Teréz Anya

Teréz Anya, az aprócska apáca, akit az egész világ ismer

A legtöbben hallottak már Teréz Anyáról, aki az indiai Calcuttában élt, és 1997-ben halt meg, miután egész életét a szegények és rászorulók segítésének szentelte. Vajon ki volt ez az aprócska nő, aki valószínűleg sosem volt testesebb ötven kilónál? Miért lehetett tevékenysége ilyen nagy hatással az egész világra? Mely tulajdonsága ébresztett olyan szeretetet és megbecsülést az emberekben, hogy a Római Katolikus Egyház előbb-utóbb szentté fogja őt avatni?

Ha összehasonlítanád Teréz Anya adottságait és erősségeit azokkal az elvárásokkal, amelyeket modern társadalmunk támaszt a sikeressé válni akarókkal szemben, azonnal előtűnnek a különbségek.

Logikusan nézve a dolgot semmi sem indokolná, hogy mai világunkban Teréz Anya sikeres, és ilyen széles körben elismert személyiség legyen. A tehetős albán család leánya a makedóniai Skopjéban született, a volt Jugoszlávia területén. Nem volt magasan iskolázott, és hiányzott belőle a tehetős emberekre gyakran jellemző karizmatikus kisugárzás. Sok olyan"piacképes jártassággal" sem rendelkezett, ami az emberek serint manapság elengedhetetlen ahhoz, hogy befolyásos és sikeres ember legyen valakiből. Akkor hát mi volt benne, ami világhírűvé tette ezt az apró termetű hölgyet?

A válasz egyszerű, és egyben igen elgondolkodtató. A válasz egyetlen szó, amelyben minden benne van: szolgálat. Teréz Anya tizennyolc éves korában lépett be az írországi Angolkisasszonyok apácarendbe, és ettől kezdve embertársai szolgálatának szentelte életét. 1929-ben Kalkuttába küldték, ahol egy leányiskolában kezdett tanítani. Az indiaiak nyomora és szegénysége mély nyomokat hagyott benne, ezért az elkövetkezendő éveket azzal töltötte, hogy segíteni próbáljon a rászorulókon.

1946. szeptember 10-én hosszú vonatozás után megérkezett Darjeelingbe, ahová lelki gyakorlatra, illetve azért ment, hogy kigyógyuljon feltételezett tébécéjéből. Itteni spirituális élményéről sorsfordító megtapasztalásként emlékezik meg: 

"Egy belső hang azt súgta nekem, hogy küldetésem a betegeken és a haldoklókon, az éhezőkön, a ruhátlanokon és az otthontalanokon segíteni-hogy tetteimmel Isten szeretete legyek cselekvés közben. Gyakorlatilag ez vezetett a Szeretet Misszionáriusai rendjének alapításához."

Ekkor Teréz Anya még a korábbinál is komolyabban elkötelezte magát küldetése mellett. Már nem csupán segíteni próbált a rászorulókon. Egyenesen az egyházfőhöz, a pápához ment, és engedélyt kért tőle addigi rendjének elhagyásához, hogy új apácarendet alapíthasson. Miután megkapta a kért engedélyt XII. Pius pápától, visszament Kalkuttába. Abba a városba, amelyet sokáig a Föld legnyomorúságosabb helyének tartottak az emberek.

Hátralevő napjait azzal töltötte, hogy a rászorulók fizikai és lelki szenvedését enyhítse. Teréz Anya életét végignézve ugyanazok az emberi tulajdonságok tárulnak elénk, mint az összes hős esetében.

Pontosan tudta, ki ő, és mi a legfontosabb számára az életben. 

Emellett tisztában volt azzal, hogy mit akar elérni ezen a Földön.

Teréz Anya történetének egyik legfigyelemreméltóbb mozzanata az, ahogyan a sok más segíteni akaró közül éppen ő tűnt ki, és vált világhíressé.

Mert már akkor sem voltak kevesen azok a nővérek, misszionáriusok és humanitárius segélyszervezetekben tevékenykedők, akik az elesetteket szolgálták. Miért épp Teréz Anya vált az egész világ számára ismertté?

Miért ő lett a jótékonykodás élő jelképévé?

A válasz-legalábbis szerintem-egyszerű. Egyetlen szó: konzisztencia, azaz következetesség. Teréz Anya következetesen saját tanaival összhangban élte életét. Célja nem az elismerés megszerzése volt. Azért élt úgy, ahogyan élt, mert reményt és békét akart adni az embereknek, véget akart vetni a Kalkutta utcáin szenvedő beteg és haldokló emberek szenvedéseinek.

Jómagam sosem jártam Kalkuttában. De hallottam már róla ismerőseimtől, akik szerint a Földön kevés olyan hely van, amelyik ennyire szegény, ahol ilyen sok a betegség és a nyomor. És ez a hely, ahol Teréz Anya úgy döntött, megváltoztatja a világot. A statisztikák szerint az elmúlt évtizedek során több mint negyvenkét ezer embert gyógykezeltek üres hindu templomokban, amelyeket annak idején Teréz Anya szerzett meg és alakíttatott át Haldoklók Házává. A nővérek szó szerint Kalkutta utcáiról szedték össze a betegeket és haldoklókat, és ők maguk vitték őket be a Haldoklók Házába. Itt nem csupán gyógykezelést, hanem szeretet és törődést is kaptak. Sokak számára persze már ez sem segített, mintegy tizenkilenc ezren haltak meg ezekben az otthonokban. Itt azonban legalább emberséges körülmények közt tölthették utolsó óráikat.

Teréz Anya történetét lassacskán ismerte csak meg a világ. Az embereket megdöbbentette az, ahogy ez az apáca ellentmondott a szokásos reakcióknak: "Szörnyű, de én egyedül úgysem tudok semmit tenni..." Alig értette valaki, mi munkál ebben a fantasztikus asszonyban, aki saját rendet alapított azért, hogy jobban szolgálhassa a betegeket, a haldoklókat és a rászorulókat. Lehet, hogy azért ismerték meg oly sokan ezt a világ másik felén élő apácát, mert ő úgy élte az életét, mint aki pontosan tudja, mi számít leginkább számára az életben, és mélyen elkötelezte magát, hogy tesz is céljai megvalósításáért. Emellett kész volt minden energiáját arra fordítani, hogy a rászorulóknak jobbá tegye az életét. 

Jean-Michel di Falco

Teréz Anya - A hit csodái 

Felkavaró életrajz egy olyan asszonyról, 

aki kiemelkedik eme évszázadból és 

aki tapinthatóvá teszi számunkra 

a hit csodáit.