"A lány neve: van és közeledik"

Kép: Abdai Anika Art

Változó és kavargó világunkban régi és mindennap új arcú énedben azt a képet keresed, amelyben örömmel ismernéd fel:

én vagyok! Ilyen szeretnék lenni! Ilyennek kell lennem! Keresed azt a tükröt, amelyben igazi énedet látnád meg. Hol ez a kép, hol ez a tükör?

A naponta változó és kavargó társadalom, amely körülvesz, ezernyi képet mutat neked a Nőről. Képet – szó szerint. Plakátok, magazinok, videók, filmek és a tévé képernyője. Könyvek s újságok betűtengere. A Nő – s mennyi arccal! Melyik vagy te? Melyik lehetsz, milyenné kell válnod?

Hányszor dobban a szíved: igen, ez! Azután lehangoltan legyintesz, hogy mégsem.

A Nőt előszeretettel mezítelenül mutatják be, amely ábrázolás a testet hangsúlyozza. Hol van az az őskép, amely a nő egész emberi valóját mutatja be?! Van ilyen?

Pilinszky János egyik írásában visszaemlékezik egy kamaszkorában látott filmre. Képzelete előtt sok-sok leányarc jelenik meg a börtönrács mögött. Majd az egyik sírni kezdett és száz és száz lány egyetlen zokogásban sírt. Visszaemlékszik egy másik filmre is, amelyben rejtett kamerákkal fényképezett nőket látott. A titokban fényképezett nők önzők, ostobák, ízléstelenek voltak a tükör előtt, az utcán, a fodrász burája alatt, a kozmetikus kezében.

A költő szerint a modern időben a krízis letagadhatatlan. A kibontakozást egy „képben” jeleníti meg:

„Sötét udvaron egy fiatal nő kel át, siet mindannyiunk felé. Éjszaka van és sötétség, de ebben a sötétségben vezérlő csillagként van jelen minden, még maga a sötétség is. A lány maga is csupa tündöklő sietség, minden lépte, minden mozdulata egy-egy »végre« és »valahára«. Kristályosan tiszta, erős és egyszerű. Az a valaki, akit arról ismerünk fel, hogy biztosan megjön. Homlokára a jövő van feljegyezve... Üres képzelgés, szubjektív látomás? De hiszen a lány neve is az, hogy: van és közeledik!...

Igen. Talán még az Isten szívében, talán még csak a jövő szívében. De az is lehet, hogy már nincs is olyan messze, hogy már itt van, itt áll napjaink kapujában.”

Igen, úgy érzem magam is, már itt van. Talán Leányom éppen te vagy, éppen azáltal, hogy szíved mély érzéseivel tapogatózva keresed arcodat. Ne a sírás törje össze lényedet! Üresség, önzés ne rútítsa arcodat szörnyeteggé.

Arról a Lányról akarok most írni, aki legmélyebb bensődben ébredni és élni akar.

A nő ősképét próbálom bemutatni itt az oldalakon  és a szívedben.

Tükör

Simoné Weil írja:

„Egy asszony – Nő –, aki tükrében figyeli magát, sokszor nem érzi annak szégyenét, hogy milyen szűk helyre fokozta le önmagát, ezt a határtalan lényt, ki mindent birtokol...

Egy nagyon szép nő könnyen elhiszi tükörképének, hogy ez ő maga. Egy csúnya nő tudja, hogy ez nem ő.”

Természetes igénye a Nőnek, legyen akár leány, akár asszony, fiatal vagy idős, hogy naponta százszor tükörbe nézzen. De furcsa, hogy nem érzi: csupán önmaga felszínét látja; haját, arcát, szemét, ajkát, alakját, ruháját. S ezzel megelégszik. Sőt, a „szép” el is hiszi, hogy egyenlő azzal, akit lát. A csúnyának szerencséje van, mert legalább kételkedik.

A tükör keveset mutat, mert legyen valaki szép vagy rút, nem mutatja, hogy a nő határtalan lény, aki mindent birtokol. Hamvas Béla is állítja, hogy a Nő éppen az,

 „aki sohasem annyi, amennyi, hanem mérhetetlenül több.”

Hiszed?

Rólad van szó.

Nőnek születtél. Több vagy, mint látszol. Szeretném, ha velem gondolkoznál erről. Ismerd meg magadat! Ha megismered, értékeled; akkor örülsz, hogy Nőnek születtél.

Ősképek

Szeretett Leányom, hogy jól ismerd magadat, hogy felismerd „határtalan lényedet”, ahhoz tudnod kell, hogy minden ember ősképeket hordoz magában.

Az emberi lélek ősképek szövevénye. Az őskép ősminta, amelyet nem mi találunk ki, hanem felfedezünk magunkban. Őskép minden hivatás, tevékenység, tulajdonság. Az őskép az emberiségnek évszázezredek óta gyűjtött tapasztalata. A sokezeréves tapasztalatból a lélek sajátos típust formált meg. Az ősi kép, minta előbb van az egyes emberi életben, mint a szerzett tapasztalat. A gyermekben tudatának ébredése előtt már él az Apa, az Anya, a Testvér és éppen ezen ősképekből érti meg, ismeri fel a valóságos apát, anyát, testvért.

Az őskép – az archetípus – hatalommal él bensőnkben. Tisztelnünk kell. Az őskép modell. Szellemi mintát ad önmagunk teljessé válásához és arra szolgál, hogy valóban önmagunkká váljunk.

A Nőben élő őskép a Szűz, a Jegyes, az Anya.

Amint a táj, a város, amelyben születtünk nem függ tőlünk, de hatással van ránk, hasonlóképpen az őskép – az objektív psziché – hat ránk oly mértékben, amily mértékben azonosulunk vele. Az azonosulás által él bennünk és azzá leszünk, amivé, akivé lennünk kell.

Éned a megélt őskép által teljesedik ki. A figyelembe nem vett vagy megtagadott ősminta szorongást, idegességet, a hiábavalóság érzését keltheti fel.

Kedves Leányom, sokszor hallod, hogy az emancipáció által a nőt fel kell szabadítani. Igen, de ennek nem abból kellene állnia, hogy a nőt levetkőztetik, hanem felszabadultsága, kiteljesedése az által történne, hogy segítenék felébreszteni és élni benne a Nőiesség Ősképeit: a Szüzet, a Jegyest, az Anyát.

Csodálatosan szép mese, amikor a boszorkány által elaltatott Csipkerózsikát a Királyfi felébreszti. Vajon benned a divat, a reklám, a tömegkommunikáció, a közönyösség, a „tudatlanság” által elaltatott ősképet, a Szüzet, a Jegyest, az Anyát ki ébreszti föl?

Bár valóság lenne, hogy ezen oldalak  a lélek sugárzásával, a szellem fényével megérintene téged! Ez az írás arra törekedett, hogy gyújtópontként összegyűjtse századunk szellemi zsenijeinek 

gondolatait a Nőről,

és ezt kimondja,

Neked mondja,

hogy megérintsen, légy leány vagy asszony, ifjú vagy érett korú, és az érintés által felébredjen szívedben, megvalósuljon személyiségedben a nőiesség Ősálma, amelyben eléd fénylik a szűz érintetlensége, a jegyes kedvessége, az anya melegsége.

Az igazi Nő arca szűzies, jegyesi, anyai. Páratlan szeretet, szellemi szeretet, termékeny szeretet tölti be, gazdagítja egész lényét.