Elengedni

Miért?

Nem is olyan meglepő, hogy világunkban, amelyben rég eluralkodott az anyagiasság és a külsőségek fontossága, egyre erősebben hallhatók az élet értelmére, a létre, a lét jelentőségére vonatkozó kérdések, és egyre több ember kezd komolyan foglalkozni a valóban fontos dolgokkal.

Ezek az emberek felismerték, hogy a boldogság nem a nagy házakban, a távoli utazásokban vagy a szűrmebundákban rejlik. Rájöttek, hogy a külsődleges gazdagság felhalmozása csak rövid távon élvezetes. Ilyen módon azonban nem jön létre sem elégedettség, sem kielégültség, sem öröm. Ha tudatosítjuk magunkban, hogy mindaz, amit a tulajdonunknak nevezünk, csak kölcsönadott tárgy, akkor talán könnyebben meg is tudunk válni tőlük.

Csupaszon jövünk a világra, és így is távozunk belőle, így térünk vissza az örök körforgásba. Minden tulajdonunk csak holmi díszes csecsebecse - akár tehernek is nevezhető - a mostani létformánkban. Természetesen nem káros luxuskörülmények között élni, és önmagunk felcicomázása sem bűn. De mennyi ember tölti drága életének legnagyobb részét azzal, hogy anyagi javakat halmoz fel, amelyeket csak igen rövid ideig tudnak élvezni - földi tartózkodása idején -, aztán meg kell válni tőlük. És az a legszegényebb, aki halála napján jön csak rá, hogy rengeteg pénzt felhalmozott ugyan, ám minden lényeges dolgot elszalasztott, vagy elhanyagolt. Ezért aztán sosem késő újragondolnunk és átrendeznünk az életünket, megállapítani, hogy mi számunkra a valóban fontos, és ezeknek a fontos dolgoknak mi az értelmük.

Örvendezzünk nyugodtan, az olyan külső kísérőknek, mint a gazdagság, a sikeres és kedvelt foglalkozás, a hírnév vagy akár a hatalom. örüljünk, ha van jó társunk, ha vannak barátaink, akik az életünk egy-egy szakaszán elkísérnek bennünket. Mindezekért legyünk hálásak, boldogok, de ügyeljünk arra, hogy mindennek akkora jelentőséget tulajdonítsunk, amekkora valóban van neki.

Soha nincs késő!

Ha most, ebben a pillanatban jön rá, hogy ön is a külsőségek útját járta, és ugyanakkor igény ébred önban a változtatásra, akkor legjobb, ha mindjárt belevág! Soha ne mondja: most már olyan messzire jutottam, hogy innen nincs értelme visszafordulni!
Az életünk megváltoztatásához soha nincs késő! Most jött el annak az ideje, hogy elméleti felismerését gyakorlatra váltsa.
És ha egyszer elhatározta, hogy mától új életutat követ, akkor ne hagyja, hogy ettől bárki vagy bármi eltántorítsa. Ne tekintse a vereség, a kudarc jelének, ha hirtelen megváltoznak a céljai. Mindaz, amit eddig átélt, gondolt és elért, ahhoz volt szükséges, hogy olyanná váljék, amilyen mára lett: nyitottá az újra, fogékonnyá az élet lényeges dolgaira, és készségesnek arra, hogy új úton induljon el - mert a mély belső béke vágya tölti el.

Próbálja meg egy hegymászó helyébe képzelni magát, aki több órás kemény menetelés után döbben rá, hogy rossz utat válaszott - olyan utat, amely kétségkívül a szakadékba vezet. A hegymászó abban a pillanatban, azon a ponton fordul vissza, amikor és ahol ezt felismeri. Akár az egész utat is megteszi visszafelé, hiszen tudja, hogy ez az életét menti meg.

Önnenl is hasonló történt: forduljon hát vissza! Az elején biztosan nehéz lesz egy kicsit, de hát jobb egy nehezebb, helyes és biztos út, mint egy könnyű, de rossz, amely a szakadékba visz.
Lehet, hogy amikor visszafelé megy, már nezhéznek érzi a terhet, amelyet egész úton cipelt.
Hányszor átkozta el már a haszontalan holmikat? Mennyi idegekedésébe került, amíg felismerte, hogy elérje azt a sok mindent, ami most egyszerre már nem is tűnik olyan fontosnak? Milyen sok türelmet, pénzt, energiát ölt bele olyan dolgokba, amelyek nincsenek is a hasznára? Most mindezeket elengedheti. Meglátja: nem esik nehezére.

Sokkal inkább újfajta szabadságot fog érezni. Érezni fogja, mennyire megkönnyebbül, amikor ledobálja a hamis terhek nagy köveit, mennyivel könnyebben lélegzik, ruganyosabb lesz a járása, belsőleg, pedig derűsebbé és nyugodtabbá válik. Újra célt láthat maga előtt, fényt, amely új dimenziók felé mutatja az utat.