős közepén ezért Churchill képes volt azt mondani magának, hogy "nem vallhatok kudarcot". E szavai engem mind a mai napig bámulatba ejtenek.

Háborús emlékirataiból vett idézetünk utolsó szavai szintén a kedvenceim közé tartoznak: "Ezért, bár alig vártam már a reggelt, nyugodt éjszakám volt. Nem álmodtam szépeket - de nem is volt rá szükségem. A tények ugyanis szebbek voltak, mint a legszebb álom" Itt Churchill arról beszél, mint amit úgy is hívnak, hogy "mennyei türelmetlenség, hogy ismét felkeljen a nap". Alig várta, hogy munkához láthasson. Biztos, hogy nagyrészt tisztában volt az előtte álló feladat nagyságával. Túl jól ismerte saját lehetőségeinek határait és országának erő forrásait. És azt is pontosan tudta, mire van szükség a győzelemhez. Tudta, hogy külső támogatókat kell szereznie, akik közt az akkor még vonakodó és az elzárkózás politikáját folytató Egyesült Államok is ott kellett, hogy legyen. Ennek ellenére alig várta a reggelt.

Érezted már valaha, hogy alig várod a másnap reggelt? Azok, akiknek nincs ilyen világos jövő képük, sosem ismerik meg ezt az érzést. Azok viszont, akiknek van élet céljuk, biztos, hogy tapasztalták már azt, amit Churchill érzett. Alig várják, hogy végre felkeljen a nap. Reggel kipattannak az ágyból, tele energiával, izgatottságtól fűtve. Világos cselekvési tervük van. Pontosan tudják, hová tartanak, hogy hogyan jutnak el oda.
Vajon mi történt ez után a nevezetes májusi nap után? Churchill, akinek nem volt sokkal több segítsége, mint hogy pontosan tudta, ki is ő, képes volt levert és félelemmel teli népét a történelem egyik leglelkesítőbb beszédével feltüzelni. Nem egészen egy hónappal kinevezése után, június 4-én a parlamentben beszámolt a háború akkori állásáról. A kilátások elég rosszak voltak. A franciák közel álltak az összeomláshoz. Lassan készek voltak megadni magukat a náci Németországnak. Nagy-Britannia épphogy csak ki tudta vonni alakulatait Franciaországból, ahol majd minden felszerelésüket kénytelenek voltak otthagyni. A németek ugyanis az észak-francia kikötőnél, Dunkerque-nél, bekerítették őket. Nagy-Britannia majdnem biztosan számíthatott a német megszállásra. 

Ebben a helyzetben Churchill az alábbi szavakkal összegezte a helyzetet az Alsóház előtt:
"Folytatni fogjuk a végsőkig, harcolni fogunk a tengereken és az óceánokon, harcolni fogunk egyre növekvő bizalommal és erővel a levegőben, megvédjük Szigetünket, bármibe kerüljön, harcolni fogunk a tengerparton, harcolni fogunk a leszállópályákon, harcolni fogunk a mezőkön és az utcákon, harcolni fogunk a hegyekben; sohasem adjuk meg magunkat...És ha, amit egy pillanatig sem hiszek, e Szigetet vagy annak egy részét leigáznák és kiéheztetnék, a Brit Flotta által felfegyverzett és óvott Birodalmunk a tengereken túl folytatja majd a küzdelmet, amíg, midőn Isten jónak látja, az új világ teljes erejével és hatalmával elő nem lép, hogy megmentse és felszabadítsa a régit."
Az Egyesült Államok csak több mint másfél évvel később csatlakozott a háborúhoz, hogy a mérleg nyelveként Nagy-Britannia és szövetségesei javára döntse el a háborút. Ezalatt a németek számos szigetországi ipari települést, valamint London egy részét lebombázták. A civilek vasvillákkal és ősrégi lőfegyverekkel készültek a német megszállásra. Churchill pedig folytatta a Hitler elleni nyílt szembeszegülést, felsorakoztatva azt a kevés haderőt, amivel rendelkezett. Ezzel nemcsak a szigetországot védte meg a német megszállástól. A demokráciát mint államformát is megvédte, az egész világ számára. Munkássága ezért méltán tekinthető mindannyiunk számára sorsfordítónak.

Hőseink - különlegesek és átlagosak
Ha saját hőseimre, és azokra a hősökre gondolok, akikről mások meséltek nekem, világosan látszik, hogy nem kell Winston Churchillnek lenni ahhoz, hogy az ember valaki más számára hőssé váljék. Tele van velük a sport, a média világa. De néha egészen érdekes helyeken is találhatsz hősöket, akiknek céljain néha te is meglepődsz. A legtöbb hős azonban ugyanolyan halandó, mint te vagy én. Mindennapi emberek, akik tisztában vannak önmagukkal, és megérezték, micsoda erő rejtőzik ebben a tudásban. Nézzünk meg három ilyen személyiséget. Kettőt szerintem a Föld majd minden lakója ismer. A harmadikat azonban nem sokan. És ők sem biztos, hogy tudják, micsoda hőst tisztelhetnének benne. Ez az ember mégis hős a számomra.

Megjegyzések

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Lia Weblapkellékek, kütyük és kódok

Katka szép oldala

Semilin-graphic

Népszerű bejegyzések

Erénykerék