Lélekben anya
Már beszélgettünk arról, hogy a Nő lényege az odaadás. A Nőben természetes az a szeretet, amely anyává teszi őt. Aki nőnek születik, anyának születik.
A szűz lemond a vér szerinti gyermekről, de soha nem mondhat le arról, hogy anya legyen. Hogyan lehetséges ez? Egyszerűen nem lehet másként. Már a pici leány babát ringat karján. Az idős „öreglány” felsír: nem lehetett gyermekem. A Nő életkorától és sorsának körülményeitől függetlenül elsősorban anya. Az anyaságtól nem lehet megfosztani a szüzet sem. Ő lélekben lehet és legyen anya.
A vér szerinti anyák is csak akkor édesanyák, ha lélekben az anyaság jóságával ölelik, nevelik, ápolják, védik gyermeküket. Úgy, amint azt a Biblia leírja, midőn Salamon elé két vitatkozó asszony ment s mindkettő állította, övé a kisbaba, akit magukkal vittek. A király kardot hozatott, kettévágatni a gyermeket, hogy a két asszony megkapja felét-felét. Az igazi anya kiáltva tiltakozott, inkább legyen a másiké, de ne bántsák magzatát. A másik könnyedén mondta, felezzék csak meg. Salamon ebből látta meg, ki a gyermek anyja. Neki ítélte a kisbabát. Ő olyan anya volt, aki nem csupán megszülte, de szerette is, a szeretet tette igazi anyává (1Kir 3,16-28).
Egy másik történetet Bertold Brecht Kaukázusi krétakör című drámája mond el, amelyben a vér szerinti anya saját életét mentve elhagyja csecsemőjét, és azt egy szolgálója, a szűz leány Gruse menti meg, mégpedig a saját élete kockáztatásával. Gruse-ban – aki nem szült még akkor gyermeket –, romlatlan nőiességében élt az anya; látta, érezte a piciny gyermek apró pihegését, szívének dobbanását, és nem bírt ellenállni belső ösztönérzésének és magához ölelte, mentette a gyermeket.
Napjainkban is látjuk, hogy van vér szerinti anya, akinek nincs „lelke” gyermekéhez. S látunk, ismerünk „szüzeket”, akik az anyai szív melegségével áldottá teszik a rájuk bízott, környezetükben élők életét.
„Anya, aki után a mai emberiség vágyakozva kiált, nemcsak az a nő lehet, akinek test szerint gyermeke van... Mert anyának lenni, anyailag érezni annyit jelent, mint a tehetetlenek mellé állni, minden gyengéhez, kicsinyhez a földön szeretettel és segítőkészen odahajolni... A világnak szüksége van anyai nőre, mert oly szegény és tehetetlen gyermek.” (Gertrud von Le Fort)
Az anyaság inkább lélektani tény, mint biológiai. Hányszor tapasztaljuk, hogy a nő, aki szül, nem csupán gyermekeinek anyja, hanem minden gyermeknek, mindenkinek, aki odaadásra szorul: védtelen, beteg, gyönge vagy erős férfi, aki igényli, hogy társa legyen: anya, aki befogadja alkotását, gondozza, őrzi.
A gyermeket pólyáló kéz, a beteget ápoló kéz, az otthonokat takarító kéz, az ételt készítő kéz: anyai kéz!
A Nő, amikor szabadon vagy a megélhetés kényszere miatt munkát vállal, ne az „anyaság” helyett, vagy annak kiegészítésére legyen orvos, tanár, tisztviselő, ápoló, mérnök, vállalkozó, hanem a benne lévő anyai hivatástudattal, érzéssel hassa át munkáját! Az anyai érzelemgazdagságot muzsikálja környezetébe. Tegyék gyöngéddé a férfiak kemény és rideg világát. Jelenjen meg a „dolgozó nőben” a nőiesség anyai jósága, törődése.
Az egyedül élő nő teljesebben lehet anyja a rászorultaknak. És hol nincs rászoruló?! Gondoljunk csak a Nobel-díjas Kalkuttai Teréz „ANYÁRA” és szüzességben élő nővéreire, akik a világ elhagyatottjait, haldoklóit, éhezőit, elhagyott csecsemőit gondozzák... Szűzen is anyák ők.
18 évesen estem át mandulaműtéten. Egyszerű rutinműtét, de vannak rendkívüli esetek is. Ültem a székben. A műtét beígért 15 perce már rég letelt, már a 30 perc is. Arcomba csepegett az orvos verejtéke. Tekintetében aggodalom tükröződött. Engem fájdalom, kín, fuldoklás gyötört. Ketten fogták már a fejem. Aztán a falon függő óra alatt megláttam egy ápolónővért, akiről tudtam, hogy apáca. Csak állt ott és segítséget kereső, könyörgő szemembe nézett. „Csak” nézett. Tekintetében felém hajló szeretet, aggódás, biztatás, és „láttam”: imádkozik. Kék tekintetéből mintha édesanyám mélybarna szemének jósága érintett volna. A szűzi életállapotban élő Kedves Nővér anyai szeretettel segített. S jól segített. A műtétet túléltem. Igen, az orvosprofesszor néhány nap múlva közölte, hogy tízezer műtétje közül ez volt a legnehezebb és majdnem csodának tekinthető, hogy életben vagyok...
Kedves Leányom, álmod, lényed kiált az anyaság után. Természetes. Még szűzen is lehetsz anya, és vér szerinti anya is akkor leszel igazán, ha LÉLEKBEN ANYA vagy.
„Lótuszvirág”
Kétnemű az emberi természet, férfi és nő. Hogy mennyire egymásnak valók, Sienkievicz lengyel író nyomán elmesélem neked.
Isten megteremtette a férfit. Adott neki észt, erőt, bátorságot, munkakedvet. Ez az élet egyik oldala. Az élethez kell szív, szépség, jóság, bensőség. És akkor Isten megteremtette a Nőt.
„A Teremtő azt mondta a lótuszvirágnak:
– Amilyen te vagy a virágok között, olyan váljék belőled az emberek között.
S előállt egy bájos, tiszta, szép leány.
– Hová tegyelek? – kérdezte most az Alkotó. Ragyog a lelked. Felviszlek a hegycsúcsokra, jégmezőkre. Ott nem tapad a lelkedhez por, sár. Tiszta maradsz.
– Oda ne vígy – válaszolta a leány – ott nagyon hideg van, ott megfagyok.
– Tiszta vagy – folytatta az Úr – az óceán hullámaira viszlek, ott ringhatsz, mint a vízirózsa.
– Ott viharok vannak – mondta a lány – oda nem megyek, hiszen ott elpusztulok.
– A pusztába viszlek, szende vagy, szelíd, szereted a csendet, ott nem bánt senki.
– Ott lenni ijesztő, ott kísértetek járnak és a pokol izzó lehelete kergeti az égető szelet, ott elhervadok.
– Kincs vagy, gyöngy vagy, menj a föld mélyébe, elrejtelek a föld alatti barlangokba, építek neked gyöngyből hajlékot, otthont.
– Nyirkos ott a levegő, végre is ott meghalok.
– Tehát végre hová tegyelek?
Ekkor a leány meglátta a FÉRFIT és kérte az Alkotót.
– Bízz engem erre.
– Jól van – felelte az Úr – menj hozzá.
A leány belenézett a férfi lelkébe. Nagy lett riadalma. Kénytelen volt látni, hogy amitől menekült, az mind ott van a férfi lelkében. Ott látta az értelem magaslatait és jeges csúcsait. Ott tárul elé az érthetetlen lét pusztasága. Eléje örvénylettek problémák és mélységek. Reménytelenség és kételkedés kínja érintette meg. Menekülni akart!
A Teremtő meggyökereztette a lábát és mondta neki:
– Ne menj, ide való vagy, éppen ide! Te vagy az élet, a jóság, a szentség, a szív! Napsugaraddal melengeted a jeges csúcsokat, szépségeddel takarod be a kopár sziklákat, kertet varázsolsz a pusztából, rózsává, muskátlivá varázslod az atomok forgatagait. A mélységektől se félj, szárnyaiddal átrepülsz a szakadékok fölött. A titkok zárját érzéseiddel megnyitod. Ihlettel hevíted az értelmet.
A leány ott maradt a Férfi oldalán...”
Kedves Leányom, kérlek, ne mondd, hogy ez csak mese, mert bár valóban mese, olyan kép, amelyben nőiességednek értékét mutatja, amely természeted, húsod, véred, lelked hivatását festi eléd.
Álmodsz magadról így?
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése