2012. augusztus 9., csütörtök

JOSE SILVA - AZ AGYKONTROLL


Életed egyik legjelentősebb kalandja előtt állsz. Bemutatom neked José Silva Agykonroll című könyvét!

Teljesen meg fog változni a kép, amit önmagadról és a téged körülvevő világról kialakítottál. Az új képességekkel felelősséget is kapsz, hogy azokat - egy Agykontroll kifejezéssel élve - az "emberiség javára" alkalmazd. Másként nem is vehetnéd hasznát ezeknek a képességeknek, ahogy az majd hamarosan kiderül a továbbiakból.

"Egy amerikai város építészmérnöke csöndesen betette maga mögött irodája ajtaját. Feldúlt titkárnője magára maradt a fogadószobában. Nyomtalanul eltűntek egy bevásárlóközpont tervei, noha a város vezetőivel néhány nap múlva döntő tárgyalásra került volna sor a létesítménnyel kapcsolatban. Kisebb hiba miatt is rúgtak már ki állásukból emberket. A mérnök mégis szinte teljesen nyugodt maradt, pedig ilyen helyzetben bárki más magán kívül lett volna.

Nyugodtan ült asztalánál. Behunyta szemét, és koncentrált. Azt hihetnénk, hogy a közelgő botrány előtt megpróbálta összeszedni magát.

Tíz perccel később kinyitotta szemét, lassan felállt, és kisétált titkárnőjéhez. - Azt hiszem megtaláltam - mondta nyugodtan. - Nézzük cssak meg a múlt csütörtöki számlákat! Tudja, amikor Hartfordban jártam. Melyik étteremben is vacsoráztam?

Telefonon felhívta az éttermet. A tervrajzok ott voltak."






Az építészmérnök korábban egy Silva-féle Agykontroll tanfolyamon vett részt, épp azért, hogy felébressze agynának azokat a szunnyadó képességeit, melyeket többségünk soha nem használ. Azt is ott tanulta meg, hogy miként hívhat elő olyan eltűnt emlékképeket, melyeket a gyakorlatlan agy képtelen előhalászni.
Ezeket a felébresztett képességek döbbenetes dolgokat műveltek azzal a fél miliiónál több férfivel és nővel, akik már elvégezték a kurzust. (illetve mára már több mint 5 millió ember)

De nézzük csak mit is tett az építészmérnök, miközben tíz percig szótlanul ült? Az Agykontroll tanfolyam egy másik hallgatójának beszámolójából erről is megtudhatunk valamit:

"-Hihetetlen dolog történt velem tegnap Bermudán. Két órám volt a New Yorki-i repülőgép indulásáig, és sehol se találtam a repülőjegyemet. Hárman, csaknem egy órán keresztül kerestük a lakásban. Benéztünk a szőnyegek alá, a hűtőszekrény mögé, - mindenhova. A bőröndömet is háromszor ki-be pakoltam, de sehol se találtuk a jegyet. végül úgy döntöttem, hogy keresek egy nyugodt sarkot és elmélyedek a szintemen. Amint elértem a szintemet, "megláttam" a repülőjegyet. Oly élesen és tisztán, mintha valóban előttem lenne. "Szint" -látásom szerint a jegy két könyv közé csúszva, egy faliszekrény mélyén, szinte észrevehetetlenül lapult meg. A szekrényhez rohantam, és pontosan ott és úgy találtam a jegyet, ahogy elképzeletem."

Az Agykontollban még járatlanok számára ez hihetetlenül hangzik, de ha majd elolvasod a könyben azokat a fejezeteket, melyeket az Agykontroll Módszer megteremtője, José Silva írt, akkor agyad még döbbenetesebb képességeiről is tudomást szerezhetsz. Ezeke közül a legmeglepőbb talán az, hogy milyen könnyen és gyorsan tudsz tanulni.

José Silva felnőtt korának legnagyobb részében azt kutatta, hogy mi mindenre lehet agyunkat betanítani. Ennek eredménye az a 40-48 órás tanfolyam, melynek során bárki megtanulhatja, hogy miként emlékessen látszólag elfelejtett dolgokra, hogyan befolyásolja a fájdalmat, gyorsítsa meg a gyógyulást, hogyan hagyjon el rossz szokásokat és élessze fel az intuíciót, miáltal hatodik érzékünk mindennapi életünknek egy kreatív, problémamagoldó részévé válik. Mindezzel egy boldog, bensőséges békeérzés, nyugodt optimizmus is együtt jár, ami azon a közvetlen tapasztaláson alapul, hogy sokkal inkább képesek vagyunk életünket irányítani, mint azt valaha is képzeltük.

Ez az első lehetőség arra, hogy a tanfolyam anyagának nagy részét nyomtatott szöveg segítségével is el lehessen sajátítani.

José Silva szabadon kölcsönzött a keleti és nyugati tanulási módszerekből, de stílusát tekintve leginkább talán amerikainak nevezhetnénk. A tanfolyam ugyanis igen gyakorlatias. Minden tanításának célja az, hogy életünket - itt és most - boldogabbá és hatékonyabbá tegye.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Katka szép oldala

Lia Weblapkellékek, kütyük és kódok