A PSZICHOLÓGIAI IDŐ ELENGEDÉSE

13. rész

A PSZICHOLÓGIAI IDŐ ELENGEDÉSE

Tanuld meg az időt az életed gyakorlati vonatkozásaiban használni-ezt az időt "óraidőnek" is nevezhetjük-, ám azonnal térj vissza a jelen tudatosságához, amint a szóban forgó gyakorlati ügyeket elintézted! Ily módon nem épül föl benned "pszichológiai idő", ami a múlttal való azonosulás és a jövőbe irányuló, folyamatos, kényszeres projekció.

Az óraidő nem csak azt jelenti, hogy megbeszélünk egy találkozót, vagy megtervezünk egy utat. Azt is jelenti, hogy: tanulunk a múltból, mert nem akarjuk ugyanazokat a hibákat újra és újra elkövetni; célokat tűzünk magunk elé, és azok elérése végett cselekszünk; a múltban megismert minták és fizikai, matematikai és egyéb törvények alapján megjósoljuk a jövőt, és ennek alapján megtesszük a szükséges tetteket.

De még itt, a gyakorlati élet szférájában is, ahol nem nélkülözhetjük kapcsolatunkat a múlttal és a jövővel, a jelen pillanat marad a lényeges tényező:
Minden múltbeli lecke a mostban válik fontossá, és azokat a leckéket most használjuk föl. Egy adott cél eléréséért végzett bármilyen tervezést vagy munkát is most végzünk el.

A megvilágosodott ember figyelmének középpontjában mindig a most áll, de periférikusan azért tudatában van az időnek. Más szóval: továbbra is használja az óraidőt, de már megszabadult a pszichológiai időtől. Légy éber, amikor azt gyakorlod, hogy ne alakítsd át akaratlanul az óraidőt pszichológiai idővé! Ha pl. elkövettél egy hibát, és abból most tanulsz, akkor az óraidőt használod. Ha azonban mentálisan - gondolataiddal- tartósan az ügyben tocsogsz, és önkritika, lelkifurdalás vagy bűntudat jelentkezik, akkor a hibát "énné" és "enyémmé" teszed, énképed részévé, s akkor már az idő pszichológiai idővé változott, ami mindig hamis identitás- felfogáshoz kapcsolódik. A nem megbocsátás a pszichológiai idő súlyos terhét is óhatatlanul ránk rakja.

Ha célt tűzöl magad elé, és annak eléréséért cselekszel, akkor az óraidőt használod. Tudatában vagy annak, hogy hová akarsz eljutni, de a jelen pillanatban megtett lépésedre irányítod teljes figyelmedet, azt tiszteled meg. Ha utána viszont túlságosan a célra fókuszálsz, talán azért, mert boldogságra, beteljesedésre vagy a majd akkor átélhető, teljesebb élvezetre vágysz, akkor már nem tiszteled a mostot. Akkor az már a jövőbe vezető, belső érték nélküli, egyszerű lépcsőfokká degradálódik. Így pedig az óraidő pszichológiai idővé válik. Életutad többé már nem kaland, csak egy kényszeres igény, hogy megérkezz, hogy teljesíts, hogy "megcsináld". Már nem veszed észre az utat szegélyező virágok szépségét és illatát, ahogy a körülötted kibomló, lüktető élet szépségét és csodafát sem, amit pedig átélhetsz, ha a mostban vagy jelen.
***

Látom már a most páratlan fontosságát, de azzal az állításoddal már gondban vagyok, miszerint az idő teljes egészében illúzió lenne?


Amikor azt mondom, hogy "az idő illúzió", akkor azzal nem filozófiai kijelentést szándékozom tenni. Mindössze egy egyszerű tényre emlékeztetlek, ami annyira magától értetődő, hogy talán éppen nyilvánvalóság miatt találod nehezen fölfoghatónak vagy éppen semmit mondónak. Pedig ha teljesen megérted, akkor az pengeéles kardként hasíthatja át az elme által teremtett bonyodalmak és "problémák" szövevényes rétegeit! Hadd mondjam hát újra:
Mindig kizárólag a jelen pillanattal rendelkezel. Nincs olyan idő, amikor az életed ne "ebben a pillanatban" lenne. Hát nem így van?