Szerző: Manita - nevedbenasorsod.hu / kerekegeszember.hu
Egyesek szerint az Aranykor már beköszöntött, mások szerint 30 év múlva… megint mások szerint majd csak 500 év múlva :)
Vannak akik határozottan állítják, hogy csillagászati értelemben már elkezdődött és természetesen olyanok is vannak akik ezt tagadják :)
…és persze vannak akik azt mondják, hogy a Felemelkedés egyenlő az Aranykorral—és olyanok is akik azt mondják, ez hülyeség…
Nem vagyok szakértője a dolognak… de úgy érzem, hogy puszta szavak és dátumok vitája folyik, viszont az érzést a belső bizonyosságot, amely sok-sok emberben megfogalmazódik, megélésre kerül… azt nem tartják fontosnak…
Szerintem a Felemelkedés, az előrelépés vágya, belül születik meg az emberekben – ha nem is ezzel a szóval, hogy „én most felemelkedem”… de valamilyen régi(rossz vagy csak nem előrevivő dolog) letételével és egy új látásmód (vagy egy kis bátorság, önbizalom, nyitottság) beengedésével. Szóval szerintem, ha már nem akarjuk a régi játszmákat, hazugságokat, a belénk nevelt mintákat, újra élni (és napi szinten teremteni, ugyanazt a reakciót, élethelyzetet, bármit – és elkezdünk másképpen gondolkodni majd cselekedni) akkor már elindulunk FELfelé !
Tudom, hogy baromi nehéz felelősséget vállalni a saját döntéseidért… Pl. amikor magadnak hazudsz, hogy majd a másik megváltozik és minden jó lesz, mint régen… Miért lenne jobb a másik, mitől változna meg, ha eltűrsz mindent – és te nem változol? A várakozás nem egyenlő a szeretettel!! Szeretni valakit nem azt jelenti, hogy majd kivárjuk, hogy leszokik az italról… vagy haza adja a fizetését… vagy majd „kinövi” a téged félelembe tartó gesztusait!!
Ez az önsorsrontás a TE saját felelősséged, a te döntéseid eredménye. Az önszeretet hiánya. Azt hiszed nem vagy képes nélküle vagy egyedül boldogulni – eltartani a gyerekeket, fizetni a hitelt, munkát találni, stb.. Vagyis nem vállalsz felelősséget azért, hogy TE mint EMBER, a két kezeddel, a szavaiddal, a cselekedeteiddel, a gondolataiddal, egyedül is emberként tudsz élni. Emberként élni, az én szótáramban azt jelenti: egyedül is döntésre képesen, magamban bízva és magamat szeretve, pontosan tudva, hogy nekem mi a jó, mit csinálok szenvedéllyel és ezt mások eltaposása, befolyásolása, nélkül is meg tudom tenni… és ha kell, tudok segítséget kérni és el is tudom fogadni:)
A hitről beszélek, az önmagunkba vetett hitről, ami nélkül nem tudunk előre lépni, ami nélkül nincs szeretet, béke, benned sem Felemelkedés sem az Aranykor (a jó, a bőség)megtapasztalásának érzése sem…
Az igagazság hónapjában, IGAZINAK lenni, megújulni, elengedni a hamis dolgokat, a félelmeket, azokat a magad köré épített falakat, ami miatt eddig nem cselekedtél, nem szóltál… Ezt kell(ene) tenned :)
Minden nap egy esély, hogy őszinte légy magadhoz és másokhoz! Igen– el fogsz veszíteni embereket, tárgyakat, vagyonokat… és ki tudja előre hogy még mit!
De sose volt a tiéd, sem a férjed, sem a feleséged… sem egyéb… Csak a szabad lelked a tiéd, amely a kapott testedben újra és újra próbálja súgni neked a boldogság lépéseit a felfelé haladáshoz :) Ezek pedig, több más közt: önszeretet, megbocsátás, elengedés, cselekvés, tanulás, önismeret, önbizalom…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Címkék
nevedbenasorsod
(33)
szellemi öngyógyítás
(21)
igazabolszerelem
(19)
szeretet
(15)
Mátyás Anita
(13)
SarkadiKriszta
(13)
elengedés
(12)
lélek
(8)
szerelem
(8)
élet
(6)
önmagad
(6)
önszeretet
(5)
egyensúly
(4)
NLP
(3)
csend
(3)
pozitív
(3)

Kedves Tóth Tímea!
VálaszTörlésA boldogtalanságnak lehet oka, hogy nincs a világban béke, az emberek meg és elvadultak, elveszett az empátia, szolidaritás,emberség.
Egoizmus, hatalomvágy, kapzsiság tombol, elkorcsosodik az ember.
Nem érdemli meg ezt a csodálatos helyet, a Földet!