– Ha ezt a legalapvetőbb energetikai törvényt megérted és éled, akkor a fizikai valóságod olyan lesz, amilyennek azt vágyod.
Az Univerzumnak ez az alapvető törvénye minden vallásban és spirituális irányzatban benne van.
Ma abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ezt már a tudomány – a kvantumfizika – is bebizonyította.
És mégis, az életüket a spirituális fejlődésnek szentelt emberek közül is csak néhányan élik és gyakorolják azt, ami mindennek az alapja.
És közben azok, akik nem gyakorolják, hanem továbbra is olyan dolgoknak adják a figyelmünket, amelyet amúgy nem szeretnének az életükben, és amelytől rosszul érzik magukat csodálkoznak azon, hogy miért nem változik az életük.
Szabad akaratot kaptunk, és végtelen erőt.
Szabadságunkban áll bármit megteremteni, és ehhez minden szükséges eszközt megkaptunk.
Szabadságunkban áll az is, hogy abbahagyjuk a siránkozást az életünk fölött.
Szabadságunkban áll abbahagyni az energiáink elpocsékolását, és azt a végtelen erőt, arra fordítani, amit valójában szeretnénk.
Szabadságunkban áll megtanulni a figyelmünk tudatos irányítását és megtartását.
És erre mindenki, kivétel nélkül képes.
Ugyanúgy képes vagy ezt elsajátítani, ahogy képes voltál megtanulni olvasni.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Címkék
nevedbenasorsod
(33)
szellemi öngyógyítás
(21)
igazabolszerelem
(19)
szeretet
(15)
Mátyás Anita
(13)
SarkadiKriszta
(13)
elengedés
(12)
lélek
(8)
szerelem
(8)
élet
(6)
önmagad
(6)
önszeretet
(5)
egyensúly
(4)
NLP
(3)
csend
(3)
pozitív
(3)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése