Lélekből, nem elméből

Sokszor írok arról, hogy az az élet, amelyet Lélekből és nem elméből élünk sokkal szebb, lágyabb, könnyebb és gyönyörteljesebb.

De ezzel nem azt akarom mondani, hogy az elmédre nincsen szükséged. Hiszen az elméd egy csodálatos hangszer, és hűséges segítőd a szebbnél-szebb élet-dallamok előhívásában akkor, amikor nem az egód vezeti, hanem a Lelked.

Nincsen semmi baj az elménkkel, csak félrecsúsztak a dolgok, azzal, hogy a középpontot az elmébe, annak is a racionális részébe helyeztük át. Olyan ez, mintha a keréknek a küllőket összetartó közepe valahol a szélén lenne, és ekörül próbálna forogni a kerék. Ugye el tudod képzelni, hogy ez nem éppen a legideálisabb eredményt hívná elő?

Pont így van ez velünk is. A középpont, ami megtart a Lelkünkben van. Ha visszahelyezzük a középpontot a Lelkünkbe, ha a Lélek vezetését követve élünk, és engedjük, hogy az elme erőteljes hangszerét is a Lélek irányítsa, akkor az élet kisímul, harmónikus, szépséges tánccá változik.

A teremtéshez szükségünk van az elme erejére is. De amíg az elmédet az egó irányítja elég sok rémálmot fogsz teremteni. A Lélek vezetésével a rémálmok eltűnnek, feloldódnak a Lélekből kinyíló csodás álmokban.

Forrás és szerző: Veres Kriszta - vereskriszta.com
Kép forrása: http://animabelle.free.fr/menu/menu.htm