SPIRITUALITÁS (LELKISÉG) ÉS VALLÁS

-Eckhart Tolle: Új Föld-

Mi a kialakult vallások szerepe az új tudatosság megjelenésében? Sokan már tisztában vannak a spiritualitás és a vallás közti különbséggel. Ők tudják, hogy egy hitrendszer – az abszolút igazságnak tekintett gondolatcsokor – még nem tesz minket spirituálissá, bármilyen legyen is azoknak a hiteknek a jellege. Sőt, történetesen minél nagyobb mértékben teszed gondolataidat (hiteidet) identitásod részévé, annál jobban elszakadsz a benned rejlő lelki dimenziótól. Sok „vallásos” ember ragad le ezen a szinten. Az igazságot egyenlőnek tekintik a gondolattal, és mivel teljes mértékben a gondolattal (elméjükkel) azonosulnak, identitásuk tudattalan védelmének megkísérlése érdekében azt állítják, hogy kizárólag ők
birtokolják az igazságot. Nem veszik észre a gondolat korlátait. Amíg nem hiszed (gondolod) pontosan azt, amit ők, addig a szemükben te rossznak számítasz, és ennek alapján – nem is túl régen – még arra is feljogosítva érezték magukat, hogy ezért téged megöljenek. Egyesek még ma is így vannak ezzel.

Az új lelkiség, a tudat átalakulása, nagyrészt a létező, intézményesített vallások keretein kívül jelentkezik. Még az elme uralta vallásokban is mindig akadtak a lelkiségnek szigetei, bár az intézményesített hierarchiák fenyegetve érezték magukat tőlük, és gyakran igyekeztek őket elnyomni. A vallási struktúrákon kívüli spiritualitás széles skálájú megjelenése teljesen új fejlemény. A múltban ez elképzelhetetlen lett volna, különösen nyugaton, minden kultúra legelmeuraltabbjában, ahol a keresztény egyháznak tulajdonképpen kizárólagos jogosítványa volt a lelkiségre. Nem állhattál egyszerűen fel és tarthattál spirituális jellegű beszédet, illetve nem publikálhattál spirituális jellegű könyvet, ha az egyház nem hagyta azt jóvá. S ha mégis megtetted, gyorsan elhallgattattak. Most
azonban még néhány egyházon és valláson belül is változás jelei mutatkoznak. Ez szívmelengető, és az ember a nyitottság legkisebb jeléért is hálás, mint amilyen például II. János Pál pápa egy-egy mecsetbe és zsinagógába tett látogatása volt.

Részben a kialakult vallásokon kívül megjelent spirituális tanítások hatására, de az ősi keleti bölcselet tanainak a beáramlása miatt is, a hagyományos vallást követők közül egyre többen képesek túllépni a formával, a dogmával és a merev hitrendszerekkel való azonosuláson. Felfedezik a saját spirituális tradíciójukban rejlő eredeti mélységet, ahogy felfedezik a mélységet önmagukban. Felismerik, hogy „spiritualitásod” mértéke független attól, hogy mit hiszel, ám maximálisan összefügg a tudati állapotoddal. Ez pedig meghatározza, hogy mit teszel a világban, és miként lépsz kapcsolatba más emberekkel.

Akik képtelenek túllátni a formán, azok még mélyebbre ássák magukat hiteikbe, más szóval: elméjükbe. Manapság nem csupán a tudatosság példátlan beáramlásának, hanem az ego „elsáncolásának” és fölerősödésének is a tanúi vagyunk. Egyes vallási intézmények nyitottak lesznek az új tudatosságra; mások azonban meg fogják keményíteni doktrinális „hadállásaikat”, és részévé válnak mindazon további, ember alkotta struktúrának, amelyen keresztül a kollektív ego védi magát és „visszatámad”. Egyes egyházak, szekták, felekezetek és vallási mozgalmak alapvetően kollektív, egós entitások, amelyek ugyanolyan mereven azonosulnak mentális álláspontjukkal, mint bármely politikai ideológia követői, akik a valóság bármely alternatív értelmezése elől elzárkóznak.

Az ego sorsa azonban az, hogy feloldódjon, és valamennyi megcsontosodott struktúrája – akár vallási, akár más intézménnyel (pl. vállalattal vagy kormánnyal) kapcsolatos – belülről fog szétesni, bármily erősen körülbástyázottnak is tűnjön. A legmerevebb struktúrák, a változásnak leginkább ellenállók fognak először összeomlani. Ez már megtörtént a szovjet kommunizmussal kapcsolatban. Milyen erősen körülsáncoltnak, milyen szilárdnak és monolitikusnak tűnt, és mégis néhány év alatt belülről esett szét. Ezt senki sem látta előre. Mindenkit meglepett, ami történt. Számos hasonló meglepetés vár még ránk.

AZ ÁTALAKULÁS SÜRGŐSSÉGE 

Ha mély válsággal kell szembenézni; ha a világban való létezés, a többi emberrel és a természettel való kapcsolat régi módja többé már nem működik; ha az életben maradást leküzdhetetlennek látszó problémák fenyegetik, akkor az egyedi életforma – vagy a faj – elpusztul, illetve kihal; vagy pedig egy evolúciós ugrással állapotának korlátai fölé emelkedik.

Úgy tartják, hogy az életformák e bolygón először a tengerben fejlődtek ki. Amikor a szárazföldön még nem éltek állatok, a tenger már hemzsegett az élettől. Aztán elérkezett az idő, amikor az egyik tengeri élőlény kimerészkedett a partra. Először talán csak néhány centiméternyire csusszant a víz szélétől, majd a bolygó hatalmas gravitációs lehúzó erejétől kimerülve visszatért a vízbe, ahol szinte nem érződik a nehézségi erő, s ahol sokkal könnyebben megélt. Majd újra, újra és újra megpróbálta, és – hosszú idő múltán – alkalmazkodott a szárazföldön való élethez. Uszonyok helyett lábakat növesztett, s kopoltyú
helyett tüdőt. Valószínűtlennek tűnik, hogy egy állatfaj ilyen idegen környezetbe merészkedjen ki, és evolúciós átalakuláson menjen keresztül, ha csak valamilyen krízishelyzet rá nem kényszeríti. Talán egy vízterület elszigetelődött az óceántól, s ott a tengervíz fokozatosan – évezredek alatt – visszahúzódott, rákényszerítve a halakat, hogy elhagyják élőhelyüket és fejlődjenek.

Reagálni az életben maradásunkat fenyegető, mély válságra: ezzel a kihívással kell ma az emberiségnek szembenéznie. Az emberi elme – az ősi bölcseleti tanítók által már több mint 2500 éve fölismert – működészavara, amit immár fölnagyít a tudomány és a technika, első alkalommal fenyegeti a bolygó életben maradását. A legutóbbi időkig az emberi tudat átalakulása – amire az ősi tanítók szintén rámutattak – nem volt több, mint lehetőség, amit csak egy-két ember valósított meg, függetlenül az illető kulturális vagy vallási hátterétől. Az emberi tudat széles körű virágzására azonban nem került sor, mert az még nem volt parancsoló szükség.

A föld lakóinak jelentős része hamarosan rájön, ha már rá nem jött, hogy az emberiség manapság kemény választás elé kerül: fejlődj vagy pusztulj! Az emberiség még mindig viszonylag kicsiny, de gyorsan növekvő hányada már tapasztalja magában a régi egós minták széttöredezését, és a tudat új dimenziójának a felbukkanását.

Ami most megjelenőben van, az nem valami új hitrendszer, új vallás, spirituális ideológia vagy mitológia. Nemcsak a mitológiák, hanem az ideológiák és a hitrendszerek végórái felé is tartunk. A változás mélyebbre hatol, mint elméd tartalma, mélyebbre, mint a gondolataid. Az új tudatosság középpontjában történetesen a gondolat transzcendálása (átlépése) áll, az újonnan megtalált képesség a gondolat fölé való emelkedésre, egy olyan dimenzió felismerése önmagadban, ami végtelenszer hatalmasabb, mint a gondolat. Azt követően már nem eredezteted identitásodat – annak tudatát, hogy te ki vagy – a gondolkodás szüntelen áramából, amit a régi tudatosságban élve önmagadnak hittél. Micsoda felszabadulás, hogy a „hang a fejemben” nem én vagyok! De akkor ki vagyok? Az, aki azt hallja. A gondolkodást megelőző tudat vagyok; a tér vagyok, amelyben a gondolat – vagy érzés, vagy érzékszervi érzékelés – megjelenik, illetve megtörténik.

Az ego nem több ennél: azonosulás a formával, ami főként gondolatformát jelent. Ha a gonosznak van egyáltalán bármilyen realitása (valóságtartalma) – és relatív s nem abszolút realitása van –, akkor ez is a definíciója: teljes azonosulás a formával. Fizikai formákkal, gondolatformákkal, érzelmi formákkal. E teljes azonosulás eredménye: sejtelmem sincs az egésszel való összekapcsolódottságomról, a minden „mással” és a Forrással való belső egységben levésemről. Ez a feledékenység az eredendő bűn, a szenvedés, a káprázat. Ha a totális elkülönültség e káprázata irányítja minden gondolatomat, szavamat és tettemet, akkor vajon milyen világot teremtek? Hogy választ kapj erre a kérdésre, figyeld meg az emberek közti kapcsolatokat, olvass el egy történelemkönyvet, vagy nézd meg este a tévéhíradót!

Ha az emberi elme struktúrái változatlanok maradnak, akkor végül újra és újra alapvetően ugyanazt a világot, ugyanazokat a gonoszságokat, ugyanazt a működészavart teremtjük újra.

ÚJ ÉG ÉS ÚJ FÖLD


E könyv címét egy bibliai prófécia ihlette, amely aktuálisabbnak tűnik, mint az emberi történelemben eddig bármikor. Az Ó- és Újszövetségben is megjelenik, és a létező világrend összeomlásáról beszél, valamint az „új ég és új föld” megjelenéséről. Tudnunk kell, hogy az ég nem valami hely, hanem a tudat belső birodalmára vonatkozik. Ez a szó ezoterikus jelentése, és Jézus tanításában is ezt jelenti. A föld a formában megjelenő külső megnyilvánulás, ami mindig a belsőt tükrözi. A kollektív emberi tudat belülről szorosan összekapcsolódik az e bolygón zajló élettel. Az „új ég” az átalakult emberi tudatállapot megjelenése, az „új föld” pedig annak tükröződése a fizikai világban. Mivel az emberi élet és az emberi tudat belsőleg egy a bolygó életével, ezért szükségszerű, hogy a bolygó számos vidékén földrajzi és időjárási jellegű fölfordulás történjen, amely folyamat néhány megnyilvánulását már tapasztaljuk.

Megjegyzések

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Lia Weblapkellékek, kütyük és kódok

Katka szép oldala

Semilin-graphic

Népszerű bejegyzések

Erénykerék