De elég volt, hogy érzelmek kavalkádját éljük meg együtt,
és azóta is szüntelen!
Ma már távol van e két szív, s talán mégis oly közel.
Emlékekből élek, s rád gondolva idézgetem arcod, szemed színét.
De oly sok idő telt el azóta, halványulni látszanak a hangok, érzelmek, az arc, az érintés.
De Nem! Ha rád gondolok újra élem a percet, az órát, mivel beloptad magad az emlékeimbe!
De a távolság csak nem szűnik, s már keveset hallok rólad!
Tán csak nem te feledtél el engem?
Oly sok nap telt el, oly sok hét és még hónap is.
Új emlékek léptek az emyémek helyére, tán már meghalványult mi voltam neked. Már nem oly erős az érzelem.
Életed napjai elvonják figyelmed, egy lányról kivel tervezgettél,
s másképp alakult minden!
De kérlek őrizd emlékemet, maradjak meg neked valahol
egy zugban, mit szívedbe rejtegetsz!
(Tóth Timcsi - Zs.)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése