Aztán felébredtem. És rájöttem, hogy senki nem tesz velem semmit. Mindent én csinálok magammal. De ennél sokkal jobbat és többet érdemlek.
Felfogtam, hogy mindezt én tudom megváltoztatni. Elkezdődött egy utazás, amiben lassan felhagytam azzal, hogy mások viselkedésén siránkozzak, és magamra vegyek olyan dolgokat, amelyeknek hozzám semmi köze - pusztán az önértékelési zavaraim mutatták azt, hogy van -, és amelyektől ráadásul tök rosszul érzem magam.
Ha azt szeretném, hogy mások olyan módon bánjanak velem, ahogy az nekem jólesik, akkor ezt saját magamnak kell először megadnom. Amikor azon sírok, hogy ki mit tesz, és miért, és közben egyre rosszabbul érzem magam, egyre jobban sajnálom magam, akkor nem bánok jól magammal. Sőt nagyon méltánytalanul bánok magammal.
Ha ezt abbahagyom, és felhagyok azzal, hogy másoktól tegyem függővé azt, hogy hogyan érzem magam, és egyszerűen jól érzem magam, minden átalakul az életemben is.
„Csak úgy szabadulhatunk meg a szeretetlenségtől, ha elkezdjük felismerni saját értékünket. Ha önmagunkat értékesnek tartjuk, akkor mások is felismerik az értékeinket…Akkor érezzük mások szeretetét, ha magunkat szeretjük.”
(Chuck Spezzano)
A saját belső forrásából fénylő nő élete olyan, mint a legszebb kert, amiben minden pillanattal újabb virágok nyílnak, és ebben a kertben helye van a férfinak is, aki tudja és akarja magához ölelni a Kert szépségeit.
Forrás:
vereskriszta.com
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése