Visszakapcsolódás az Életbe - 2017

2012 óta jól érzékelhetően megváltoztak a Világ rezgései. A Föld, az emberek, állatok, növények, ásványok… és az Univerzum rezgései is.

Ezzel együtt a számmisztika és a névelemzés rezgései is!

Az új rendszerben, ahogyan az embereknek, a számoknak is lelke van :)

Igen, úgy képzeld el mint az élőlényeket :) Ezért a két (vagy sok) lélek egymáshoz való viszonyát előtérbe helyezzük! Tehát a számok finomodnak, bővülnek, tágabb értelmet kapnak és sok esetben más jelentést hordoznak mint eddig, önmagukban és az egymás melletti kölcsönhatásukban is. Nem számok rezgéseivel és emberekkel foglalkozik innentől a számmisztika, hanem LELKEKKEL akik változásokat generálnak…

Nem szabad figyelmen kívül hagyni az egymásrautaltságukat és nem lehet beskatulyázni egyetlen számba egy embert vagy egy évszámot sem :)

A számmisztika 9 éves ciklusokban forog, ismétel. Minden 9. év után az 1. következik, nem 10 aztán 11.

Tavaly 2016 a számítások szerint 2+0+1+6= 9-es év volt és a mostani 2+0+1+7=10=1-es év. Ez régen csupán azt jelentette, hogy a Kezdet Éve :)

Most viszont egy teljesen új és más minőségű kezdetről beszélek, ahol nem számok jelentését fordítjuk le szavakra, hanem lelkekről beszélek akik hatással vannak egymásra, ránk emberekre és mi is hatással vagyunk rájuk :)

Minden év elemzése arra épül, hogy milyen rezgések vannak túlsúlyban, vagyis mi az amit könnyebben kihasználhatunk, a már meglévő energiák segítségével… (és persze arról is, hogy mi az ami nem kap megerősítést egy adott időszakban.) Az évvel együtt rezegnek a hónapok, napok rezgései és természetesen a saját személyes évünk és a születési dátumunk energiái és a nevünk rezgései is (amik sokkal nagyobb hatással vannak ránk mint bármely év) mindezek a saját életünkre vonatkozóan nyitnak újabb és újabb lehetőségeket az önmegvalósításra :)

Tehát, 2017 (mint éves elemzés) NINCS „megírva, betonba öntve” – csak arról ad hírt, hogy milyen lélek-rezgések erősebbek, milyen irányba terelik a TE lelked (ha engeded… de ellent is állhatsz) és mindezek megértésével, megérzésével, kihasználásával, hogyan alakíthatod legkönnyebben az Életedet és a fizikai anyagba született testedet – a változásokat elfogadva, velük együtt rezegve – JOBBÁ :)

Ebben az új számmisztikai ciklusban, ami 2017-ben ténylegesen is „1-es évként” elindult, már a „lelkek misztikájáról” írok :)

Félre ne értsd! Két éve erről írok, csak nem neveztem nevén, hogy a számoknak IS lelke van és mást IS jelentenek… Akár egyetlen szám mindenkinek mást… sőt, másként is hatnak ránk…és sokkal finomabb energiákat is kapunk tőlük…

2017.

2

A kettes egy nyugalmi energia, amely összetartozást, egymás meg-és elismerését, elfogadását helyezi előtérbe.

Már ismeri a káoszt, a fájdalmat, az ellentéteket és az ellenségeskedést, ezért megtisztult energiaként, egyensúlyt és harmóniát áraszt… A tisztaság, a titkos tudás száma.

Hazugságmentes.

2=1 pár.

Az együttműködés száma, a másság elismerése és mások tudásának elfogadása. Ahogyan 2 kéz, 2 láb, két vagy több ember, többféle csoport együttműködhet.

Biztos KözÉPpont azoknak, akik a „mi”-t, a kapcsolódásaikat, a közösségeket, az EGYséget, a dualitás harmóniába hozását ugyanolyan fontosnak tartják mint a saját életük intimitásának megőrzését.



EGYSÉG

Megértés, diplomácia és figyelem jellemzi az Egységben lévőket a részletek iránt, hogy mi hajtja a másikat, önmagukat és egymást a közös cél felé… illetve a lehetőség beengedése, hogy: „minden megoldható együtt, a különbözőségek ellenére”.

A kettes egy csodálatos lélek, hozzá tartozik például a boldogság és a zenei ritmus is :)
A kettes jelenti az Egységet Önmagunkban is, a belső hang meghallgatásával… a test-lélek-szellem összekapcsolásával és a lélek küldetés, a bennünk lévő egyedi tudás megtalálásával…

Mi tesz boldoggá? Mi a szenvedélyed? Mit tudsz megosztani másokkal?
Belül a válasz, hallgass az intuíciódra !

Tudod, amire ha rágondolsz elönt egy belső tűz…azonnal izgalomba jössz és amikor csinálod vagy beszélsz róla rezegsz, vibrálsz, ÉLSZ :)

Ennek a belső tűznek a megosztása a legigazibb önmagadba enged betekintést és kapcsolódást másoknak a saját csodáddal.

Hol közöny van, ott nincs EGYség!

Kapcsolódj, taníts, segíts, de sétálj „kint és bent” is a saját utadon :)

0

A végtelenség száma. Minden számot, élőt és élettelent, láthatót és láthatatlant magába foglal.

„Isteni erő” – a semmi megtapasztalása :)

Felerősíti a mellette lévő számokat.

Egy folyamatos ciklus amely kiemel a bizonytalanságból és minden lehetőséget eléd tár, hogyan döntsd le az Élet áramlásában korlátozó BELSŐ gátjaid és a benned lévő tudást elzáró falaid.

Minden lehetséges :)

A 0 egy olyan „üresség vagy semmi” aminek van egy belső középpontja de nincsen kerülete, körvonala. Mi emberek szabjuk meg a határát, amikor a végtelen lehetőségeinket nem hisszük el, nem tudjuk elfogadni vagy csak negatív történéseket hívunk életre…
A nulla azt jelenti: Minden lehetséges…

DE MI döntjük el, hogy számunkra mi az ami lehetséges…

Hmmm… mi lenne ha úgy döntenél MOST, hogy bármi is történik veled, mindig van még új lehetőséged ami nem zárja ki a lehetetlent?

1

Az „Én vagyok” – a létezés száma.

Az Egy a misztikus középpont, a „minden Egy”- az Isten száma. 

Az EgyetlenEgy, amibe minden EGYSÉG belefér.

egység az egyben

Az egyes, a tettek által lesz Teremtő, aki felméri a saját korlátait és túllép rajtuk. Növekszik. Ég felé tör, amint elismeri a saját felelősségét az életében…

7

A lelki fejlődés, a belső bölcsesség, a tökéletesség, a csend, a LÉLEK, az egyediség és az időnélküliség száma.

A kereső, aki megtalálja és megérti, amit keres.

(Természet, gyógyulás, mítoszok, titkok, önmagunk…vagy feltalálók, kutatók, zsenik, képességek megtalálása, újra-felfedezése, önmagunkban…stb…)

lélek-láng

A hetes, a romboló minták ismétlődésének letételét jelzi, amely egy minőségi változás kezdete… megújulás egy magasabb szintre lépéssel.

A hetes nyitott és támogató… ha azt hiszed, hogy ez a megújulás fájdalmas lesz, akkor abban támogat… Ha azt hiszed, hogy békés és boldog lesz, akkor abban… :) (Mint látod a hetes is támogatja a végtelen lehetőségeidet! )

Minden nyitás gyógyulás!

A hetes rengeteg jelet, üzenetet, küld Neked, a LELKEDEN keresztül, hogy készülj a változásra… mert megújulás ideje van :)

Visszakapcsolódás az Életbe – 2017

Embernek születtünk… Van testünk, lelkünk, szellemiségünk. Összhangban vagyunk Önmagunkkal? Használjuk-e amit kaptunk, amivel születtünk, az Isteni hármasságunkat?
Mert az igazi ÉLET ekkor kezdődik :)
Nagyapám az Isteni hármasságot amit mi Test-Lélek-Szellem hármasságának hívunk, így nevezte: Anyag – Élet – Szellem
Azt mondta: A Lélek, az Élet megTESTesítője.

Neked, a LELKED rezdülései, annak meghallgatása és az aszerint cselekvés jelenti-e az Életet?

Hányszor gondoltál arra a mai napon, hogy levegőt kell venned, hogy életben maradj?
Ugye, egyszer sem…

A tested működik enélkül is.

A lelked élteti a tested… minden egyes sejtecskédet átjárja… Minden egyes sejtedet, te eteted, te alkotod, te Teremted. Műanyaggal, méreggel, gyűlölettel, haraggal, félelemmel…vagy szeretettel, öleléssel, szépséggel, csodával, ÉLelemmel….

Az anyagot élteti az ÉLET. Ha Élettel táplálod :)

test

A fizikai formád pontosan mutatja ha a lelked nem ápolod.

Amikor elismered, meghallgatod, beszélsz a lelkeddel, érzed minden rezdülését, akkor elkezdi megtisztítani a tested. A lélek az, Aki az egész lényed összhangba tudja hozni.

Amikor mélyebb kapcsolatba kerülsz önmagaddal elindul az átalakulás a testben is. Nem a divat szerint alakul a formád, hanem a korodnak, nemednek, önszeretetednek, tisztulásodnak, megbocsátásodnak függvényében változik.

Amikor megkérdőjeleződnek és elengedésre kerülnek az eddigi hitrendszereid, félelmeid, szerepeid, indokaid, visszahúzó kapcsolataid – a változásod felgyorsul

Nem egy test vagy aki kapott egy lelket,

tested

hanem végtelen LÉLEK vagy aki kapott egy testet.

Amikor kinyitod a szíved a megbocsátásra, az elengedésre, emlékezni kezdesz arra ami Benned van… amit hoztál, ami a részed… Akkor feltárul a TE saját Lelked, ami téged Éltet :)

A szívnyitáshoz – a szeretet áramoltatásához – hozzátartozik az elkülönülés elengedése… a kategorizálás, a többi ember megítélése, dobozokba, polcokra, alul-felülrendeltségbe helyezése.

Amikor megnyitod a lelked, mindenkiben látod a ragyogást de pontosan tudod, hogy kikkel tudsz őszinte kapcsolatokat kialakítani, kivel van dolgod és kivel nincs.

Érzed, ha valakivel csak testileg vágytok egymásra… vagy csak a lelketek tudja táplálni egymást… esetleg csak intellektuálisan tudtok kapcsolódni. Érzed, hogy csak egyik-egyik vagy az összes szinten harmóniában vagytok-e – csak elnyomod… ezzel becsapod magad és a másikat is…

Azt fogod bevonzani aki vagy. Amikor az érzés mellett szavakra, megerősítésekre van szükséged – akkor a másiknak is bizonyítékok kellenek.

Az Életnek nincs szüksége bizonyosságra: VAN <3 

De Neked kell kapcsolódnod, az álarcaid, falaid, lebontásával.

A szavak hazudnak… a tettek elmaradnak… az érzést pedig elnyomod, hogy TE csaptad be magadat, amikor belementél a kapcsolatba – ehelyett elkezded a másik rossz tulajdonságait hibáztatni, pedig Te nem választottad Őt őszintén a kezdetekkor. Ha nem tudjátok minden szinten boldoggá tenni egymást – akkor elakad az életetek. A saját Életed és a közös életetek is!!

Engedd el a hazugságaidat!

Az ÉLET – a szerelem, az öröm, a figyelem, a bizalom… – nem áramlik hazugságban!
Ha Te már összekapcsolódtál az Isteni hármasságoddal, akkor tisztán rezegsz. Tisztán látod a másikat és nem fogsz megalázó hamis kapcsolódásokba belemenni sem vágyból sem érdekből :)

együtt rezegni

Mert ha őszintén választasz, minden a Tiéd, a testi- a lelki- és a szellemi boldogság is :)
Ne siess kapcsolódni… ne csapd be magad, csak figyelj befelé és érezz!

Amikor érzéseid vannak nem pedig gondolataid valamiről-valakiről, ne hidd, hogy megőrültél :) Kezdesz visszatérni az ősi energiákhoz, amit „kitanítottak” belőled.

Tartsd tiszteletben a „folyamat” létezését és ne próbálj reálisan, ok-okozatban gondolkodni róla, csak engedd történni... Maradj a csendben és ne sürgesd!

Mennyi energiádba került eddig, hogy ne érezz dolgokat? (vagy elnyomtad amit érzel?)
Ez elég durva hatással van még most is a testedre!

Már nem kell elrejteni, hogy kik vagyunk, mit érzünk, mit tudunk és milyen tapasztalások megosztásával tudunk segíteni másoknak. Találd meg a módját, hogy feltárd amit tovább tudsz adni.

egyedi vagy :)

Ragyogj…a Világ rád vár <3

Ijesztő ez a ragyogás?

A környezeted el fog bizonytalanodni melletted… kakukktojás leszel… kirekesztenek a megszokottból…- ettől félsz?

Hmmm… ha szeretnek, akkor örülni fognak a csodáidnak és ők is megszabadulnak – a példádat látva- a félelmeiktől :) Ha pedig nem szeretnek, akkor éppen itt az ideje, hogy ez kiderüljön és kilépj abból a szeretetlen körből!

Az Élet megújul, ha nyitottak vagyunk felvállalni a képességeinket, a falak nélküli Önmagunkat! Ez az új korszak kihívása :)

érintés

Mindenki megváltozik ha megérinted a lelkét ésTe megváltoztatod azokat is akiknek hagytad,  
hogy megérintsék a lelked :)

Szóval… ugye érted, mi az Élet? :)

Az Élet az, ami Téged ÉLTET! Ami öröm, boldogság, szeretet :)

Az Élet, nem a félelemről, fájdalomról, szól!

Igen- az életed része lehet ideiglenesen. De Te döntöd el, hogy meddig!

Ha beteg vagy, eltöröd a kezed… – fáj…

Ha elválsz, csalódsz, elveszíted a szeretteidet, pénzedet, munkádat… – fáj…

Igen, ha kimutatod, ha nem, ez mind-mind fáj.

fájdalom

Azt, hogy meddig élsz a fájdalomban – vagyis a múltban –ezt TE döntöd el! Csak Tőled függ, hogy mikor tudsz megbocsátani, elengedni, meggyógyulni, túllépni, elfogadni – vagyis a JELENBEN Élni.

Senki nem tud meggyógyulni helyetted vagy meggyógyítani… senki nem tudja visszahozni a szerelmedet, sem a halottaidat… senki nem tud megbocsátani, szeretni helyetted…

Ha Te ragaszkodsz a múltbéli személyekhez, munkához, egészséghez, pénzhez, érzésekhez, gondolkodáshoz, haraghoz, gyűlölethez (múltbéli jóhoz vagy rosszhoz) akkor ezeket a dolgokat, emlékeket, érzelmeket, fájdalmakat, félelmeket élteted, NEM Te ÉLSZ!

Ahogyan nem lehetsz egy időben két helyen, ugyanígy nem lehetsz két időben egyszerre!

Nem tudsz a múltban is és a jelenben is lenni. Amire a figyelmed fordítod, ott vagy… azok az érzések erősek amiről beszélsz, panaszkodsz és újra és újra átéled. Így a múlt fájdalmai rombolják a jelenben a testedet-lelkedet. Nagyon!

Éltető Élet hiányában töltöd a jelenidődet, amikor a múltad fájdalmait élteted!

Ugye érted??

ÉLET az, ami Téged Éltet <3

Itt és most…

…amit szeretettel teszel, amit megeszel-megiszol… ami az öröm forrása számodra.
Az Élet nem áramlik hazugságban!

Sem a múltban, sem a jövőben, félelemben, hiányban, fájdalomban, sem (előre)gyártott „pozíciókban” nincs áramlás….

Teperünk egy jobb kapcsolatért, magasabb fizetésért, rezgésért, tudatállapotért, pozícióért, tudásért (mert másik polcra akarunk kerülni, egy magasabbra ) vagyis a hiányt erősítjük, hogy kicsik vagyunk és kevesek…

dobozok, pozíciók rabjai

Ki akarunk szabadulni pl. a boldogtalanságból, pénztelenségből, betegségből (mihez-kihez, kinek a sikeréhez, egészségéhez képest?

Melyik polcon van a példaképünk, akihez hasonló életet szeretnénk?)

Mekkora hiányérzetet kell leküzdenünk az között, ami neki megvan-nekünk meg látszólag nincs? (kocsink, házunk, boldog családunk, doktorátusunk…stb…?)

Ha, ki akarsz szabadulni abból amiben vagy, akkor RAB vagy…. Te magad pozicionálod rabbá, kicsivé, hiányérzetté Önmagad.

Pedig csak meg kellene élni azt ami van…és elengedni azt ami nem TE vagy.

Te nem a múltad vagy!

Nem vagy kicsi, nem vagy nincstelen… nem vagy szenvedés, sem magány, sem félelem!
Semmit nem kapsz „felülről”, balszerencsétől, rosszakaróktól… mindezt Te hívod életre… és Te ragaszkodsz mindehhez!

TE lélek vagy :)

Végtelen, változó, Teremtő ÉLET vagy. Éltetője a tested minden porcikájának, a gondolataidnak, a szeretetnek, a cselekedeteidnek.

Minden pillanatod újjászületés :)

mandala vagy :)

Ebben a pillanatban ott ahol éppen olvasod ezt, akarom, hogy tudd:

az Élet legcsodálatosabb, egyedi teremtménye Vagy!

Az éveid, napjaid, gondolataid, érzelmeid….. összessége, amivé alakítottad a tested… a gondolkodásod… Önmagad…

Akármit követtél el – ha életedben eddig csak hazudtál, csaltál, gyűlölködtél… ha csak áldozat voltál… ha nincs meg kezed-lábad… ha éhezel… szomorú vagy… elhagyott mindenki… ha betegségekbe menekülsz vagy éppen bele akarsz halni… MINDEGY, ki vagy és hol, mit éltél meg és mit okoztál másoknak… Tökéletes VAGY!!

Aki vagy, az most a legtökéletesebb testben élő lélek AKI lehetsz – a múltad, a falaid, a szerepeid ismeretében!!!

… élsz, lélegzel, olvasol, és képes vagy dönteni (ebben és minden más Jelen pillanatban is) hogy elengeded a múltadat és ÉLNI kezdesz a JELENBEN!

A legtökéletesebbé tetted magad, hogy felismerd a nagyszerűséged és azt, hogy CSAK ebből a nézőpontból kiindulva tudsz ELINDULNI a valódi ÉLETBE :)

Élni <3

Az itt és most – MINDIG a legtökéletesebb pillanat a változáshoz.

DE

nem mindegy hogy Önmagadat, gyengének, megalázottnak, bűnösnek, betegnek látod-e! Vagy annak aki lettél – mint megtett utad és döntéseid következménye – a lehető legkiválóbb TÖKÉLETESSÉGE az eltelt időben Önmagadnak :)

Ami eddig történt Veled, a lehető legjobb dolog volt az életedben, hogy eljuss ahhoz a felismeréshez, hogy ADDIG kell újra és újra tapasztalni a dolgokat amíg nem érted meg, hogy TEDD LE!

Nincs szükséged tovább SZŰKségre.
Amikor elengeded a múltat és elfogadod ami VAN az maga a Tökéletesség – a Szeretet, a Hála…a Béke… az ÉLET áramlása – mindaz AKI VAGY :)
 visszakapcsolódás az Életbe :)

Ebből a Tökéletességből tudsz visszakapcsolódni az ÉLETBE <3

Előbb csinálni kell, csak akkor érted!!!

A VÁLTOZÁS a megértés utáni természetes állapot –nem folyamat! – egyetlen pillanat alatt megtörténik :)

Zárszó :)

Mit akar az ÉLET?

Az Élet, ÉLNI akar!!

Benned is!

kapcsolódom...

Változni, Szeretni, Gyógyítani, Tapasztalni, Megbocsátani, 
Elengedni, Megújulni, Kapcsolódni, Áramolni….

2017 – „egyes év”

Az „Én vagyok” éve :)

Azt Élem, amit Én Teremtek.

Én Lélek VAGYOK… én vagyok a Változás, a Szeretet, a Gyógyulás, a Tapasztalás, a Megbocsátás, az Elengedés, a Megújulás, a Kapcsolódás, az Áramlás…Én vagyok az ÉLET <3

Az elkövetkező idők sok csodát, felismerést, tiszta döntéseket hoznak- mellyel visszatalálok a szívemhez-lelkemhez.

Az új energiák visszavisznek a saját utamra, hogy megértsem, mi a küldetésem :)
lélek vagyok...

Először Nekem kell nyitni az energiákra, a változásra, gyógyulásra… meg kell érezni, tapasztalni Önmagamon belül az Egységet és meghallgatom a belső iránymutatást, hogy kifelé is tisztán tudjak kapcsolódni.

Ami nem áramlik, amit beskatulyáztam, ami irányíthatatlan, ami gátol, az mind az elengedésre tanít. Hagyom, hogy minden széthulljon és ami összetartozik csak az kapcsolódjon..

Arra haladok, azt teszem, Teremtem ami Nekem öröm!

Engedem, hogy az Élet újjáépítse az Anyagot – a Lelkem meggyógyítsa a Testem! Áramlásban Tiszta vagyok. Kinyitom a szívem, hallgatom a lelkem – visszakapcsolódom az ÉLETBE <3

...És Te??
Én még mindig kereső vagyok. De már nem kérdezem a csillagokat, könyveket. Hallgatom a lelkem.    – Rumi

Megjegyzések

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

TOP 3 BEJEGYZÉS

A HANG A FEJBEN

Hogyan tanuljuk meg az elengedést?

A kettősség legyőzése és a belső hang megtalálása

222

lap tetejére