Észrevette-e már, kedves olvasó, hogy hányan beszélnek csak úgy, anélkül, hogy valóban mondanának is valamit? Ezt nevezzük tudattalan beszédnek. A tudattalan beszéd természetesen a tudattalan gondolkodásból ered. Mi azonban elhatároztuk, hogy gondolatainkat is ellenőrzésünk alá vonjukl. Ezzel természetesen beszédünket is tudatosabbá tesszük.
Figyeljesn egy napon át a szavaira. Este üjön le egy tiszta papírlap elé, és gondolja végig a napját. Gondolja meg: miket is mondott aznap? Mit akart mondani? Hogyan vették a többiek? Jegyezze le mindazokat a helyzeteket, amelyekben nem volt elégedett önmagával.
Ha a gondolatain úrrá tud lenni, nem eshet nehezére a beszéd kontrollálása sem. Akkor aztán nemcsak üresen fog fecsegni, hanem mond is valamit a beszéddel. Ki tudja fejezni önmagát.
Aki kevés szóval is sokat tud mondani, annak mindig több figyelem jut, mint annak, aki egyfolytában csacsog. Erre ugyanis végül már senki sem figyel. mindenki tisztában van azzal, hogy a szavak száma és a mondanivaló fontossága nincs arányban egymással. Figyeljen oda a szavaira, gondolatait egyértelműen, félreérthetetlenül fogalmazza meg.
Az egyik bölcs mondás szerint a szavaknak három esetben van jogosultságuk: ha segítenek vagy gyógyítanak, ha köszönetet fejeznek ki, és ha áldanak. Az ön szavainak vajon hányféle értelmük van?
Minden szó legyen ajándék. Szavaival ön azt is meghatározza, hogy mit szólít meg beszélgetőpartnerében, és hogy milyen szinten folyik a beszélgetés. Ha a partnere értelmét veszi célba szavaival, akkor az értelem fog válaszolni önnek. Ha az érzelmeit szólítja meg, akkor a lélek válaszol. Ha az igazi énjéhez szól, akkor tőle kap majd választ.
Természetesen az is előfordulhat, hogy partnere a létnek egészen más szintjén áll, mint ön, esetleg éppen dühös vagy udvariatlan. Ez ne tántorítsa el önt! Maradjon meg a harmóniában, akkor a partner is csatlakozni fog önhöz.
Legyen példakép mások számára, használja ki a szavak titkát. Az ön legmagasabb szintjén szóljon a társához! Ez természetesen azt feltételezi, hogy ön tudatában van a saját szintjének, és hogy mindig ügyel arra, hogy ezen a magas tudati szinten maradjon. Ha ezt sikerül elérnie, akkor ezen marad, és nyugodtan, oldottan közlekedhet a hétköznapokban, hiszen elengedett minden stresszt, dühöt, a hamis elvárásokat, mindent, ami megakadályozhatná a boldogságát.
Ha megtanul elengedni, akkor megtanul oldottá válni és nyugodtan halad az életében előre. Az oldottság pedig nem egyéb, mint hogy elfogadjuk az életet olyannak amilyen, és felismerjük, hogy az élet adta események egytől egyig értékesek és tanulságosak a számunkra. Mind fontosak önnek - olyan fontosak, hogy egyetlenegyet is kár lenne kihagyni belőlük. Ha már nem valami "ellen" él, akkor megtörténhetnek a jó dolgok, amelyekre szívből elmondhatja:
"Minden úgy jó, ahogy van."
"Minden baj a szájból ered." (Japán bölcsesség)
A beszéddel természetesen szoros kapcsolatban áll az értő meghallgatás is. Ezen a téren is hozza ki a legtöbbet minden helyzetből! Gyakorolja az odafigyelést, és akkor is figyeljen oda, ha történetesen századszor hallja a sztorit, még ha untatja is a részletezés. Kísérje figyelemmel beszélgetőtársa mondatait, és gyakorolja közben a türelmet, a megértést, a toleranciát. Nem jutott el még mindenki addig, ahol ön már tart. Fogadja el a másikat olyannak, amilyen, erényeivel és furcsaságaival együtt. Személyes nyereségként könyvelheti el, ha megtanul tudatosan odafigyelve hallgatni.
2013. május 20., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Címkék
nevedbenasorsod
(33)
szellemi öngyógyítás
(21)
igazabolszerelem
(19)
szeretet
(15)
Mátyás Anita
(13)
SarkadiKriszta
(13)
elengedés
(12)
lélek
(8)
szerelem
(8)
élet
(6)
önmagad
(6)
önszeretet
(5)
egyensúly
(4)
NLP
(3)
csend
(3)
pozitív
(3)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése