Szerelem

Sokszor hallottad már azt a közmondást, hogy „madarat tolláról, embert barátjáról” lehet megismerni.
Az is igaz, ha megmutatjuk bárkinek könyveinket, akkor rásejtenek, milyen emberek is vagyunk. Most én azt mondom, beszélj nekem a szerelemről, hogyan gondolkozol róla, miként kívánod megélni; beszélj a szerelemről és megmondom milyen nő vagy. Viszonyulásunk a szerelemhez döntően befolyásolja egész személyiségünket. E kérdésben ismét „mesteremet”, Chardint hívom segítségül.

„Csak egyetlen alapvető érzés van minden misztikának gyökerén, s ez nem más, mint az emberi személyben született Szerelem, amely kiárad az egész nagyvilágra.”

„A Szeretet óriási, mindenütt jelen van és sohasem törte meg semmi. A Szeretet őseredeti és egyetemes energia.”

Fel kell tenni a kérdést, hogy tulajdonképpen mi az értelme, lényege a szerelem szenvedélyének a Világmindenségben. „Szaporodjatok és sokasodjatok” – hangzott a Teremtő szájából Ádám és Éva számára hivatásuk, hogy gyermekek szülessenek. A férfi és nő szerelme biztosítja az emberi nem fennmaradását. Ezen elsődleges cél mellett

 „az Emberré válás kritikus pillanatától kezdve új, lényegesebb szerep jutott a Szerelemnek” 

– állapítja meg Chardin. Az emberi személyiség kialakulásához szükséges a két „ellentét”: a férfi és a női létnek, életnek egy magasabb egységben való egyesülése.
A férfi és a nő, minél emberibb emberek, annál inkább nem csupán a gyermekért, hanem inkább a másikért vannak. Erről II. János Pál pápa is ír a Mulieris Dignitatem körlevelében.

„A kettő egységében a férfi és a nő kezdettől fogva hivatást kapott nemcsak arra, hogy »egymás mellett« vagy »együtt«, hanem arra is hogy kölcsönösen »egymásért« létezzenek.”

„A Szerelem az emberré válás révén növekszik... A szerelem lelkileg differenciálja azt a két embert, akit egymáshoz közel hoz. Tehát egyik sem emésztheti fel a másikat; s még kevésbé lehetséges az, hogy mindketten elvesznek a testi birtoklás élvezetében...

A szerelem hódító vállalkozás. Csak örökös felfedezés révén marad meg s bontakozik ki, mint maga a Mindenség is.

Tehát csak azok szeretik egymást jogosan, akiket mindkettőjüket, egyiket a másik által, létük magasabb birtoklása felé viszi szenvedélyük.” (Chardin)

Abdai Annika Art

A szerelemben a férfi és nő kiegészül egymással. Az igazi szerelemben nemcsak test találkozik a testtel, szív a szívvel, hanem lélek a lélekkel. Minden vonatkozásban egész ember egy másik egész emberrel. Életük egyesülése megjelenik a gyermekben; gyermekük által haladták túl/meg önmagukat és életük az emberiség folyamában folytatódik.
Az igazi szerelemben személyiségük is találkozik, egyesül és ekkor felmerül a kérdés, kiben teljesülnek be? Biológiai életük folytatódik gyermekeik, unokáik nemzedékén át az emberiség folyamában. Személyiségük szellemi valóságának is kell egy egységesítő cél. Mi vagy ki menti át a halhatatlannak akart szerelmet a mulandóságból? Chardin válasza így hangzik:

„A szerelem három pontot magába záró folyamat: a férfi, a nő és az Isten. A szerelem sikere egészen attól függ, hogy a három elem összhangba kerül-e?”

Így látod a szerelmet? Vagy hasonlóan? Azért idéztem ily bőven „mesteremet”, mert az ő megfogalmazásában találtam rá a majdnem tökéletes bemutatásra, milyen is a szerelem ősképe az Emberben. Erre kell törekedni. A szerelem megélésében – amely egybeöleli a test, a szív, a lélek, az Isten valóságát –, bontakozhat ki nőiességed, válik teljessé személyed.

Természetesen másként is meg lehet élni. De mit ér az olyan szerelem, amely nem teremt embert egymásban és egymás által? Mit ér a szerelem, ha nem viszik át a túlsó partra? Nagy László költőnk nagyon ismert verssora: „Ki viszi át a szerelmet a túlsó partra?” Vajon milyen „túlsó partra” gondolt? Egyik évből a másik év partjára? Vagy az egyik szív partjáról a másik szívének partjáig? Kettejük szerelméből a gyermekig? Halálon túli partra? Vagy Isten Szívéig?
Te hogyan gondolod?