AZ EGYÜTTÉRZÉS TERMÉSZETE

Eckhardt Tolle - A Most hatalma

16. RÉSZ

Túljutva az elme készítette ellentéteken, olyanná válsz, mint egy mély tó. Életed külső helyzete, és ami ott történik, a tó felszíne: néha nyugodt, néha szeles és viharos, a ciklusok és évszakok szerint. Azonban lenn, a mélyben a tó mindig nyugodt és zavartalan. Te az egész tó vagy, nem csak a felszín, és kapcsolatban állsz saját mélységeddel, ami tökéletesen nyugodt. Nem állsz ellen a változásnak azzal, hogy mentálisan bármilyen helyzetben is belecsimpaszkodnál. A lelki békéd nem azon múlik! A Létben élsz - ami változatlan, időtlen és halál nélküli-, és már nem csüngsz elégedettséget és boldogságot remélve, az állandóan hullámzó formák külső világán. Örömödet leled a formákban, játszol velük, új formákat alkotsz, és értékeled szépségüket, de nincs szükséged arra, hogy bármelyikükhöz hozzáragaszd magad.

Amikor ennyire függetlenné válsz a környezetedtől, nem kerülsz egyúttal távol is a többi embertől?

Ellenkezőleg! Amíg nem vagy tudatában a Létnek, a többi ember valósága kikerül, mert még a magadét sem találtad meg. Az elméd vagy kedveli, vagy nem kedveli a formájukat, ami nemcsak a testüket, hanem az elméjüket is jelenti. Igazi kapcsolat csak akkor válik lehetségessé, amikor tudatában vagy a Létnek! A Létből kiindulva szinte csak paravánnak érzékeled a másik ember testét és elméjét, ami mögött érzed az ő igazi valóságát, ahogy a magadét is. Ha tehát szembesülsz valaki szenvedésével vagy tudattalan viselkedésével, akkor a jelenben és a Léttel összekapcsolódva maradsz. Így ugyanis át tudsz látni már a formán, és saját Léteden keresztül érezheted a másik ember sugárzó és tiszta Létét. A Lét szintjén minden szenvedés illúzió. A szenvedés a formával való azonosulás következménye. Olykor csodás gyógyítások történnek e fölismerés révén! A gyógyító felébreszti a beteg léttudatát - ha ő készen áll rá.

Ez az együttérzés?

Igen. Az együttérzés: tudod, hogy téged és az összes többi teremtményt szoros kötelék fűz össze. Ám két oldala van az együttérzésnek, két oldala van ennek a köteléknek. Egyrészt, mivel még mindig fizikai testként vagy jelen, osztozol fizikai formád sebezhetőségében és halandóságában az összes többi emberi lénnyel és egyéb élőlénnyel. Amikor legközelebb azt mondod, hogy "az égvilágon semmi közös sincs kettőnkben", jusson eszedbe, hogy nagyon is sok a közös vonásotok! Néhány év múlva - hogy ez két vagy hetven év, az már nem sokat számít - mindketten rothadó tetemmé, porkupaccá, majd semmivé váltok. Ez kijózanító és alázatra késztető megállapítás, ami nem sok okot ad a büszkeségre...Negatív gondolat lenne ez? Nem, ez tény. Miért ne néznél szembe a ténnyel? Ebben az értelemben teljes egyenlőség uralkodik minden teremtmény között.

Az egyik legerőteljesebb spirituális gyakorlat:
Mélyen meditálni a fizikai formák halandóságán, a sajátodat is beleértve. Ezt úgy hívják: halj meg, mielőtt meghalnál! Menj bele mélyen! A fizikai formád fölbomlik, nincs többé. Aztán elérkezik a pillanat, amikor minden elmeforma és gondolat meghal. Ám te - az az isteni jelenlét, aki vagy - még mindig ott maradsz. Sugárzóan, teljesen ébren. Soha nem halt meg semmi valódi. Csak a nevek, a formák, az illúziók.
***
Az együttérzés másik oldala ennek a halál nélküli dimezionak valódi természetednek - a fölismerése. Mély, érző szinteden nemcsak saját halhatatlanságodról tudsz, hanem az összes többi teremtményéről is. A forma szintjén a halandóság és a létezés bizonytalansága, a Lét szintjén az örök, ragyogó élet a közös jussotok. Ez az együttérzés két oldala. az együttérzésben a szomorúság és az öröm látszólag ellentétes érzései egybeolvadnak, és mély, lelki békévé transzmutálódnak. Ez isten békéje. Ez az egyik legnemesebb érzés, amire ember csak képes, és aminek hatalmas gyógyít és átalakító ereje is van!
Igazi együttérzés azonban, amilyenről az imént szóltam, ma még ritkán tapasztalható. Nagyfokú tudatosságra van szükség ahhoz, hogy mély empátiával fordulj egy szenvedő felé, ám ez az együttérzésnek csak az egyik oldala! Ez így még nem teljes. Az együttérzés több, mint empátia vagy szimpátia! Csak akkortól beszélhetünk valódi együttérzésről, ha a szomorúság már örömmel vegyült össze, a formán túli Lét örömével, az örök élet örömével