MÁRCIUSI SZERELMI ELŐREJELZÉS

Mire készülj márciusban szerelem és a párkapcsolati boldogság terén?

Az ismert amerikai párkapcsolati szakértő és spirituális tanító, Chuck Spezzano The Love Pack elnevezésű gyógyító kártyáit hívtam segítségül, hogy megtudjam, milyen energiák támogatják márciusban a szerelmes, szeretetteljes kapcsolatok kialakulását, ha még egyedül vagy, és elmélyülését, ha már melletted a társad.

Ami akadályozhat: 
Alkalmatlanság
Ami a megoldást hozza: 
Önértékelés
Ami támogat: 
Érzékiség

1. lap: Alkalmatlanság

Néhány hónapja egy olyan könyv került a kezembe, amely a hatékony cselekvésről, valamint ennek ellentétéről, a halogatásról szólt. Az derült ki belőle, hogy a halogatásnak sokféle oka lehet, ezért semmiképpen se kezdjük el lustának, tehetetlennek, bénának címkézni magunkat emiatt. Az egyik ok a félelem volt. Sokszor azért halogatunk valamit, mert attól félünk, ha megtesszük, az olyan mértékű változást hoz, amit nem tudunk kezelni.

Ugyanezt jelenti az alkalmatlanságtól való félelem is, ami a márciusra érkezett gyógyítandó terület magunkban. Számtalan dolgot nem teszünk meg azért, mert alkalmatlannak érezzük magunkat.



Talán alig jársz emberek közé, mert úgy érzed, nem tudnál

  • beszélgetni velük;
  • felszabadultan nevetni;
  • érdekes dolgokat mondani;
  • másokra odafigyelni;
  • kitűnni a tömegből.

Talán nem mersz elköteleződni egy kapcsolatban, mert attól tartasz,

  • nem tudsz majd mit kezdeni a közelséggel;
  • egy idő után elveszted a vonzerődet;
  • nem vagy elég jó háziasszony (vagy háziúr);
  • a gyereknevelés neked nem megy;
  • alkalmatlan vagy az együttélésre.

Nemrégiben az alábbi történetet mesélte erről valaki:

„Bár még csak kezdő blogger vagyok, mégis megtalált egy rendezvény szervezője, és meghívott, vegyek részt azon a találkozón, ahol a sajtónak először megmutatják az ötletüket. Csak annyit kért, hogy utána írjak róla.  Először nagyon fellelkesültem, mert tetszett a téma, pont olyasmi, amiről szívesen írok. De aztán arra gondoltam, hogy nem tudom, mit vegyek fel; ott lesz az a sok, ismeretlen ember; olyasmiről beszélgetnek majd, amihez én nem értek, meg ilyenek. Egyre nőtt bennem a félelem, ami teljesen kiszorította kezdeti lelkesedésemet. Úgyhogy végül nem mentem el.

Ezt teszi hát velünk az alkalmatlanságtól való félelem. Eléri, hogy elkerüljünk olyan helyzeteket, amelyek megtapasztalására tulajdonképpen vágyunk. Eléri, hogy benne maradjunk a komfortzónánkban, és ne tegyünk meg semmi olyasmit, ami ismeretlen, és ezért kihívást jelentene. Eléri, hogy a szürke (és ismerős) hétköznapokat válasszuk a színes, izgalmas, kalandos hétköznapok helyett.

Márciusban ezért arra lesz lehetőséged, hogy felismerd azokat a helyzeteket, amelyekben az alkalmatlanságtól való félelmed győz, és alkalmad lesz másik döntést hozni. Bátran keresd az új, ismeretlen kalandokat, és próbáld ki magad! A márciusi energiák abban fognak támogatni, hogy képes légy új utakat választani.

2. lap: Önértékelés

Abban, hogy bátrabb légy, és könnyedén járj ismeretlen utakon, egyre növekvő önértékelésed fog támogatni. Ez a módja annak, hogy az alkalmatlanságtól való félelmet is magad mögött hagyd.

Megfigyeltem, hogy az alacsony önértékelés, vagy az alkalmatlanságtól való félelem mögött sokszor az összehasonlítás szokása rejlik. Talán azért értékeled kevésre magad, mert

  • nem vagy olyan, mint mások;
  • nem tudod mindazt, amit mások;
  • nem úgy viselkedsz, mint mások;
  • nem azoknak a dolgoknak örülsz, mint mások;
  • nem azok a témák foglalkoztatnak, amik másokat.
  • Ilyenkor pedig – ahelyett, hogy így gondolkodnál: egyedi és különleges vagyok! – arra a következtetésre jutsz, hogy veled valami baj van. Pedig a kapcsolatainknak épp az adja a sava-borsát, hogy annyira különbözőek vagyunk. Ne akarj senki másra hasonlítani! Találd meg saját egyediségedet, és ess mélységes szerelembe önmagaddal. Örülj annak, aki vagy, és örülj annak, hogy másmilyen vagy! Ne hidd el azokat a kívülről érkező elvárásokat, amelyek arról szólnak, hogy neked is olyannak kell lenned, mint mindenki másnak.  Bátran éld a saját életedet, és találd meg, neked mi okoz örömet.

Néhány napja végignéztem egy 20 perces YouTube-videót, aminek valami ilyesmi volt a címe (angolul): Ő a tökéletes partner számodra; vele kösd össze az életed! Talán többen is vagyunk, akik a cím olvastán arra gondoltunk, valamiféle tanácsadás következik, amiből mindenki megtudja, ki a számára ideális társ a szerelemben. A válasz pedig ez volt: önmagad! A beszéd arról szólt, hogy képesnek kell lennünk ugyanolyan szeretetteli és mély elköteleződést jelentő esküt tenni önmagunk mellett, mint amit házasságkötéskor teszünk.

Itt van például a templomi házasságkötő eskü szövegének néhány mondata:

Esküszöm, hogy akinek a kezét fogom, szeretem. Szeretetből vagyok vele. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan, hűtlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges segítőtársa leszek.

Ha tehát szeretnéd a márciust arra használni, hogy magad mögött hagyd az alkalmatlanságtól való félelmet, és megérkezz a valódi önértékelésbe, akkor fogd ezt a szöveget, és írd át! Fogalmazz meg egy olyan szándéknyilatkozatot, amelyet az önmagaddal való szeretetteljes, elköteleződött kapcsolatra ki tudsz jelenteni. Majd olvasd fel magadnak minden egyes napon, és figyeld, amint egyre teljesebbé és szerelmesebbé válik az életed!

3. lap: Érzékiség

Márciusban érzékiséged megélése lesz leginkább a segítségedre abban, hogy önértékelésed kiteljesedjen, és a félelem érzete nélkül, bátran, örömmel éld meg a kapcsolataidat.

Az érzékiség ugyanis egyáltalán nem kizárólag a szexualitáshoz kötődik. Érzékinek csakis szex közben lehet lenni – ez az egyik tévhit, amit kérlek, engedj el. A másik elengednivaló pedig az a kép, ami talán benned is él arról, hogy milyen egy érzéki nő vagy érzéki férfi. Ha ugyanis megtartod ezt a képet, akkor ezen a területen is elkezded összehasonlítani magad, és már vissza is szerezted az alkalmatlanságtól való félelmedet.

Mindannyian, természetünkből fakadóan érzékiek vagyunk, pusztán azért, mert testünk van, és a testünkön keresztül módunkban áll érzékelni: látunk, hallunk, szagolunk, ízlelünk, tapintunk. Ezért ha szeretnél érzékibbé válni, akkor nincs más teendőd, mint nagyobb figyelmet fordítani mindarra, amit érzékelsz.

Ha látsz valamit, ami gyönyörködtet, akkor állj meg, és szemléld meg alaposan. Engedd, hogy a szépség energiával töltsön fel.
Ha hallasz valamit, ami tetszik a fülednek, akkor állj meg, és add át magad neki teljesen. Ha teheted, hallgasd meg újra és újra, merülj el benne.
Ha olyan illatot érzel, ami jólesik az orrodnak, akkor állj meg, lélegezz mélyeket, és engedd, hogy mindenedet átjárja az illat keltette öröm.
Ha olyan ételt eszel, ami ízlik neked, akkor állj meg, és egyél kifejezetten lassan. Engedd, hogy minden egyes falatra emlékezzen a tested.
Ha olyasmi ér a bőrödhöz, aminek finom a tapintása, akkor állj meg, simítsd át újra és újra, tekerd magad köré, bújj bele, vessz el benne.
Az élményeidet pedig öntsd szavakba, és mesélj róla másoknak. Így válik az életed izgalmas, érzéki utazássá!

Sarkadi Kriszta
szeretetterapeuta
www.igazabolszerelem.hu

Megjegyzések

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

TOP 3 BEJEGYZÉS

A HANG A FEJBEN

Hogyan tanuljuk meg az elengedést?

A kettősség legyőzése és a belső hang megtalálása

222

lap tetejére