A BIRTOKLÁS ILLÚZIÓJA

-Eckhart Tolle: ÚJ FÖLD-

1. rész

„Birtokolni” valamit – mit jelent ez valójában? Mit jelent valamit az „enyémmé” tenni?

Ha New York egyik utcáján állva rámutatsz egy hatalmas felhőkarcolóra, és azt mondod:
„Ez az épület az enyém”, akkor vagy nagyon gazdag vagy, vagy téveszme áldozata, vagy hazudós. Mindhárom esetben olyan történetet mesélsz, amelyben az „én” gondolatforma és az „épület” gondolatforma egybeolvad. Így működik a tulajdonlás mentális fogalma. Ha mindenki egyetért a történeteddel, akkor lesznek aláírt okmányok, amelyek az ő egyetértésüket igazolják. Gazdag vagy. Ha senki sem ért egyet a történeteddel, akkor pszichiáterhez küldenek. Téveszmétől szenvedsz, vagy kényszeres hazudozó vagy.

Fontos ebben felismerni, hogy a történetnek és a történetet alkotó gondolatformáknak – akár egyetértenek azzal az emberek, akár nem – az égvilágon semmi köze ahhoz, aki te vagy.
Még ha egyetértenek is veled a többiek, végső soron az akkor is csak fikció (kitaláció).
A halálos ágyukig, és amíg a köröttük levő valamennyi külső dolog hirtelen véget nem ér, sokan nem fogják fel, hogy valójában egyetlen dolognak sem volt soha semmi köze ahhoz, akik ők valójában. A halál közelében a birtoklás egész fogalma végső soron jelentés nélküli valamivé lepleződik le. Életük utolsó pillanataiban ezt követően azt is megértik, hogy amíg egész életükben a teljesebb éntudatot keresték, amit valójában megtalálni áhítottak – Létüket –, az történetesen mindig is ott volt, ám csaknem teljesen elhomályosította előlük a dolgokkal való azonosulásuk, ami végső soron az elméjükkel való azonosulást jelenti.

„Boldogok a lélekben szegények – mondta Jézus –, mert övék a mennyek országa.” 

Mit jelent a „lélekben szegények” kifejezés? Azt, hogy nincs belső teher, nincsenek azonosulások.
Sem dolgokkal, sem olyan mentális fogalmakkal, amelyekben éntudat lenne.
És mi a „mennyek országa”? A Lét egyszerű, ám mély öröme, ami akkor található meg, ha elengeded az azonosulásokat, és „lélekben szegénnyé” válsz.

Ezért lett a minden tulajdonról való lemondás – Keleten és Nyugaton is – ősi spirituális gyakorlat.
A tulajdonról történő lemondás azonban nem szabadít meg automatikusan az egótól! Ez esetben ugyanis az ego úgy próbálja meg bebiztosítani az életben maradását, hogy valami mást talál, amivel azonosulhat. Például az önmagadról alkotott azon ember énképét, aki már túllépett minden anyagi tulajdon iránti érdeklődésen, és ezért magasabb rendű, spirituálisabb, mint a többiek. Akadnak olyan emberek, akik minden vagyonukról lemondtak, mégis nagyobb egóval rendelkeznek, mint néhány multimilliomos.

Ha elvonsz egyfajta azonosulást, az ego majd gyorsan talál egy másikat. Amíg identitással rendelkezik, az egót végső soron nem érdekli, hogy mivel azonosul. A fogyasztásellenesség vagy a magántulajdon-ellenesség csak újabb gondolatforma lenne, egy másik mentális álláspont, ami helyettesítheti a tulajdonnal való azonosulást. Lehetővé tenné számodra, hogy magadat jónak lásd, másokat pedig rossznak. Amint azt később megvizsgáljuk, az önmagadat jóvá, másokat rosszá kikiáltás az egyik legfontosabb egós elmeműködési minta, a tudattalanság egyik fő formája. Más szóval: az ego tartalma változhat; az elmestruktúra, amely az életben tartja, nem.

Az egyik tudattalan feltevés az, hogy ha a birtoklás fikciója révén azonosulsz egy tárggyal, akkor annak a materiális tárgynak a látható szilárdsága és állandósága nagyobb szilárdsággal és állandósággal ruházza fel az éntudatodat. Ez különösen igaz épületekre, de még inkább a földre, mert az az egyetlen olyan birtokolható dolog, amiről azt gondolják, hogy nem lehet elpusztítani. A birtoklás abszurditása még nyilvánvalóbb a földterület esetében. A fehér bőrűek letelepedése idején az észak-amerikai bennszülöttek a földtulajdont érthetetlen fogalomnak tartották. Így aztán elvesztették azt, amikor az európaiak rávették őket, hogy olyan papírlapokat írjanak alá, amik számukra ugyanilyen érthetetlenek voltak. Az indiánok úgy érezték, hogy ők a földhöz tartoznak, de a föld nem tartozik hozzájuk.

Az ego hajlamos egyenlőségjelet tenni a birtoklás és a Lét közé: birtokolok, tehát vagyok. És minél többem van, annál nagyobb mértékben vagyok. Az ego az összehasonlítások révén él. Amilyennek mások látnak téged, az a kép válik az énképeddé, a szerint látod önmagadat. Ha mindenki palotában lakna, vagy mindenki gazdag lenne, akkor a te palotád vagy a te gazdagságod többé már nem szolgálná éntudatod megerősítését. Ez esetben átköltözhetnél egy kicsiny házikóba, lemondanál a vagyonodról, és olyan módon szereznéd vissza az identitásodat, hogy magadat a többieknél spirituálisabb embernek látnád és mutatnád. Ahogy mások látnak, az válik számodra tükörré, ami megmutatja neked, hogy milyen és ki vagy. Az ego önértékelése a legtöbb esetben ahhoz az értékhez kötődik, amilyen értékűnek mások látnak téged. Szükséged van másokra, hogy tőlük éntudatot kapj. És ha olyan kultúrában élsz, amelyik az önértékelést alapvetően azzal méri, hogy mennyid és mid van, akkor, ha nem látsz át e kollektív téveszmén, arra leszel kárhoztatva, hogy életed hátralevő részében dolgokat kergess abban a hiú reményben, hogy azokban találod meg önmagad értékét és éntudatod beteljesedését.

Hogyan mondhatsz le a dolgokhoz való ragaszkodásodról? Meg se próbáld! Ugyanis lehetetlen. A dolgokhoz való ragaszkodásod viszont magától eltűnik, ha önmagadat már nem bennük igyekszel megtalálni. Addig pedig csupán légy a dolgokhoz való kötődésed tudatában! Olykor esetleg nem is tudod, hogy kötődsz valamihez – ami azt jelenti: azonosulsz azzal –, amíg el nem veszíted azt, illetve, amíg annak elvesztése nem fenyeget.
Ha ekkor aztán zaklatottságot, szorongást vagy hasonlót érzel, az azt jelzi, hogy kötődsz a szóban forgó dologhoz. Ha viszont tudod, hogy azonosultál valamivel, akkor az azonosulásod már nem teljes.

„Én az a tudatosság vagyok, amelyik tud arról, hogy kötődés történt.”

Ez a tudat átalakulásának a kezdete.