Egészség és öngyógyítás

Kövérre szeretjük egymást?
(Hantos Gyöngyi írása - MinervaCapitoliuma.hu )

A boltban csak párizsi volt, meg turista. De az sem minden nap. Vacsorára vajas kenyér vagy sült krumpli, csak úgy magában. Esetleg csalamádéval. Tibi csokiból egy kocka, ha mindent megettem. De ha elfogyott, ki kellett várni a következő "alkalmat" -vendégséget, születésnapot, Mikulást -, sosem vettek a szüleim csak úgy édességet. Aztán a csomagból kapott táblás ínyencségek vagy a dolárboltból beszerzett Milkák...húúúúú... mennyei ízek. Nagy ritkán.
Későbben született honfitársnőinmnek rövid magyarázat: a dolárbolt a szocializmus egyik terméke volt, ahol - elvileg - a hazánkba érkező nyugati turisták költhették el valutájukat. Gyakorlatilag azonban, aki valamilyen forrásból kemény - értsd: kapitalista - valutához jutott, itt olyan dolgokat vásárolhatott meg, amiről mások csak álmodozhattak. És most nemcsak a japán magnőkazettára kell gondolin, hanem az Unicumra, vagy a Pick szalámira, meg a márkás csokikra. Bizony.

Ma már hegyekben áll az édesség

Valamivel több, mint húsz évvel ezelőtt ránk szakadt a bőség. Legalábbis, ami az áruválasztékot illeti. Ezzel párhuzamosan a bóvliválaszték is megnőtt.
Emlékszik még valaki a Cora első magyarországi áruházegységének nyitására Törökbálinton, 1997 májusában? Nem volt az olyan régen, "kérem szépen". A közért szót lecseréltük hipermarketre, és pár év alatt évszázados táplálkozási hagyományainkat hagytuk oda.
Elbolyongok a csokis polcsorig. Nem látom a végét. Régen? Párizsi kocsk, Melba, Francia drazsé, Dunakavics, Sport szelet, Tibi és Boci. Nem emlékszem, hogy bárki ezekből egy tucatot vett volna. Most? Csak győzzek választani!

Nem a történelem előtti időkben, csak pár tíz éve volt, hogy a bolti édesség még luxus számba ment. A kamrákban befőtt volt, meg a nagyi süteménye porcukrozva, letakarva.

Most mi lettünk szülők. Egyrészről "megáldva" a saját szüleinkkel, akik akkor, a tibis-bocis valóságban a zsívük szerint vettek volna nekünk, de nem volt miből, és nem volt mit, másrészről "megáldva" saját ki nem élt édességszenvedélyünkkel. Mert most igazán nem tétel egytábla Milka.
Eredmény: cukorba fojtjuk csemetéinket puszta jó szándékból, a szeretet nevében. Meg húsba. Mert nem egy disznót kell egy télre beosztani a családnak, hanem akkor veszünk, és annyit, amennyit akarunk, ameddig a pénztárcánk bírja.

A szülőre - általában - minden korban jellemző volt, hogy jobb sorsot szánt gyermekének, mint amit ő élt. Ebben a jobb sorsba a jobb étek is beletartozik. Ez sokaknak egyszerűen a finom szinonimája. Csokika finom, jöhet, spenót nem finom, felejtős.

"Cuki", mondjuk egy kisbabára, "édesem", mondjuk a párunknak, az édes ízt összekapcsolva jó élményekkel, a szeretettel. Hallottunk már valakit odafordulni kedveséhez így: "Krolofillbombácskám, drágaságom!" Ugye nem?

SZERETÜNK ÉS ETETÜNK

Etetünk, mert végre megtehetjük/megvehetjük. Etetünk pukkadásig. Etetünk bánat ellen, etetünk örömünkben. Etetünk ölelés helyett. Etetünk... és gömbölyítjük szeretteinket. Mert olyan jó nézni... a kis maszatos arcokat és kezeket, a magukat degeszre evő, pihegő vendégeket, olyan jó érezni, hogy kimutattuk a szeretetünk. Kimutattuk, amikor olyan istenire, ellenállhatatlanra, repetázósra készítettük a tortát. Amikor feltettük a fára a három kiló szaloncukrot. Amikor...

Nem könnyű szembeszálni ezzel a "szeretek, megtehetem, hát etetek, de jó adni nektek, kiket szeretek" érzéssel. Pedig muszáj. Meg kell tanulnunk magunkanak is, és megtanítani gyermekeinknek a mértékletességet. Meg kell tanulnunk kiválasztani az ehetők közül az étkeket, amelyek valóban testünket építik.

Pár nap és fényesítjük a csizmákat. Mi kerüljön bele? És mennyi? Mennyiben engedjünk a vágyainknak, és mennyire a józan észnek? Aki számára a télapósdi már/még nem aktuális, az is felteheti nagyjából ezeket a kérdéseket karácsony közeledtével.

DECEMBERI CSOKIVALUTA-VÁLTÓ

Hogy mi is ez?
1. Vegyél magad elé egy papírt, és írd össze, kinek milyen, és mennyi édességet szándékozol venni az ünnepekre!  A szaloncukrot se felejtsd ki!
2. A mennyiségek mellé írd oda, hogy az kb. mennyibe fog kerülni forintban!
3. Az összeget oszd el kettővel! Az egyik félből fogsz csokit, és egyéb édességet venni. A másik felet oszd el százzal! 100 Ft-onként jár egy ölelés annak, akinek lecsökkentetted a csokiadagját.

Jó móka lesz, meglátod! Egész decemberben osztogathatod az öleléseid. Ha valakinek 20-40 ölelés az "adagja", azt ugye nem célszerű egyszerre kiosztani. Figyelned kell az alkalmat, amikor szinte "jár" a másiknak az az ölelés.
Elsőzör lehet, hogy kissé kényelmetlennek érzed majd a dolgot, főképp, ha nem szoktál ölelkezni. De nagyon hamar belejössz majd, hogy így ajándékozd meg a szeretteid. Az öleléssel pozitív energiádból juttatsz önként a másiknak. Ha úgy tetszik, megeteted, csak épp valami olyannal, amire sokkal nagyobb szüksége van, mint az üres kalóriákra.

Már hallom a kérdéseket.
"Mi van akkor, ha belezavarodom a számolsába, ésm ár fogalmam sincs, hol tartok az ölelésekkel?"
Ez igazán nem gond, nyugodtan oszthatsz repetát, csak javatokra válik.
"Megfeleztük az összeget, mi legyen azzal, amit nem költök csokira?"
A te pénzed, te gazdálkodsz vele. De bizonyára találsz olyan alapítványt, ahol hasznos dolgokra tudják fordítani az összeget, amennyiben fel kívánod ajánlani. Ha nem ezt az összeget gondoltad felajánlani, akkor azokra fodítsd, akiknek még csoki alakjában szántad, de javaslom, ebben az esetben olyasmibe fektesd, aminek az eredménye valami közös cselekvés. Ezzel tovább tudod méylíteni szeretetkapcsolatotokat!

De hogy párjaink se maradjanak ki a jóból! Azok, akik nem csokifalók, de szépen gömbölyödnek melettünk. A számolsát elvégezheted a teljes karácsonyi menüsort alapul véve, aminek eredménye + pár kiló, és pár új, méretesebb nadrág lenne. A módszer ugyanaz, csak a töltöttkáposzta-adagokat felezd, és váltsd be ölelésre.

Mókás ünnepi készülődést és áldott, ölelkezős ünnepet kívánok neked és családodnak.

Ui: Most magam is veszem a papírt, és nekilátok számolni.


Megjegyzések

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

TOP 3 BEJEGYZÉS

A kettősség legyőzése és a belső hang megtalálása

Hogyan tanuljuk meg az elengedést?

A HANG A FEJBEN

222

lap tetejére