A MEGJELENŐBEN LÉVŐ ÚJ TUDATOSSÁG

-Eckhart Tolle: Új Föld-

A legtöbb ősi vallás és spirituális tradíció egyaránt tartalmazza a felismerést, hogy a„normális” (szokványos) elmeállapotunkat valamilyen alapvető rendellenesség „szennyezi”.Ebből az emberi állapot természetével kapcsolatos meglátásból – amit nevezhetünk rossz hírnek – fölbukkan egy második meglátás: az emberi tudat gyökeres átalakulási lehetőségének a jó híre. A hindu tanokban (és néha a buddhizmusban is) ezt az átalakulást megvilágosodásnak nevezik. Jézus tanításában ez a megváltás, a buddhizmusban pedig a szenvedés vége. Ezen átalakulás leírására a megszabadulás és fölébredés szavak is használatosak.

Az emberiség legnagyobb vívmánya nem a számos művészeti, tudományos és műszaki alkotás, hanem saját működészavarának, saját őrültségének felismerése. A régmúltban néhányan ezt a felismerést megkapták. Indiában a 2600 évvel ezelőtt élt férfi, Gautama Siddhartha volt talán az első, aki ezt tökéletesen világosan meglátta. Később akasztották rá a Buddha nevet. A Buddha szó jelentése: „a fölébredett”. Körülbelül ugyanebben az időben jelent meg Kínában az emberiség egy másik korán fölébredt tanítója: Lao-ce. Ő a valaha írt egyik legmélyebben szántó spirituális könyvben, a Tao Te Kingben hagyta ránk lejegyzett tanítását.

Persze, saját őrültségünk felismerése már az épelméjűség megjelenése, a gyógyulás és a traszcendálás kezdete. A tudatosság új dimenziója kezdett megjelenni a Földön, megindult az első „puhatolódzó” virágzás. Ez a néhány ember szólt kortársaihoz. Beszéltek bűnről, szenvedésről, káprázatról. Azt mondták: „Nézzétek, hogy éltek! Vegyétek észre, mit műveltek, a szenvedést, amit teremtetek!” Ezt követően pedig rámutattak a „normális” emberi létezés kollektív rémálmából való
felébredés lehetőségére. Megmutatták az utat. 

A világ még nem állt készen rájuk, az ember felébredésének ők mégis kulcsfontosságú és szükséges szereplői voltak. Kortársaik és a későbbi generációk is nagyrészt menthetetlenül félreértették őket. Tanításukat – noha az egyszerű és erőteljes volt – eltorzították és félreértelmezték, néha már amikor a tanítványaik azt lejegyezték. Aztán az évszázadok során sok olyan dolgot fűztek hozzá, aminek semmi köze sem volt az eredeti tanításhoz, hanem az alapvető félreértést tükrözték. A tanítók egy részét kinevették, ócsárolták vagy megölték; más részét istenként imádták. Az emberi elme működészavarán túlvivő hidat, a kollektív elmebajból kivezető utat megmutató tanításokat eltorzították, s azok maguk is az őrültség részévé váltak.

Így aztán a vallások – többnyire – inkább megosztó, semmint egyesítő erővé váltak. Ahelyett, hogy a minden élet alapvető egységének felismerése révén véget vetettek volna az erőszaknak és a gyűlöletnek, még több erőszakot és gyűlöletet generáltak, még nagyobb feszültséget teremtettek az emberek és a különböző vallások között, sőt egy-egy valláson belül is. Ideológiákká váltak, olyan hitrendszerekké, amelyekkel az emberek azonosulhattak, s így arra használhatták őket, hogy hamis éntudatukat erősítsék. Ezek alapján önmagukat „jónak”, másokat „rossznak” tekinthették, és így identitásukat az ellenségeik – a „másmilyenek”, a „hitetlenek” vagy a „tévhitben élők” – révén határozták meg, s nemritkán feljogosítva érezték magukat a legyilkolásukra is. Az ember a saját képére teremtette meg „Istent”. Az örökké létezőt, a végtelent, a megnevezhetetlent mentális (gondolati) bálvánnyá
redukálták, amiben hinned kellett és „istenemként” vagy „istenünkként” imádni.

És mégis… és mégis…, mindezen, a vallás nevében elkövetett őrült tett ellenére, az igazság, amelyre e vallások rámutatnak, mégis ott fénylik a belsejükben. Mégis fénylik, jóllehet halványan, a torzítás és a félreértelmezés számtalan rétegén keresztül. Ám valószínűtlen, hogy képes lennél észrevenni azt, ha csak nem láttad már ezt az igazságot – legalább pillanatokra – önmagadban. A történelem során mindig akadtak – bár ritkán – olyanok, akik tudatváltást éltek át, és emiatt önmagukban ismerték fel azt, aminek az irányába minden vallás mutat. E nem fogalmi jellegű igazság leírására ők aztán saját vallásuk fogalmi vázát használták.

E férfiak és nők révén valamennyi nagyobb vallásban „iskolák”, illetve mozgalmak születtek, ami az
eredeti tanítás fényének nem csupán újra felfedezését, hanem olykor fölerősödését is eredményezte. Így jött létre a korai és a középkori kereszténységen belül a gnoszticizmus és a miszticizmus; az iszlám valláson belül a szufizmus; a zsidó valláson belül a haszidizmus és a kabbala; a hindu valláson belül az advaita vedenta; és a buddhizmuson belül a zen és a dzogchen. Ezen iskolák legtöbbje a
hagyományokat alapjaiban forgatta fel.

Félrelökték az élettelenítő fogalmizálás és a mentális hitrendszerekben gondolkodás egymásra rakódott rétegeit, ami miatt legtöbbjüket a kialakult vallási hierarchiák gyanakvással és gyakran  ellenségesen szemlélték. A fő vonalat képviselő vallástól eltérően tanításuk a ráébredést és a belső átalakulást hangsúlyozta. Ezeknek az ezoterikus iskoláknak, illetve mozgalmaknak köszönhető, hogy a nagy vallások visszanyerték az eredeti tanítások átalakító erejét, bár a legtöbb esetben az emberek csupán apró kisebbsége férhetett azokhoz hozzá.

Számuk sohasem volt elég nagy ahhoz, hogy a többség mély, kollektív tudattalanjára jelentős hatást fejthettek volna ki. Az idő múltával azonban ezeknek az iskoláknak némelyike is túl mereven formalizálttá vagy fogalmizálttá vált ahhoz, hogy továbbra is hatásos legyen.

Megjegyzések

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

TOP 3 BEJEGYZÉS

A kettősség legyőzése és a belső hang megtalálása

Hogyan tanuljuk meg az elengedést?

A HANG A FEJBEN

222

lap tetejére