ÉRZELEM: A TEST VÁLASZREAKCIÓJA


5. rész

ÉRZELEM: A TEST VÁLASZREAKCIÓJA

Mi a helyzet az érzelmekkel? Én sokkal inkább akadok el az érzelmeimben, mint a gondolataimban, az elmémben.
Az elme, abban az értelemben, ahogy én használom ezt a szót, nemcsak gondolatot jelent. Magába foglalja érzelmeidet, valamint az összes tudattalan mentális és emocionális reagálási mindtádat is. Az érzelmek az elme és a test találkozási pontján keletkeznek. Tested reagál az elmédre: ez a válaszreadció az érzelem.
Úgy is fogalmazhatunk, hogy az érzelem az elme tükröződése a testben. Pl. a támadás gondolata vagy valami más, szintén ellenséges gondolat olyan energiafelhalmozódást hoz létre a testben, amit dühnek nevezünk.
A test fölkészül a harcra. Az a gondolat, hogy testileg vagy lelkileg fenyegetett helyzetbe kerültél, összehúzódásra készteti a testet. A félelem elnevezésű léleknek ez a fizikai vonatkozása. Kutatások kimutatták, hogy az erős érzelmek még biokémiai változásokat is előidéznek a testben. Ezek a kémia reakciók képviselik az érzelem fizikai vagy anyagi aspektusát. Természetesen általában nem vagy tudatában miden gondolatmintádnak, és többnyire csak az érzelmeid megfigyelése révén tudod tudatosítani őket.
Minél jobban azonosulsz gondolkodásoddal, rokonszenveiddel és ellenszenveiddel, ítéleteiddel és értelmezéseiddel - tehát minél kevésbé vagy jelen figyelő tudatosságként-, annál erősebb lesz az érzelmi energiatöltés, függetlenül attól, hogy ennek tudatában vagy-e vagy sem. Ha képtelen vagy érezni az érzéseidet, ha elszigetelődtél tőlük, akkor végül tisztán fizikai szinten fogod megtapasztalni őket, testi probléma, illetve tünet formájában. Az utóbbi években sokat írtak erről, ezért nem érdemes itt ebbe mélyebben is belemennem. Egy erős, tudattalan érzelmi minta még külső eseményekként is manifesztálódhat, amely látszólag véletlenül történik veled. Pl. megfigyeltem, hogy akiben rengeteg elfojtott düh raktározódik-anélkül, hogy erről tudomásuk elnne-, azokat gyakrabban támadják meg más, dühös emberek, szóval vagy tetleg, és sokszor különösebb ok nélkül.
Erős dühkisugárzásukat egyes emberek a tudatküszöb szintje alatt fölfogják és ez hozza felszínre saját, lappangó haragjukat.
Ha kevéssé érzed érzelmeidet, kezdd azzal, hogy figyelmedet tested belső enerigamezejére összpontosítod! Érezd a testedet belülről! Ennek hatására érzelmeiddel is kapcsolatba kerülsz. Később zet még részletesebben is megtárgyaljuk.

Azt mondod, hogy az érzelem az elme tükröződése a testben. De néha ellentmondás van kettejük között: az elme azt mondják: "igen", vagy fordítva.


Ha igazán meg akarod ismerni az elmédet, akkor - mivel a test mindig hűen tükrözi azt - vedd szemügyre érzelmedet, illetve még inkább: érezd azt a testedben! Ha a gondolat és az érzelem nyilvánvalóan ellentmond egymásnak, akkor a gondolat a hazugság, s az érzelem az igazság. Nem a végső igazsága annak, hogy ki vagy te, de a viszonlagos igazsága az akkori mentális állapotodnak.
A felszíni gondolatok és a tudattalan mentális folyamatok közötti ütközések gyakoriak. Lehet, hogy a gondolatként még nem tudod azonosítani elméd tudattalan tevékenységét ám érzelemként az testedben mindig tükröződni fog, s annak már tudatára tudsz ébredni. Egy érzelem ily módon történő megfigyelése lényegében ugyanolyan, mint egy gondolat megfigyelése, amely folyamatot már ismertettem.

Az egyetlen különbség, hogy a gondolat a fejedben fészkel, az érzelem - erős fizikai komponense miatt - elsősorban a testben érezhető. Ezt követően már hagyhatod, hogy az érzelem ott legyen anélkül, hogy az irányítana téged. Így már nem vagy az érzelem; a szemlélő vagy, a figyelő jelenlét. Ha gyakorlod ezt, akkor minden, ami tudattalan benned, az a tudat fényében fog kerülni.

Tehát, ugyanolyan fontos az érzelmeink megfigyelése, mint a gondolatainké?


Igen. Tedd szokásoddá, hogy megkérdezed magadtól: "Mi zajlik bennem ebben a pillanatban?" ez a kérdés a megfelelő irányba fog elindítani. De ne elemezz, csak figyelj! Irányítsd figyelmedet befelé! Érezd az érzelem energiáját! Ha nem találsz érzelmet, irányítsd figyelmedet a test energiamezejébe még mélyebbre!
Ez a belépés a Létbe!
Az érzelem általában egy fölerősített és energetizált gondolatmintát képvisel, és mivel gyakran hatalmas az energiatöltése, ezért eleinte bizony nem könnyű a jelenben maradni, hogy megfigyelhesd.
Át akarja venni az uralmat fölötted, és ez általában sikerül is neki, kivéve, ha elegendő jelenlét van benned. Ha jelenlét híján tudattalanul azonosulsz az érzelemmel - ahogy az történni szokott-, akkor ideiglenesen az érzelem leszel "Te". Gyakran ördögi kör alakul ki gondolkodásod és az érzelem között: azok egymást táplálják. A gondolatminta önmaga fölnagyított reflexióját teremti meg érzelem formájában, és az eredeti gondolatmintát az érzelem rezgő energiája folyamatosan táplálja. Az érzelmet kiváltó helyzeten, eseményen vagy személyen való tartós töprengéssel a gondolat energitá táplál az érzelembe, ami viszotn energetizálja a gondolatmintá, és így tovább.
Alapvetően valamennyi emóció* egyetlen ősi, differenciálatlan érzelem különböző változata, amely a néven és formán túli lényed tudatának elvesztéséből ered. Differenciálatlan jellege miatt nehéz olyan nevet találni, amely pontosan leírná ezt az érzelmet. A "félelem" szó megközelítőleg megfelelő lenne rá, de a folyamatos fenyegetettség érzetéhez még az elhagyatottságnak és a teljesség hiányának a mély érzése is hozzávegyül. Legjobb ezt a differenciálatlan alapérzelmet egy hasonlóan differenciálatlan fogalommal illetni: nevezzük hát egyszerűen "fájdalomnak". Az elme egyik fő feladata, hogy harcoljon ezzel az érzelmi fájdalommal, hogy megszüntesse azt - részben éppen emiatt zakatol szüntelenül-, ám mindössze annyit tud elérni, hogy időlegesen elfedi.
Történetesen minél jobban küszködik az elme, hogy megszabaduljon a fájdalomtól az annál intenzívebbé válik.
Az elme soha nem találhatja meg a megoldást, és nem is engedheti meg neked, hogy te megtaláld, mert ő önmaga lényegi része a "problémának".
Képzelj el egy rendőrtisztet, aki megpróbál elfogni egy gyújtogatót, miközben ő maga a gyújtogató! Nem szabadulhatsz meg ettől a fájdalomtól, amíg föl nem hagysz azzal, hogy éntudatodat az elméddel, vagyis az egóddal való azonosulásból származtasd.  Amint ezt megteszed, az elme uralma megdől, és a Lét - valódi természetedként- feltárja magát.
Igen tudom mit fogsz kérdezni.

Azt akartam kérdezni, hogy mi a helyzet az olyan pozitív érzelmekkel, mint a szeretet és az öröm?


Ezek elválaszthatatlanok a léttel való, belső összekapcsolódottságod természetes állapotától. A szeretet é az öröm futó pillanatai vagy a mély békeérzés röpke másodpercei elérhetőek számodra, valahányszor a gondolatáramlásban rés támad.
A legtöbb ember számára az ilyen rések vagy hézagok ritkán és csak véletlenszerűen alakulnak ki, olyan pillanatokban, amikor az elme "torkára forr a szó"  rendkívüli szépség láttán, szélsőséges fizikai megterhelés vagy súlyos veszély idején. Belül hirtelen csönd és nyugalom támad, és abban a csöndben egy finom, de erőteljes öröm-, szeretet- és békeérzés jelenik meg.
Ezek a pillanatok általában rövid életűek, mivel az elme gyorsan visszaállítja zajkeltő tevékenységét, amit gondolkodásnak nevezünk. A szeretet, az öröm és a béke nem virágozhat, míg meg nem szabadítottad magad az elme uralmától. ezeket az érzéseket azonban nem nevezném érzelmeknek. Ők ugyanis az érzelmeken túlról, egy sokkal mélyebb szintről származnak.
Előbb teljesen tudatára kell ébredned az érzelmeidnek, és képessé kell válnod arra, hogy érezd őket, mielőtt megérezheted azt, ami rajtuk túl van.
Az érzelem szó betű szerint fordítva zavart jelent. Az emóció szó ugyanis a latin emovere szóból ered, ami azt jelenti:"zavarni".


A szeretet, az öröm és a béke a Lét mély állapotai vagy még inkább a Léttel való, belső összekapcsolódottság mély állapotának három oldala. S mint ilyeneknek, nincs is ellentétük. Ugyanis az elmén túlról származnak. Az érzelmek azonban, a  dualisztikus kettősségben gondolkozó-elme részeként, már alá vannak vetve az ellentétek törvényének. Utóbbi egyszerűen azt jelenti, hogy nem lehet valami jód anélkül, hogy ne lenne rosszad is. Amit tehát az elmével azonosult, megvilágosulatlan állapotban néha - tévesen örömnek nevezünk, az általában csak a folyamatosan hullámzó, fájdalom-élvezet-fájdalom-élvezet ciklikusság rövid életű élvezetszakasza. Az élvezet mindig valami rajtad kívül álló dologból származik, míg az öröm a bensődből fakad.
Ami ma élvezetet nyújt, az holnap már fájdalmat okoz vagy elmúlik, és akkor a hiány fog fájdalommal eltölteni. Amit szerelemnek neveznek az ugyanis élvezetes és izgalmas lehet egy ideig, ám valójában csak függőség, csimpaszkodás, egy rendkívül "szomjas" állapot, amely egy szempillantás alatt az ellentétbe csaphat át. A kezdeti eufória elmúltával sok "szerelmi" kapcsolat "szerelem" és gyűlölet, vonzás és taszítás között váltakozik.
Az igazi szeretet nem okoz szenvedést. Hogyan is okozhatna? Nem fordul át hirtelen gyűlöletbe, ahogy az igaz öröm sem változik át fájdalommá. Amint mondtam, még megvilágosodásod előtt is az elme uralma alól történő fölszabadulásod előtt - villanásnyi időkre kóstolót kaphatsz az Igaz örömből, az igazi szeretetből és a mély, belső béke érzetéből, amelyek egyszerre nyugodtak és vibrálóan élet teliek. Ezek valódi természeted aspektusai, amelyeket azonban az elme jobbára eltakar. Még egy "normális" függőségben zajló kapcsolaton belül is adódhatnak pillanatok, amikor valami valódibb, valami megromolhatatlan dolog jelenléte érezhető. Ám ezek csak futó pillanatok, amelyeket az elme közbeavatkozása ismét gyorsan elfed.

Akkor úgy tűnhet, hogy találtál valami kivételesen értékeset, amit aztán elveszítettél; vagy az elméd majd meggyőz, hogy az úgyis csak illúzió volt. Valójában nem illúzió volt az, és nem is veszítheted el. Ez természetes állapotod része, amit az elme ugyan eltakarhat előled, ám le soha nem rombolhat. A legsötétebb felhőzet mögül sem tűnt el a Nap. Akkor is ott fénylik, a felhők másik oldalán.

Buddha azt mondja, hogy a fájdalom és a szenvedés a vágyból és a sóvárgásból ered, és úgy szabadulhatunk meg a fájdalomtól, ha elvágjuk a vágy köteleit.
Minden sóvárgás abból ered, hogy a Lét öröme helyett az elme a külső dolgokban és a jövőben keresi az üdvösséget és a kielégülést. Amíg én az elmém vagyok, addig egy vagyok a sóvárgásokkal, igényekkel, akarásokkal, ragaszkodásokkal és averziókkal, s rajtuk kívül nem is létezik "én". Az csupán szimpla lehetőség, megvalósulatlan képesség, egy még kicsírázatlan mag. Ebben az állapotban még a megszabadulás vagy a megvilágosodás iránti vágyaim is csak egy újabb sóvárgás, egy jövőbeli kiteljesedés utáni áhítozás. Ezért hát ne törekedj arra, hogy megszabadulj a vágytól vagy hogy "elért" a megvilágosodást! Légy jelen! Légy ott, ahol vagy, ám az elme őreként!
Buddha idézése helyett légy a Buddha, legyél a "fölébredt", amit a Buddha szó jelent.
Az emberek mérhetetlenül hosszú idő óta a szenvedés rabjai.
Azóta, hogy kiestek a kegyelem állapotából, s beléptek az idő és az elme birodalmába, elveszítve a Lét tudatosságát. Attól a pillanattól kezdve önmagukat jelentéktelen töredékeknek érzékelték és érzékelik egy idegen univerzumban, elszakadva a Forrástól és egymástól.

Amíg az elmével azonosulsz, addig a fájdalom elkerülhetetlen, mert - spirituálisan szólva - öntudatlan vagy.
Itt elsősorban az érzelmi fájdalomról beszélek, ami a testi fejdalomnak és a betegségnek is a legfőbb oka.
A neheztelés, a gyűlölet, az önsajnálat, a bűntudat, a düh, a depresszió, az irigység s.t.b. még a legkisebb ingerültség is, a fájdalom megnyilvánulásai. És minden élvezet vagy érzelmi feldobottság magába hordozza a fájdalom magját is., a tőle elválaszthatatlan ellentétét, amely idővel szintén manifesztálódik. Aki valaha is kipróbált már valamilyen drogot, hogy feldobódjon, az pontosan tudja, hogy a "hegyet" elkerülhetetlenül "völgy" követi, hogy az élvezet végül a fájdalom valamilyen formájává alakul át. Sokan tudják saját tapasztalatukból, milyen könnyen és gyorsan változhat át egy bensőséges kapcsolat az élvezet forrásából a fájdalom forrásává.
Magasabbról nézve mind a negatív, mind a pozitív polaritás ugyanannak az érmének a két oldala. Mindkettő annak a háttérben meghúzódó fájdalomnak a része, ami elválaszthatatlan az elmével azonosuló, egós állapottól.
A fájdalmadnak két szintje van:
az a fájdalom, amit most hozol létre: illetve a múltból származó fájdalom, ami még mindig elmédben és testedben él.
Hogyan hagyhatjuk abba a fájdalom teremtését a jelenben? Hogyan oldjuk föl a múlt fájdalmát? Erről fogok a következő fejezetben beszélni!

Megjegyzések

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

TOP 3 BEJEGYZÉS

A kettősség legyőzése és a belső hang megtalálása

Hogyan tanuljuk meg az elengedést?

A HANG A FEJBEN

222

lap tetejére