2015. augusztus 20., csütörtök

EGYENSÚLY

"Hiszek benne, hogy a siker azt jelenti: személyes sikereink egyensúlyban vannak életünk számos területén. Nem tarthatod magadat igazán sikeresnek az üzletben, ha a magánéleted romokban hever."
Zig Ziglar

Ez a levél alapvetően az összes előző levélhez kapcsolódik, sőt, alapvetően mindenhez kapcsolódik. Úgy is mondhatnám, ez az írás a “mennyire?” kérdésre keresi a választ. A “mennyire” alatt pedig nem azt értem, hogy mennyire hülye vagyok, hanem hogy mennyire tartsuk magunkat az elveinkhez, mennyire ragaszkodjunk a céljainkhoz, mennyire legyünk rugalmasak, mennyire toljuk ki a saját határainkat, és egyáltalán érdemes-e foglalkozni ezzel a mennyire-kérdéssel.

Egyensúly

Egy lóra nem is olyan egyszerű felugrani, mint azt gondolnánk. Persze kis gyakorlással a legtöbb dolog megtanulható, de a kezdetben lehetnek problémáink. Ha túl kicsit ugrunk, akkor visszahuppanunk a földre. Ha túl nagyot, akkor túllövünk a célon, és könnyen áteshetünk a ló túloldára. A megoldás kézenfekvő: se nem kicsit, se nem nagyot, hanem épp akkorát kell ugrani, hogy jó helyre érkezzünk.

Feljutottál hát a ló hátára, de meddig vagy képes ott is maradni? Mert ha nyeregben érzed magad, azzal még nincs vége. A megoldást úgy hívják: egyensúly. Úgy is nevezhetnénk, hogy egyensúlyi állapot, hiszen ha az egyensúlyt képesek vagyunk megőrizni, akkor az egy időre állandósul, állapottá válik. Az egyensúly azt jelenti, hogy a mértéket képes vagy megfelelő szinten tartani, így olyan állapotot tartasz fent, amely támogat Téged a céljaid elérésében. Ráadásul jól is érzed magad közben.

Ha jobban belegondolsz, az élet szinte minden területén fontos az egyensúly.




Néhány példa:

- Mennyire legyek nyitott az emberekkel?
- Mennyire törődjek a külsőmmel?
- Mennyire tartom fontosnak a pénzt?
- Mekkora áldozatot vagyok hajlandó meghozni a céljaimért?
- Mennyire figyeljek oda mások véleményére?

Szélsőségek

A szélsőségek általában negatív következményekkel járnak. Ha újból elővesszük a fenti
példákat, akkor hamar megérthetjük ezt:

- Mennyire legyek nyitott az emberekkel?
Ha teljesen bezárkózol, magadra maradsz, és az nem jó.
Ha fűnek-fának megnyílsz, akkor kiszolgáltatod magad másoknak.

- Mennyire törődjek a külsőmmel?
Ha egyáltalán nem érdekel a külsőd, az az emberi kapcsolataid rovására mehet.
Ha csak a külsőddel foglalkozol, akkor háttérbe szorulhatnak a valódi, belső értékeid.

- Mennyire tartom fontosnak a pénzt?
Ha egyáltalán nem érdekel a pénz, sok célod nem valósulhat meg.
Ha a pénz a mindened, hibás értékrendet állítasz föl, és előbb-utóbb olyan helyzetekkel szembesülsz majd, amelyeket nem lehet pénzzel megoldani.

- Mekkora áldozatot vagyok hajlandó meghozni a céljaimért?
Ha semekkorát, nem is érdemes célokat kitűzni.
Ha bármilyen áldozatra kész vagy, abból komoly bajok származhatnak.

- Mennyire figyeljek oda mások véleményére?
Ha meg sem hallod ezeket, lényeges tapasztalatoktól és gondolatoktól fosztod meg önmagad.
Ha mások véleménye számodra szentírás, akkor nem Te irányítod a saját életedet. Ez szomorú.

Természetesen szélsőségek is lehetnek hasznosak. Ha te soha de soha nem gyújtasz rá, az jó. Meg fogat mosni sem árt minden egyes nap. Szóval érted, hogy értem.

A túlon túl

Túl a túlon túlontúl sok problémát találhatsz. Gondolkozz el rajta, mik azok a helyzetek, elvek, módszerek, gondolatok az életedben, amit túlságosan is valahogyan csinálsz. Eszedbe jut valami? Hadd segítsek néhány példával! Nem nehéz, hiszen az emberek néha:

- Túl felelőtlenek
- Túl sokat aggódnak
- Túl keveset foglalkoznak magukkal
- Túlbonyolítják a dolgaikat
- Túlságosan függenek másoktól
- Túl kicsi az önbecsülésük
- Túl sokat esznek
- Túl sokat isznak
- Túl sokat dolgoznak
- Túl sokat néznek tévét
- Túl sok időt töltenek valójában lényegtelen dolgokkal
- Túlságosan ragaszkodnak a megszokásaikhoz
- Túllihegik az egyszerű helyzeteket is

Talán túl sok példát írtam, de van ezek között olyan, amely rád is érvényes, kedves Tímea? Esetleg ki tudod egészíteni a listát valamivel?

Nos, hadd javasoljak egy egyszerű gyakorlatot!
Fogj egy papírt, és írd fel, milyen túlzásokba esel az életednek következő területein:

- Személyes fejlődés
- Párkapcsolat
- Család
- Egészség
- Munka
- Szórakozás
- Pénz

Természetesen más területeket is átgondolhatsz, nem csak ezeket. Ha ezzel megvagy, akkor gondolkozz el rajtuk egyenként, mit tehetnél azért hogy változtass. Elhatározhatod például azt, hogy mától kicsit többet foglalkozol magaddal, jobban beosztod a pénzedet, több időt töltesz a gyerekeiddel, és valamivel egészségesebben étkezel. Lehet, hogy veszel egy nagy levegőt, és végképp felhagysz egy-egy időt rabló, haszontalan tevékenységgel, vagy belevágsz végre valamibe, amivel már régóta szemezgetsz. Ezekkel nagy változást érhetsz el, de az apróbb módosítások is megteszik a hatásukat. Mivel az egyensúlyra törekszünk, sokszor csupán apró változásokra van szükség. Nem akarunk átesni a ló túloldalára. Talán nem szoksz le a tévézésről, egyszerűen csak kevesebbet nézed. Nem leszel azonnal vegetáriánus, de kevesebb húst eszel. Nem cseréled le a ruhatárad, de veszel pár új ruhát!

Mire vársz még? Gondolkozz, dönts, és cselekedj, amint lehet! Változtass az életeden! És ne csinálj úgy, mintha fogalmad sem volna, mit kell tenned. A halogatás egy másik levél témája.

Harmónia



Ha harmonikus életre vágysz, akkor életed minél több területén az egyensúlyra kell törekedned. Ha rendben a párkapcsolatod, az egészséged, a munkád, meg vagy elégedve a társasági életeddel, az anyagi helyzeteddel, és a legtöbb dologgal, akkor az életed harmonikussá válik.

Bizonyos területeken nem mindig lehet változtatni - ilyenkor más területre célszerű egy kicsit erőteljesebben koncentrálni. Talán kevés a pénzed, de rengeteg a barátod. Egyedül élsz, de fantasztikus munkahelyed van remek kollégákkal. Nem vagy megelégedve az egészségeddel, de van egy csodálatos társad. A harmóniát így is megteremtheted, hiszen vannak olyan problémák, amelyeket egyszerűbb elfogadni, mint megszüntetni. Ha elfogadod, a probléma többé már nem probléma, ugyanakkor képes vagy az energiádat máshová összpontosítani. Amit találsz, pótolhatja azt, amit elveszítettél. Gondold át ezeket a dolgokat a saját életeddel kapcsolatban! Van olyan nagyon erős vágyad, amely szerinted sosem fog megvalósulni? Talán így is van. Ha így van, mit szeretnél helyette? Valamit, ami egy hangyányit elérhetőbb? Gondolkozz!

De azért ne gondolkozz túl sokat! De túl keveset se. Tudod, pont annyit gondolkozzál, amennyit jónak látsz. Úgy közepeset, légyszíves.

Szűcs Tibor - mindennapinlp.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Katka szép oldala

Lia Weblapkellékek, kütyük és kódok