2011. október 31., hétfő

ÉRZELEM: A TEST VÁLASZREAKCIÓJA


5. rész

ÉRZELEM: A TEST VÁLASZREAKCIÓJA

Mi a helyzet az érzelmekkel? Én sokkal inkább akadok el az érzelmeimben, mint a gondolataimban, az elmémben.
Az elme, abban az értelemben, ahogy én használom ezt a szót, nemcsak gondolatot jelent. Magába foglalja érzelmeidet, valamint az összes tudattalan mentális és emocionális reagálási mindtádat is. Az érzelmek az elme és a test találkozási pontján keletkeznek. Tested reagál az elmédre: ez a válaszreadció az érzelem.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy az érzelem az elme tükröződése a testben. Pl. a támadás gondolata vagy valami más, szintén ellenséges gondolat olyan energiafelhalmozódást hoz létre a testben, amit dühnek nevezünk.
A test fölkészül a harcra. Az a gondolat, hogy testileg vagy lelkileg fenyegetett helyzetbe kerültél, összehúzódásra készteti a testet. A félelem elnevezésű léleknek ez a fizikai vonatkozása. Kutatások kimutatták, hogy az erős érzelmek még biokémiai változásokat is előidéznek a testben. Ezek a kémia reakciók képviselik az érzelem fizikai vagy anyagi aspektusát. Természetesen általában nem vagy tudatában miden gondolatmintádnak, és többnyire csak az érzelmeid megfigyelése révén tudod tudatosítani őket.
Minél jobban azonosulsz gondolkodásoddal, rokonszenveiddel és ellenszenveiddel, ítéleteiddel és értelmezéseiddel - tehát minél kevésbé vagy jelen figyelő tudatosságként-, annál erősebb lesz az érzelmi energiatöltés, függetlenül attól, hogy ennek tudatában vagy-e vagy sem. Ha képtelen vagy érezni az érzéseidet, ha elszigetelődtél tőlük, akkor végül tisztán fizikai szinten fogod megtapasztalni őket, testi probléma, illetve tünet formájában. Az utóbbi években sokat írtak erről, ezért nem érdemes itt ebbe mélyebben is belemennem. Egy erős, tudattalan érzelmi minta még külső eseményekként is manifesztálódhat, amely látszólag véletlenül történik veled. Pl. megfigyeltem, hogy akiben rengeteg elfojtott düh raktározódik-anélkül, hogy erről tudomásuk elnne-, azokat gyakrabban támadják meg más, dühös emberek, szóval vagy tetleg, és sokszor különösebb ok nélkül.
Erős dühkisugárzásukat egyes emberek a tudatküszöb szintje alatt fölfogják és ez hozza felszínre saját, lappangó haragjukat.
Ha kevéssé érzed érzelmeidet, kezdd azzal, hogy figyelmedet tested belső enerigamezejére összpontosítod! Érezd a testedet belülről! Ennek hatására érzelmeiddel is kapcsolatba kerülsz. Később zet még részletesebben is megtárgyaljuk.

Azt mondod, hogy az érzelem az elme tükröződése a testben. De néha ellentmondás van kettejük között: az elme azt mondják: "igen", vagy fordítva.


Ha igazán meg akarod ismerni az elmédet, akkor - mivel a test mindig hűen tükrözi azt - vedd szemügyre érzelmedet, illetve még inkább: érezd azt a testedben! Ha a gondolat és az érzelem nyilvánvalóan ellentmond egymásnak, akkor a gondolat a hazugság, s az érzelem az igazság. Nem a végső igazsága annak, hogy ki vagy te, de a viszonlagos igazsága az akkori mentális állapotodnak.
A felszíni gondolatok és a tudattalan mentális folyamatok közötti ütközések gyakoriak. Lehet, hogy a gondolatként még nem tudod azonosítani elméd tudattalan tevékenységét ám érzelemként az testedben mindig tükröződni fog, s annak már tudatára tudsz ébredni. Egy érzelem ily módon történő megfigyelése lényegében ugyanolyan, mint egy gondolat megfigyelése, amely folyamatot már ismertettem.

Az egyetlen különbség, hogy a gondolat a fejedben fészkel, az érzelem - erős fizikai komponense miatt - elsősorban a testben érezhető. Ezt követően már hagyhatod, hogy az érzelem ott legyen anélkül, hogy az irányítana téged. Így már nem vagy az érzelem; a szemlélő vagy, a figyelő jelenlét. Ha gyakorlod ezt, akkor minden, ami tudattalan benned, az a tudat fényében fog kerülni.

Tehát, ugyanolyan fontos az érzelmeink megfigyelése, mint a gondolatainké?


Igen. Tedd szokásoddá, hogy megkérdezed magadtól: "Mi zajlik bennem ebben a pillanatban?" ez a kérdés a megfelelő irányba fog elindítani. De ne elemezz, csak figyelj! Irányítsd figyelmedet befelé! Érezd az érzelem energiáját! Ha nem találsz érzelmet, irányítsd figyelmedet a test energiamezejébe még mélyebbre!
Ez a belépés a Létbe!
Az érzelem általában egy fölerősített és energetizált gondolatmintát képvisel, és mivel gyakran hatalmas az energiatöltése, ezért eleinte bizony nem könnyű a jelenben maradni, hogy megfigyelhesd.
Át akarja venni az uralmat fölötted, és ez általában sikerül is neki, kivéve, ha elegendő jelenlét van benned. Ha jelenlét híján tudattalanul azonosulsz az érzelemmel - ahogy az történni szokott-, akkor ideiglenesen az érzelem leszel "Te". Gyakran ördögi kör alakul ki gondolkodásod és az érzelem között: azok egymást táplálják. A gondolatminta önmaga fölnagyított reflexióját teremti meg érzelem formájában, és az eredeti gondolatmintát az érzelem rezgő energiája folyamatosan táplálja. Az érzelmet kiváltó helyzeten, eseményen vagy személyen való tartós töprengéssel a gondolat energitá táplál az érzelembe, ami viszotn energetizálja a gondolatmintá, és így tovább.
Alapvetően valamennyi emóció* egyetlen ősi, differenciálatlan érzelem különböző változata, amely a néven és formán túli lényed tudatának elvesztéséből ered. Differenciálatlan jellege miatt nehéz olyan nevet találni, amely pontosan leírná ezt az érzelmet. A "félelem" szó megközelítőleg megfelelő lenne rá, de a folyamatos fenyegetettség érzetéhez még az elhagyatottságnak és a teljesség hiányának a mély érzése is hozzávegyül. Legjobb ezt a differenciálatlan alapérzelmet egy hasonlóan differenciálatlan fogalommal illetni: nevezzük hát egyszerűen "fájdalomnak". Az elme egyik fő feladata, hogy harcoljon ezzel az érzelmi fájdalommal, hogy megszüntesse azt - részben éppen emiatt zakatol szüntelenül-, ám mindössze annyit tud elérni, hogy időlegesen elfedi.
Történetesen minél jobban küszködik az elme, hogy megszabaduljon a fájdalomtól az annál intenzívebbé válik.
Az elme soha nem találhatja meg a megoldást, és nem is engedheti meg neked, hogy te megtaláld, mert ő önmaga lényegi része a "problémának".
Képzelj el egy rendőrtisztet, aki megpróbál elfogni egy gyújtogatót, miközben ő maga a gyújtogató! Nem szabadulhatsz meg ettől a fájdalomtól, amíg föl nem hagysz azzal, hogy éntudatodat az elméddel, vagyis az egóddal való azonosulásból származtasd.  Amint ezt megteszed, az elme uralma megdől, és a Lét - valódi természetedként- feltárja magát.
Igen tudom mit fogsz kérdezni.

Azt akartam kérdezni, hogy mi a helyzet az olyan pozitív érzelmekkel, mint a szeretet és az öröm?


Ezek elválaszthatatlanok a léttel való, belső összekapcsolódottságod természetes állapotától. A szeretet é az öröm futó pillanatai vagy a mély békeérzés röpke másodpercei elérhetőek számodra, valahányszor a gondolatáramlásban rés támad.
A legtöbb ember számára az ilyen rések vagy hézagok ritkán és csak véletlenszerűen alakulnak ki, olyan pillanatokban, amikor az elme "torkára forr a szó"  rendkívüli szépség láttán, szélsőséges fizikai megterhelés vagy súlyos veszély idején. Belül hirtelen csönd és nyugalom támad, és abban a csöndben egy finom, de erőteljes öröm-, szeretet- és békeérzés jelenik meg.
Ezek a pillanatok általában rövid életűek, mivel az elme gyorsan visszaállítja zajkeltő tevékenységét, amit gondolkodásnak nevezünk. A szeretet, az öröm és a béke nem virágozhat, míg meg nem szabadítottad magad az elme uralmától. ezeket az érzéseket azonban nem nevezném érzelmeknek. Ők ugyanis az érzelmeken túlról, egy sokkal mélyebb szintről származnak.
Előbb teljesen tudatára kell ébredned az érzelmeidnek, és képessé kell válnod arra, hogy érezd őket, mielőtt megérezheted azt, ami rajtuk túl van.
Az érzelem szó betű szerint fordítva zavart jelent. Az emóció szó ugyanis a latin emovere szóból ered, ami azt jelenti:"zavarni".


A szeretet, az öröm és a béke a Lét mély állapotai vagy még inkább a Léttel való, belső összekapcsolódottság mély állapotának három oldala. S mint ilyeneknek, nincs is ellentétük. Ugyanis az elmén túlról származnak. Az érzelmek azonban, a  dualisztikus kettősségben gondolkozó-elme részeként, már alá vannak vetve az ellentétek törvényének. Utóbbi egyszerűen azt jelenti, hogy nem lehet valami jód anélkül, hogy ne lenne rosszad is. Amit tehát az elmével azonosult, megvilágosulatlan állapotban néha - tévesen örömnek nevezünk, az általában csak a folyamatosan hullámzó, fájdalom-élvezet-fájdalom-élvezet ciklikusság rövid életű élvezetszakasza. Az élvezet mindig valami rajtad kívül álló dologból származik, míg az öröm a bensődből fakad.
Ami ma élvezetet nyújt, az holnap már fájdalmat okoz vagy elmúlik, és akkor a hiány fog fájdalommal eltölteni. Amit szerelemnek neveznek az ugyanis élvezetes és izgalmas lehet egy ideig, ám valójában csak függőség, csimpaszkodás, egy rendkívül "szomjas" állapot, amely egy szempillantás alatt az ellentétbe csaphat át. A kezdeti eufória elmúltával sok "szerelmi" kapcsolat "szerelem" és gyűlölet, vonzás és taszítás között váltakozik.
Az igazi szeretet nem okoz szenvedést. Hogyan is okozhatna? Nem fordul át hirtelen gyűlöletbe, ahogy az igaz öröm sem változik át fájdalommá. Amint mondtam, még megvilágosodásod előtt is az elme uralma alól történő fölszabadulásod előtt - villanásnyi időkre kóstolót kaphatsz az Igaz örömből, az igazi szeretetből és a mély, belső béke érzetéből, amelyek egyszerre nyugodtak és vibrálóan élet teliek. Ezek valódi természeted aspektusai, amelyeket azonban az elme jobbára eltakar. Még egy "normális" függőségben zajló kapcsolaton belül is adódhatnak pillanatok, amikor valami valódibb, valami megromolhatatlan dolog jelenléte érezhető. Ám ezek csak futó pillanatok, amelyeket az elme közbeavatkozása ismét gyorsan elfed.

Akkor úgy tűnhet, hogy találtál valami kivételesen értékeset, amit aztán elveszítettél; vagy az elméd majd meggyőz, hogy az úgyis csak illúzió volt. Valójában nem illúzió volt az, és nem is veszítheted el. Ez természetes állapotod része, amit az elme ugyan eltakarhat előled, ám le soha nem rombolhat. A legsötétebb felhőzet mögül sem tűnt el a Nap. Akkor is ott fénylik, a felhők másik oldalán.

Buddha azt mondja, hogy a fájdalom és a szenvedés a vágyból és a sóvárgásból ered, és úgy szabadulhatunk meg a fájdalomtól, ha elvágjuk a vágy köteleit.
Minden sóvárgás abból ered, hogy a Lét öröme helyett az elme a külső dolgokban és a jövőben keresi az üdvösséget és a kielégülést. Amíg én az elmém vagyok, addig egy vagyok a sóvárgásokkal, igényekkel, akarásokkal, ragaszkodásokkal és averziókkal, s rajtuk kívül nem is létezik "én". Az csupán szimpla lehetőség, megvalósulatlan képesség, egy még kicsírázatlan mag. Ebben az állapotban még a megszabadulás vagy a megvilágosodás iránti vágyaim is csak egy újabb sóvárgás, egy jövőbeli kiteljesedés utáni áhítozás. Ezért hát ne törekedj arra, hogy megszabadulj a vágytól vagy hogy "elért" a megvilágosodást! Légy jelen! Légy ott, ahol vagy, ám az elme őreként!
Buddha idézése helyett légy a Buddha, legyél a "fölébredt", amit a Buddha szó jelent.
Az emberek mérhetetlenül hosszú idő óta a szenvedés rabjai.
Azóta, hogy kiestek a kegyelem állapotából, s beléptek az idő és az elme birodalmába, elveszítve a Lét tudatosságát. Attól a pillanattól kezdve önmagukat jelentéktelen töredékeknek érzékelték és érzékelik egy idegen univerzumban, elszakadva a Forrástól és egymástól.

Amíg az elmével azonosulsz, addig a fájdalom elkerülhetetlen, mert - spirituálisan szólva - öntudatlan vagy.
Itt elsősorban az érzelmi fájdalomról beszélek, ami a testi fejdalomnak és a betegségnek is a legfőbb oka.
A neheztelés, a gyűlölet, az önsajnálat, a bűntudat, a düh, a depresszió, az irigység s.t.b. még a legkisebb ingerültség is, a fájdalom megnyilvánulásai. És minden élvezet vagy érzelmi feldobottság magába hordozza a fájdalom magját is., a tőle elválaszthatatlan ellentétét, amely idővel szintén manifesztálódik. Aki valaha is kipróbált már valamilyen drogot, hogy feldobódjon, az pontosan tudja, hogy a "hegyet" elkerülhetetlenül "völgy" követi, hogy az élvezet végül a fájdalom valamilyen formájává alakul át. Sokan tudják saját tapasztalatukból, milyen könnyen és gyorsan változhat át egy bensőséges kapcsolat az élvezet forrásából a fájdalom forrásává.
Magasabbról nézve mind a negatív, mind a pozitív polaritás ugyanannak az érmének a két oldala. Mindkettő annak a háttérben meghúzódó fájdalomnak a része, ami elválaszthatatlan az elmével azonosuló, egós állapottól.
A fájdalmadnak két szintje van:
az a fájdalom, amit most hozol létre: illetve a múltból származó fájdalom, ami még mindig elmédben és testedben él.
Hogyan hagyhatjuk abba a fájdalom teremtését a jelenben? Hogyan oldjuk föl a múlt fájdalmát? Erről fogok a következő fejezetben beszélni!

2011. október 28., péntek

MEGVILÁGOSODÁS: A GONDOLAT FÖLÉ VALÓ EMELKEDÉS


-Eckhart Tolle: A Most hatalma-

Sysy Art

4. rész

MEGVILÁGOSODÁS: A GONDOLAT FÖLÉ VALÓ EMELKEDÉS

Nem kulcsfontosságú a gondolkodás ahhoz, hogy életben maradjak ebben a világban?

Az elméd egy műszer, egy szerszám. Arra való, hogy bizonyos feladatokhoz használd, és amikor az adott feladatot elvégezted, lefedd. Véleményem szerint a legtöbb ember gondolkodásának 80-90%-a nemcsak ismétlődő és haszontalan, hanem - diszfunkcionális és gyakran negatív természete miatt - többnyire még káros is. Figyeld meg az elmédet, és egyet fogsz velem érteni! Ez azonban sajnos jelentős mértékű életenergia-veszteséget is okoz. Valójában ez a fajta kényszeres gondolkozás nem más, mint szenvedélybetegség.
Mi a jellegzetessége ennek a szenvedélybetegségnek avagy függőségenk? Egyszerűen: már nem érzed, hogy van lehetőséged kilépni belőle. Nálad erősebbnek tűnik. Az öröm hamis érzetet is megadja. Olyan örömét, ami minden esetben fájdalomba fordul át.

Már miért lennék a gondolkodás rabja?

Mert azonosulsz vele, ami azt jelenti, hogy éntudatodat az elme tevékenységéből és tartalmából eredezteted. Mert abban a hitben élsz, hogy megszűnnél, ha abbahagynád a gondolkodást. Születésedtől kezdve, ahogy növekszel, személyes és kulturális kondicionálásodtól függő, mentális képet formálsz magadnak arról, hogy ki vagy. Ez a fantom éned az egód. Az ego valójában elmetevékenység, és kizárólag a folyamatos gondolkodás tartja életben. Az ego fogalmát többféleképpen értelmezik. Könyvemben a "hamis én" értelemben használom, amelyet az elmével való öntudatlan azonosulás hozott létre.

Az ego számára a jelen pillanat gyakorlatilag nem létezik. Csak a múltat és a jövőt tartja fontosnak. az igazságnak ez a teljes fejre állítása a felelős azért, hogy "egoüzemmódban" az elme működése annyira zavart. Állandóan a múlt életben tartásával foglalkozik, hiszen anélkül ki is volnál? Minduntalan kivetíti magát a jövőbe, hogy biztosítsa folyamatos fennmaradását, és hogy valamiféle megkönnyebbülést vagy kielégülést tlaáljon ott.

Azt mondja:
"egy napon, amikor ez, az vagy amaz megtörténik, akkor majd jólfogom magam érezni, akkor majd boldog és kiegyensúlyozott leszek."
De meg olyankor is, amikor az ego látszólag a jelennel foglalkozik, akkor sem a jelent látja. Teljesen tévesen érzékeli azt, mert a múlt szemüvegén keresztül nézi, vagy egy cél elérésének eszközévé redukálja. Olyan cél eszközévé, ami minden esetben az elme által kivetített jövőben található. Figyeld csak meg az elmédet, és meglátod majd, hogy az valóban így működik!

A fölszabadulás kulcsa a jelen pillanat. képtelenség azonban megtalálni a jelen pillanatot, amíg te az elméd vagy.

Nem akarom elveszíteni az elemző- és megkülönböztető-képességemet, szívesen megtanulnék világosabban gondolkodni, jobban összpontosítva, de nem óhajtom elveszíteni az elmémet. Hitem szerint a gondolkodás képessége a legnagyobb kincsünk. Nélküle csak egy különleges állatfaj lennénk!

Az elme uralma csupán egy lépcsőfok az evolúcióban. Itt az ideje, hogy sürgősen továbblépjünk a következő lépcsőfokra, különben az elme, ez a szörnyeteggé nőtt fenevad, elpusztít minket.
Később ezt bővebben is kifejtem. A gondolkodás és a tudat nem rokon értelmű szavak.
A gondolkodás a tudatnak csak egy kis része. Gondolat nem jöhet létre tudat nélkül, de a tudatnak nincs szüksége gondolatra.

A megvilágosodás a gondolat fölé való emelkedést jelenti, nem pedig az alá, az állat- vagy a növényvilág szintjére történő lesüllyedést. Megvilágosdott állapotban szükség esetén továbbra is használod gondolkodó elmédet, de sokkal összeszedettebben és hatékonyabban, mint addig.
Többnyire gyakorlati célokra alkalmazod, ám az önkéntelen, belső párbeszédek helyett a belső csönd és nyugalom veszi át. Amikor viszont használod az elmédet-különösképp, ha valamilyen kreatív megoldásra van szükséged-, akkor néhány perces intervallumokban váltakozol a gondolat és a csönd, az elme be- és kikapcsolt állapota között. Utóbbi a gondolatmentes tudatosság állapota. Csak ekkor lehet kreatívan gondolkodni, mert csak ebben az állapotban van a gondolatnak valódi ereje. A gondolat önmagában, amikor már nem kapcsolódik össze a tudat sokkal hatalmasabb birodalmával, gyorsan meddővé, beteggé és rombolóvá válik.

Az elme lényegében túlélési gépezet. Alkalmas támadásra és önvédelemre más elmékkel szemben, információ gyűjtésre, annak tárolására és elemzésére, viszont egyáltalán nem kreatív. Minden igazi művész - akár tudatában van, akár nem - az elme nélküliségből, a belső csöndből alkot. Ezt követően az elme csak formába önti a kreatív sugallatot vagy fölismerést.

Még a nagy tudósok is arról számolnak be, hogy alkotó áttörésük pillanatai a mentális nyugalom idejére estek. Amerika legkiemelkedőbb matematikusai körében - beleértve Einstent is - fölmérést végeztek, amelyben munka módszerükre kívántak fényt deríteni. Meglepő módon az derül ki, hogy "magának a kreatív folyamatnak a meghatározó, rövid szakaszában a gondolkodás csupán alárendelt szerepet játszik". Ezért azt mondhatom, hogy a tudósok többsége nem azért nem kreatív, mert nem tudja, hogyan kell gondolkodni, hanem, mert tudja, hogyan hagyja abba a gondolkodást!

Nem az elme, nem a gondolkodás eredménye, hogy a Földön az élet csodája vagy a tested megteremtődött és fennmaradt. Nyilvánvaló, hogy egy olyan intelligencia műve, amely sokkal hatalmasabb, mint az elme. Hogy tud az egyszerű emberi sejt, amelynek mindössze 0,02-0,03 milliméter az átmérője, annyi isntrukciót tartalmazni egyetlen DNS-molekulában, amely írott formában 1000 darab, egyenként 600 oldalas könyvet töltene meg?

Minél többet tudunk meg a test működéséről, annál inkább rájövünk, milyen hatalmas is ez az intelligencia, amely működésben tartja, s valójában mily keveset is tudunk róla. Amikor az elme újra összekapcsolódik ezzel az intelligenciával akkor fantasztikus szerszámmá válik! Akkor már valami önmagánál nagyobbat szolgál.

FÜGGETLENNÉ VÁLNI AZ ELMÉDTŐL


-Eckhart Tolle: A most hatalma-


3. rész

FÜGGETLENNÉ VÁLNI AZ ELMÉDTŐL


Pontosan mit értesz azon, hogy "figyelni a gondolkodót"?


Ha valaki elmegy az orvoshoz, és azt mondja, hogy: 
"egy hangot hallok a fejemben", akkor valószínüleg elmegyógyászhoz irányítják. A helyzet az, hogy gyakorlatilag mindenki folyamatosan hall ilyen hangot a fejében: ez az önkéntelen gondolkodási folyamat, amelyről nem is tudod, hogy hatalmadban áll megállítani.
Szünet nélküli monológok és dialógusok peregnek benned.
Valószínüleg találkoztál már olyan "őrült" emberrel az utcán, aki megállás nélkül beszél magához. Nos, ez nem sokban különbözik attól, amit te és más "normális" emberek tesznek. A különbség csupán annyi, hogy ezt te nem hangosan teszed. A hang megjegyzéseket tesz, elmélkedik, ítélkezik, összehasonlít, panaszkodik, tetszést és nemtetszést fejez ki stb. 
A hang nem feltétlenül alkalmazkodik ahhoz a helyzethez, amelyben éppen vagy:
előfordul, hogy a közeli vagy a távoli múltat eleveníti föl, olykor lehetséges jövőbeli helyzeteket próbál ki vagy képzel el. Utóbbi esetben többnyire rosszra forduló, kellemetlen jövőképeket vetít eléd: ezt nevezzük aggódásnak.

A hangsáv mellé olykor vizuális megjelenítés, "mentális mozi" is társul. De még ha meg is felel a hang az adott helyzetnek, akkor is múltként értelmezi azt. Azért, mert a hang a kondicionált- beidegzett, reflexekben működő-elmédhez tartozik, ami teljes múltad és kollektív kulturális örökséged végterméke. A jelent így a múlt szemüvegén keresztül látod és értékeld, és szükségszerűen teljesen torz képet alakítasz ki róla. A hang nem ritkán az illető legnagyobb ellensége. Sok ember él a fejében inkvizítorral, aki folyamatosan kínozza, támadja és bünteti őt, s megfosztja életerejétől. Tömérdek nyomorúságnak, boldogtalanságnak, sőt betegségnek is valójában ez az oka!


A jó hír, hogy függetlenítheted magadat az elmédtől! Ez az egyetlen igazi fölszabadulás. Ennek első lépését máris megteheted. Figyelj minél gyakrabban a fejedben szóló hangra! Szentelj különös figyelmet azoknak az ismétlődő gondolatmintáknak, amelyek régi lemezekként tán már évek óta újra és újra lejátszásra kerülnek! Ezt értem azon, hoy "figyeld a gondolkodót", ami más szóval azt jelenti: figyelj a fejedben szóló hangra, tanúskodó jelenlétként légy ott! A hangra figyelve legyél pártatlan! Más szóval: ne ítélkezz! Ne értékeld és ne ítéld el, amit hallasz, mert ha így teszel, akkor - a hátsó ajtón - valójában ugyanazt a hangot engedted vissza...
Hamarosan fölismered: a hang ott van, míg én itt vagyok, hallgatva és figyelve őt. Ez az én vagyok - fölismerés, saját jelenlétednek ez az érzékelése már nem gondolat. Ez az elmén túlról érkezik.
***
Amikor tehát egy gondolatra figyelsz, akkor nemcsak a gondolatnak vagy tudatában, hanem a gondolat tanújaként önmagadnak is. A képbe így a tudatosságnak egy új dimenziója lép be. A gondolatra figyelve egyfajta tudatos jelenlétet érzel - mélyebb énedet -, mintegy a gondolat mögött. A  gondolat ekkor elveszti a hatalmát fölötted, s gyorsan elül, mert már nem adsz energiát az elmének azzal, hogy azonosulsz vele. Így kezdhetsz el véget vetni az önkéntelen, kényszeres gondolkodáésnak. Amikor a gondolat elül, akkor szakadást - egy "elme nélküli" hézagot tapasztalsz meg az elme folytonos gondolatáramában. Ezek a hézagok vagy rések eleinte rövidek, talán csak néhány másodpercesek, ám fokozatosan egyre hosszabbá válnak.


A hézagok idején egyfajta csöndet, nyugalmat és békét érzel. Így kezded el megérezni a Léttel való egység természetes állapotát, amelyet az elme általában eltakar. Gyakorlás révén a nyugalom és a béke érzése elmélyül. Mélységének történetesen nincs is határa...Egyúttal egy finom, bensőúdből kiáradó örömérzést is megtapasztalsz majd: a Lét örömét. Ez nem valami transzszerű állapot. Egyáltalán nem az. Nincs szó tudatosság vesztésről. Épp ellenkezőleg. Ha a lelki béke ára a tudatosság csökkenése, a nyugalom ára pedig az életerő és az éberség csökkenése volna, akkor nem lenne érdemes megszerezni őket. A belső összekapcsolódottságnak ebben az állapotában sokkal éberebb és fölébredtebb vagy, mint az elmével azonosult állapotodban. Teljesen jelen vagy. Ez az állapot annak az energiamezőnek a frekvenciáját is növeli, amely a fizikai testet életeti.


Mélyebbre jutva ebben az elme nélküli birodalomban -ahogy ezt néha Keleten nevezik- a tiszta tudatosság állapotát tapasztalhatod meg. Ebben az állapotban saját jelenlétedet olyan intenzitással és örömmel érzed át, hogy ahhoz viszonyítva jelentéktelenné válnak gondolataid, érzelmeid, fizikai tested és az egész külső világ.
S ez mégsem önző, hanem önzetlen, illetve "öntelen" állapot. Magad mögött hagyod azt, akire úgy gondoltál, mint "önmagam". Alapvetően ez a jelenlét vagy te, s az ugyanakkor mégis fölfoghatatlanul hatalmasabb nálad. Amit itt elmondani próbálok, az talán látszólagos ellentmondásnak, paradoxonnak hangzik, szavakkal mégsem lehet másképp leírni.
***
A "gondolkodó figyelése" helyett úgy is létrehozhatsz hézagot avagy időrést az elme gondolatáramában, hogy figyelmedet egyszerűen a mostra irányítod. Egyszerűen tudatosítsd intenzíven a jelen pillanatot! Nagyon jó érzés. Tudatosságodat így elvonod az elme tevékenységétől, és olyan, elme nélküli időrést hozol létre,amelyben rendkívül éber és tudatos vagy, ám nem gondolkozol. Ez a meditáció lényege.


Mindennapi életedben úgy gyakorolhatod ezt, ha teljes figyelmedet egy olyan rutintevékenységednek szenteled, ami csupán eszköz valamilyen célod eléréséhez, s így maga a rutintevékenység válik a céllá. Valahányszor pl lépcsőn közlekedsz, figyelj intenzíven lépéseidre, minden mozdulatodra, a lélegzést is beleértve! Légy teljesen jelen! Vagy amikor kezet mosol, figyeld meg minden érzékelésedet, ami ezzel a tevékenységgel kapcsolatos! A víz hangját és érzetét, kezed mozdulatait, a szappan illatát, stb.! Vagy amikor beszállsz a kocsidba, miután becsuktad az ajtót, várj néhány pillanatot, és figyeld meg lélegzeted áramlását! Tudatosítsd a jelenlét hangtalan, mégis erőteljes érzetét!
Gyakorlásod sikerességét egyetlen dolog jelzi megbízhatóan: a bensődben érzett béke intenzitása.
***
A megvilágosodáshoz vezető utadon a legfontosabb és egyetlen lépés tehát:
tanulj meg nem azonosulni az elméddel! Minden alkalommal, amikor megszakítod az elme gondolatáramát, tudatod fénye fölerősödik.


Eljön a nap, amikor azon kapod magad, hogy úgy mosolyogsz a fejedben megszólaló hang hallatán, ahogy egy gyermek csínytevésén mosolyognál. Ez azt jelzi majd, hogy már nem veszed annyira komolyan elméd tartalmát, mert én tudatod nem függ tőle.








NEM AZ ELMÉD VAGY


-Eckhart Tolle: "A most hatalma"-


2. rész

NEM AZ ELMÉD VAGY

MEGVILÁGOSODÁS? MI AZ?

Egy koldus ült az út mentén, több mint 30 éven át. Arra megy egy idegen.
-Adna egy kis aprópénzt? - motyogta a koldus, és gépiesen tartotta oda kalapját!
-Nincs mit adnom, felelte az idegen. Aztán megkérdezte:-Min ülsz?
-Ó, ez csak egy régi láda. Amióta az eszemet tudom, ezen ücsörgök itt.
-Belenéztél már valaha is abba a ládába?
-Nem. Minek is néztem volna? Nincs benne semmi.-Nézz csak bele!
A koldus nagy nehezen fölfeszítette a láda tetejét. Megdöbbenve, hitetlenkedve, majd megmámorosodva konstatálta, hogy a láda tele van arannyal.

Én vagyok az idegen, akinek nincs mit adnia, és aki azt sürgeti, hogy nézd meg, mi van belül. Ám ne valamilyen ládába nézz bele! A kincs még közelebb van hozzád: önmagadban!

Szinte hallom, amint mondod: "Csakhogy én nem vagyok koldus!"

Valójában mindenki koldus, aki még nem találta meg igazi gazdagságát- a Lét sugárzó boldogságát, és az ezzel járó mély, rendíthetetlen békét-, bármilyen anyagi bőségben éljen is. Az emberek kívül keresik az élvezet és a kielégülés morzsáit - a megbecsülést, a biztonságot vagy a szeretetet -, miközben belül kincset őriznek, amely nemcsak hogy tartalmazza az előbbieket, hanem még mérhetetlenül hatalmasabb is, mint bármi, amit a világ kínálhat!

A "megvilágosodás" szó valamiféle emberfeletti teljesítményre utal, és az ego szereti is ily módon láttatni azt. Valójában a "megvilágosodottság" a természetes állapotod, amelyben átérzed egységedet a Léttel. Egységben vagy valamivel, ami mérhetetlen és elpusztíthatatlan, valamivel, ami-pradoxnak tűnő módon-lényegében te magad vagy, és ugyanakkor az mégis sokkal nagyobb nálad. Ez azt jelenti, hogy megtalálhatod az elnevezésen és a formán túli, igaz természetedet.
Az egység érzékelésére való képtelenség az önmagadtól és a körülötted lévő világtól való elkülönültség illúzióját okozza. Ekkor - tudatosan vagy tudattalanul - elkülönült részként éled meg önmagad. Ebből származik a félelem, amely mindennapossá teszi a külső és belső konfliktusokat.

Tetszik nekem Buddha egyszerű meghatározása:

"A megvilágosodás, a szenvedés vége."

Ebben ugyebár nincs semmi emberfölötti. Definícióként ez természetesen így nem elegendő, hiszen csak azt közli, hogy mi nem a megvilágosodás, azaz a nem szenvedés! De mi marad, amikor nincs többé szenvedés? Buddha erről nem szól, és ez annyit jelent, hogy erre neked magadnak kell rájönnöd. Ő negatív meghatározást használ, hogy az elme ne alkothasson belőle valamit, amiben hihet, ne nagyíthassa föl valami emberfeletti teljesítménnyé, olyan céllá, amelyet lehetetlenség elérned.
Óvintézkedései ellenére Buddha követőinek nagy része még ma is azt hiszi, hogy a megvilágosodás csak Buddha számára volt lehetséges, számukra nem vagy legalábbis nem ebben az életben.

Azt a szót használtad, hogy Lét. Megmagyaráznád, mit értesz ezen a kifejezésen?

A Lét az örökkévaló, mindig jelen lévő, egyetlen élet, túl az élet számtalan formáján, amelyek alá vannak vetve a születésnek és a halálnak. A Lét azonban nemcsak túl van minden formán, hanem mélyen benne is él minden formában, mint legbelső, láthatatlan és elpusztíthatatlan lényeg. Ez azt jelenti, hogy legmélyebb énedként, igaz természetedként el is érhető számodra. De ne törekedj arra, hogy felfogd az elméddel!
Ne próbáld megérteni) Csak akkor ismerheted meg, amikor az elme elcsitul. Amikor te jelen vagy, amikor figyelmed teljesen és intenzíven a mostban van, akkor lehet a Létet érezni, de gondolatilag soha nem lehet megérteni!
A megvilágosodás azt jelenti, hogy újra tudatosul benned a Lét, és az "érző fölismerés" állapotában élsz.
***
Amikor azt mondod, hogy Lét, akkor Istenről beszélsz? Ha igen, akkor miért nem mondod ezt ki?

Az Isten szó, évezredek helytelen használata révén, értelmét vesztette. Előfordul, hogy használom, de takarékosan bánok vele. Helytelen használaton azt értem, hogy olyan emberek, akik soha , még csak be sem pillantottak a megszenteltség birodalmába, és nem tapasztalták meg az Isten szó mögött rejlő határtalanságot, oly nagy meggyőződéssel alkalmazzák ezt a szót, mintha pontosan tudnák, hogy miről is beszélnek. Vagy érvelnek ellene, mintha tudnák, hogy mi is az, amit visszautasítanak. Ez a helytelen használat képtelen hitrendszereknek, állításoknak és az ego teremtette téveszméknek ad teret.

Ilyenek például:
"Az én Istenem - vagy a mi Istenünk - az egyetlen igaz Isten, a  ti Istenetek viszont hamis.",
vagy Nietzsche híres kijelentése: "Isten meghalt".

Az Isten szó zárt fogalommá vált. Abban a pillanatban, ahogy az emberek ezt a szót kimondják,  elméjükben egy mentális képet alkotnak. Lehet ugyan, hogy már nem egy fehér szakállú öregemberről, de még mindig egy rajtuk kívül álló valakiről vagy valamiről - és szinte mindig egy hímnemű valakiről vagy valamiről.

Sem az Isten, sem a Lét, sem bármilyen más szó nem képes meghatározni vagy megmagyarázni a szó mögött rejlő kimondhatatlan valóságot. Így az egyetlen fontos kérdés, hogy vajon a szó segítség vagy akadály-e számodra abban, hogy megtapasztald azt, amire az irányul? Vajon túlmutat-e önmagán, afelé a meghatározatlan valóság felé, amiről beszélek, vagy esetleg túlságosan is könnyen kínálja önmagát ahhoz, hogy a fogalom ne legyen több egy, a fejedben fészkelő gondolatnál, egy mentális bálványnál?

A Lét szó nem magyaráz meg semmit, ahogy az Isten szó sem. A Lét kifejezésnek viszont előnye, hogy nyitott fogalom. Nem csökkenti le a végtelen láthatatlant valami véges lénnyé. Lehetetlen mentális képet alkotni róla. Senki nem nevezheti ki magát a Lét egyedüli birtokosának. Ez a te igazi lényeged, ami jelenléted érzésén keresztül közvetlenül megtapasztalható számodra. Ez annak az én vagyoknak a felismerése, amely megelőzi az ez vagy az vagyokot. Csak egy kis lépés választja el, tehát a Lét szót a Lét megtapasztalásától.
***

AZ IGAZSÁG, AMELY BENNED VAN


-Eckhart Tolle: A Most hatalma-

1. rész

AZ IGAZSÁG, AMELY BENNED VAN

Ez a könyv annak a munkámnak a lényegét tartalmazza-amennyire azt szavakban ki lehet fejezni-, amelyet az elmúlt évtizedben Európában és Észak-Amerikában, egyénekkel és spirituális útkeresők kisebb csoportjaival végeztem. Mély szeretettel és őszinte elismeréssel szeretném megköszönni ezeknek a különleges embereknek bátorságukat, valamint hajlandóságukat, hogy magukhoz öleljék a belső változást. Köszönöm kihívást jelentő kérdéseiket és készséges figyelmüket. Ez a könyv nem született volna meg nélkülük. Spirituális úttörők ők, akik az egyenlőre csekély, de szerencsére növekvő létszámú kisebbséghez tartoznak. Olyan emberek, akik eljutottak odáig, hogy végre ki akarnak törni azokból az öröklött, kollektív mentális sémákból, amelyek mérhetetlen idők óta tartják az emberiséget a szenvedés igájában.

Bízom benne, hogy e könyv utat talál azokhoz, akik készek a gyökeres belső átalakulásra, és így a további változás katalizátoraként működnek majd közre. Azt is remélem, hogy szavaim sok olyan embert is megtalálnak, akik azok tartalmát megfontolásra érdemesnek találják, bár pillanatnyilag még nem tartanak ott, hogy valóban éljék és gyakorolják is az itt leírtakat. Lehet, hogy a könyv elolvasásának hatására bennük elültetődött mag majd később olvad egybe a megvilágosodásnak azon magjával, amelyet minden egyes emberi lény magában hordoz, s akkor az hirtelen életre kel és kihajt.

A könyv olyan kérdésekre adott, gyakran spontán válaszokból született, amelyeket szemináriumok, meditációs gyakorlatok és egyéni konzultációk alkalmával tettek föl a résztvevők, ezért helyesnek találtam megtartani a kérdés-felelet formát. Ezekből a beszélgetésekből én is ugyanannyit tanultam, mint a kérdezők. Egyes kérdéseket és válaszokat csaknem szó szerint idéztem. Néhány gyakran feltett kérdést összevontam, és úgy válaszolok rájuk. Előfordult, hogy írás közben az adott kérdésre egy teljesen új választ kaptam, amely mélyebb és világosabb volt, mint bármi, amit azelőtt valaha is kimondtam. Akadnak a könyvben olyan kérdések is, amelyeket a  kiadó fogalmazott meg, hogy lehetővé tegye egy-egy gondolat világosabb kifejtését.

A könyv olvasása közben tapasztalhatod majd, hogy - az elsőtől az utolsó oldalig -  a párbeszédek két különböző szinten zajlanak. Az egyik szinten fölhívom a figyelmedet arra, hogy mi a hamis benned. Az emberi tudattalanság és működészavar természetéről beszélek, valamint ezek leggyakoribb megnyilvánulási formáiról: a személyes kapcsolatokban megjelenő konfliktusoktól kezdve a törzsek és nemzetek közötti háborúskodásig terjedően. Ennek a tudatosítása létfontosságú, mert ha nem tanulod meg fölismerni magadban a hamisat - mint lényedtől eltérőt-, akkor átalakulásod nem lesz tartós, és folyton visszacsúszol az illúzióba és a fájdalom valamelyik formájában. Ezen a szinten azt is megmutatom, hogyan kerüld el, hogy a benned lévő hamisat énednek tekintsd és problémává duzzaszd. A hamis ugyanis így tartja fenn magát.

Egy másik szinten az emberi tudat mély átalakulásáról beszélek. S nem úgy, mint távoli lehetőségről, hanem mint most, máris elérhető állapotról, függetlenül attól, hogy ki vagy és hol élsz. Megértheted , hogyan szabadíthatod meg önmagadat az elme rabszolgaságából, hogyan léphetsz be a megvilágosodott tudatállapotba, és hogyan tarthatod fenn ezt az állapotot a mindennapi életben.

A könyvnek ezen szintjén a szavak nem mindig információt hordoznak, hanem gyakran arra szolgálnak, hogy olvasásuk bevezessen ebbe az új tudatállapotba. Időről időre arra törekszem, hogy magammal vigyelek a most időtlen állapotának mély és tudatos jelenlétébe, s megízleltessem veled a megvilágosodást. Néha talán azt gondolod majd hogy ismétlésekbe bocsátkozom, de ez csak addig lesz így, amíg képessé nem válsz arra, hogy mondandómat megtapasztald. Amint ez megtörténik, hiszem, rá fogsz ébredni, hogy ezek az ismétlődő szavak hatalmas, spirituális erővel rendelkeznek, és számodra így a könyv leghasznosabb részeivé válnak. Sőt, mivel mindenki magában hordja a megvilágosodás magját, gyakran címzem szavaimat majd a benned lakó gondolkodó mögött megbúvó tudóhoz, ahhoz a mélyebb énedhez, aki azonnal fölismeri a spirituális igazságot, rezonál vele, és erőt merít belőle.

Ha ilyen szünetjelet látsz: ***, az azt üzeni, hogy érdemes, csöndesen önmagadba mélyedni, hogy megérezd és megtapasztald az igazságát annak, amit éppen elolvastál. Elképzelhető persze, hogy olyan részeknél is szükségét érzed majd ennek, ahol nem látsz szünetjelet.
Egyes szavak - pl. "Lét" vagy "jelenlét" - értelme eleinte talán még nem lesz teljesen egyértelmű számodra. ennek ellenére azt javaslom, hogy ilyenkor olvad tovább a könyvet, mert idővel kitisztul a kép! Olvasás közben olykor kérdések és ellenvetések is föl merülhetnek benned. A későbbi sorokban valószínűleg megkapod rájuk a választ. Az is előfordulhat, hogy ezek a gondolataid elveszítik jelentőségüket, ahogy mélyebben belemerülsz a tanításba - és önmagadba.

Ne csak ez elméddel kövesd az oldalakon sorakozó szavakat! Olvasás közben figyelj érzelmi reakcióidra, valamint a mélyen belülről jövő felismerésérzésre is! Nem mondhatok neked semmi olyan spirituális igazságot, amelyet mélyen belül ne tudnál már te magad is. Mindössze annyit tehetek, hogy emlékeztetlek arra, amit már elfelejtettél. Az élő tudás, amely egyszerre ősi és örökké új, így működésbe lendül, és tested minden sejtjéből fölszabadul.

Az elme mindig osztályozni és összehasonlítani akar. 

Nagyobb hasznát látod azonban a könyvnek, ha nem erőlködsz azon, hogy szóhasználatát más tanításokéval összevesd. Az valószínűleg csak zavarhoz vezetne.
Egyes kifejezéseket, mint pl. "elme", "boldogság" és "tudat", olyan módon használok, amely nem szükségszerűen felel meg más tanításokénak.
Ne kötődj a szavakhoz! Azok csak lépcsőfokok, amelyeket, amint lehet, magunk mögött hagyhatunk.

Amikor időnként Jézus és Buddha szavait idézem - A csodák útja (A Course in Miracles) című könyv és más tanítások alapján-, akkor ezt nem az összehasonlítás kedvéért teszem, hanem, hogy fölhívjam figyelmedet a tényre:
"Lényegében mindig is egy és ugyanaz a tanítás létezett, még ha időről időre különböző formákban jelent és jelenik is meg. Némelyik ilyen farmára, mint az ősi vallásokra is, az évszázadok alatt annyi idegen réteg rakódott rá, hogy spirituális lényegük már már csaknem teljesen elhomályosodott."

Nagyrészt ennek tulajdonítható, hogy mélyebb értelmük már nem ismerhető fel, és spirituális átalakító erejük elveszett. Amikor ősi vallásokból és más tanításokból idézek, különösképpen azon olvasóim kedvéért teszem ezt, akik ezeket a vallásokat követik. Ily módon ugyanis ezt üzenem nekik:
"Nem kell másutt keresned az igazságot! Hadd mutassam meg neked, miként lehet még mélyebbre jutni abban, ami már a tiéd!"
Mindemellett igyekeztem minél semlegesebb módon fogalmazni, hogy szavaimmal az emberek széles körét érhessem el. Tekinthetjük e könyvet az egyetlen, minden vallás legbelsőbb lényegét jelentő, időtlen spirituális tanítás újbóli megfogalmazásának, ami a mai idők embere számára született. leírt szavaim nem külső forrásokból származnak, hanem az egyetlen, igazi, belső forrásból, s így nem tartalmaznak semmilyen elméletet vagy logikai fejtegetést. Belső megtapasztalásból beszélek, és ha időnként erőteljesen szólalok meg, azt azért teszem, hogy az elme ellenállásának vastag rétegein áthatolva elérjem benned azt a helyet, ahol már te is tudod az igazságot - éppen úgy, ahogy én-, és meghallva azt azonnal ráismerj. 
Amint ez megtörténik, lelkesedés és hatalmas életerő tölt majd el, mintha valami vagy valaki belül azt mondaná:
-Igen! Tudom, hogy ez az igazság!

2011. október 22., szombat

FÖLÉBREDNI


„Egyszóval, itt és most az a kérdés merül fel benned, hogy valóban követtél-e el hibát? Igen, elkövettél. De ebben a pillanatban azt is megérted, hogy meg tudod változtatni a jövődet, ha elhozod a múltat a jelenbe. A múlt és a jövő csak az emlékezetünkben él. De a jelen pillanat túl van az időn: maga az Örökkévalóság.” (Coelho)


"Amikor már nem bírod a szenvedés vég nélküli köreit, elkezdesz fölébredni…Ha már felébredtél, akkor nem veszel el a gondolkodásodban, hanem felismered, hogy te a gondolkodás mögötti tudatosság vagy.” (Eckhart Tolle)

2011. október 20., csütörtök

A VILÁGOT A NŐK TANÍTJÁK SZERETNI


Az anyával való kapcsolatunk sokszor terhelt. Az enyém is az volt, évekkel ezelőtt azt tapasztaltam, hogy bárkit meg tudok ölelni szeretettel, csak az édesanyámat nem. Szerencsére ott volt akkor mellettem egy bölcs barátnőm, Salamon Gabriella (http://www.palladium-harmoniahaz.hu ) és tanított szeretni.

Hogyan? 
Azt javasolta, hogy találjak egyetlen apró dolgot, amivel kapcsolatban hálát és szeretet érzek az édesanyám felé, a többi majd jön abból.
Annyira bezártam akkor a szívem, hogy sokáig kellett keresnem, de végül rátaláltam a szilvalekvárra. Mert senki sem tud olyan finom és fahéjjal teli szilvalekvárt csinálni, mint az én anyukám. Onnan még hosszú volt az út, de a szilvalekvárban emlékezni kezdtem a kezekre és a szívre, ami végül minden nehéz pillanatban mellettem volt. Még akkor is, amikor minden hitrendszerével szembe ment az a pillanat, amiben mellém állt.
A szilvalekvárral kezdődött, és azóta minden megváltozott, a falak feloldódtak a szeretetben, amit az anyukám felé érzek. Aki annyira szeret, hogy képes minden aggodalmát és félelmét félretenni és csak támogatni az őrült döntéseimben. Szeretni tanít engem.

Voltak olyan nők is a közelemben, akik lebeszélni igyekeztek az elmúlt években arról, hogy kinyissam a szívem afelé, aki akkor látszólag sokat bántott engem. De ott voltak azok, akik még emlékeztek a női erőre.
Mert a nő legfőbb ereje abban rejlik, hogy képes megnyitni a szívét és szeretni.
Akkor is, amikor nehéz és mások elfutnának. Ezért a nő az átjáró a látható és láthatlan között, ezért a nők dolga volt a temetés, és a születés. Mert a világok közötti kaput a szeretet nyitja meg, a szeretet az a tér, ahol a kettő EGGYÉ válik. És ebből a szeretetből támogatva épít a férfi ÚJ VILÁGOT.

Azzal felejtettünk el nőnek lenni, hogy elfeledtük milyen hatalmas erő van a szeretetünkben, falak mögé zárkóztunk és harcolni kezdtünk. Szépet tanított nekem erről egy másik nő, akit személyesen nem ismertem, de élőbb számomra, minden élőnél.

Mária Magdalénától idézek Flo Aeveia Magdalena könyvén keresztül:
"A világ illúziója az ítélkezés, dualitás és kettősség. Újra és újra megvágtak velük, mint egy éles késsel. Ezért létrehoztam egy páncélt, mely szemmel nem látható, hogy megvédjem magam az ítélkezéstől. Először tudattalanul történt, de aztán megerősítettem és egyre több napot töltöttem az illúziók világában.
Aztán az egyik este az angyalok hírnöke eljött hozzám és azt mondta: „elvesszük tőled a védelmező pajzsot, mert nem szolgál téged.”
Visszariadtam, úgy tettem, mint aki nem érti. És az angyal újra szólt:
„azért jöttél, hogy megtanuld az isteni ítélkezés leckéjét, ezért engedned kell a tanulást történni.”
Az angyal nem várta meg a válaszomat, hanem elkezdte megmutatni különbséget védekezés és megnyílás között. Megmutatta mindkét választás következményeit.
Láttam, hogy egyedül leszek, ha a védekezés erősebb, mint a szeretet. Ha félek a többiektől, akkor nem engedem be őket a szívembe, és nem tudom teljesíteni a küldetésemet.
Jelen kell lennem a pillanatban, hogy a szeretet átalakíthassa a félelmet.
ÉS CSAK AKKOR TUDOK SZERETNI, HA SEBEZHETŐ VAGYOK.
"És ha benne maradok a szeretetben, mindig a szeretetben akkor a szeretet haza vezet, megtölti a lelkem és nekik is tükröt mutat ez majd saját tökéletességükre. Ítéleteik eltűnnek, ahogy érzik a szeretetet, és így össze tudunk találkozni, kívül a félelem falain és megtapasztalhatjuk az egységet.
Ezért a szeretet útját választottam és engedtem, hogy a védelem pajzsa darabokra hulljon."

VeresKriszta.Com-http://vereskriszta.com-Az istennő lángja

2011. október 10., hétfő

Tükör...


Mindenki, akivel találkozol, valamilyen módon tükröt tart számodra. Ha hajlandó vagy a tükörbe belenézni, és vállalod a felelősséget azért, amit látsz, egy hatalmas lehetőséget kaptál, hogy mindez megerősítsen téged.
Ha gyógyítandó részeidre mutat rá, már a tény, hogy ezt észrevetted, elindítja a gyógyulást. Ha erősségeidet látod meg benne, az további lendületet ad az utadon.
Az Univerzumban minden energia téged szeretne támogatni, még ha először nehéz is ezt felismerni.

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

KIEMELT BEJEGYZÉS

Májusi szerelmi előrejelzés

Mire készülj májusban szerelem és a párkapcsolati boldogság terén? Az ismert amerikai párkapcsolati szakértő és spirituális tanító, Chuck ...

TOP 3 BEJEGYZÉS

KEDVES OLVASÓIM

Lia Weblapkellékek, kütyük és kódok

Katka szép oldala

Semilin-graphic

222

lap tetejére