2014. január 25., szombat

A stresszellenes tréning


Egy példa
Mentőautó állt meg a Park strasse 10. előtt. Az ápolók Bertram urat gyakorlott mozdulattal fektették a hordágyra és óvatosan becsúsztatták a mentőbe. Szívinfarktus! az orvos már a kórházba szállítás közben megkezdte a kezelést, mert ilyenkor minden perc számít. Telefonon értesítették a kórházat, hogy megszakítás nélkül folytathassák majd a kezelést az intenzív osztályon.
Bertram úr nagyon megrémült. Néhány hét múlva engedhették csak haza őt a kórházból.

A stressztényezők felhalmozódása
Hogyan történt mindez? Bertram úr nagyon megbízható munkaerő volt, részlegvezető egy nemzetközi élelmiszerkonszernnél. Néhány héttel korábban kinevezték az egyik leányvállalat igazgatójának. (Első stressztényező.)
Bertram úrnak el kellett adnia a házát, munkahelye közelében vásárolt egy másikat. A költözködés még hátra volt. (Második stressztényező.)
Ráadásul ezalatt még baleset is érte a férfit. Nekirohant egy autó a háza előtt álló kocsijának. (Harmadik stressztényező.)
Nem ő volt a hibás, de a másik  autóssal együtt el kellett mennie a rendőrségre és tárgyalnia kellett a biztosítóval; mindez igen sok időt és energiát emésztett fel. Idegességében többet dohányzott, mint szokott. (Negyedik stressztényező.)
Ekkor munkahelyén felmondott az igazgató. (Ötödik stressztényező). Bertram úr ezt már nem tudta elviselni. Infarktust kapott.





Mi a stressz?
Ha szög van a cipőnkben és szúrja a lábunkat, szervezetünk erre a helyi stresszre gyulladással válaszol. A megterhelt szövetek kémiai vészjelzést adnak a vérnek, a hipofízis erre gyulladásgátló hormont (ACTH) választ ki, a mellékvese szintén gyulladásgátló hormont termel (kortizont stb.) A kis helyi stressz tehát az egész szervezetet megterheli. Amikor az egész szervezetet stresszhatás éri, akkor az öngyógyító funkciók túlzott igénybevételnek vannak kitéve és sokk keletkezik.

A fizikai és a lelki működések kölcsönhatásai
A szervezet tehát minden stresszre fizikai és lelki erőinek mozgósításával felel. Ha a testet éri stressz, az lelki megterhelést is előidéz, és megfordítva. Minden stressz megbontja a szervezet egyensúlyát, és az egészség zavaraihoz vezet.

A túlterhelés gyengíti az ellenálló képességet
Az öngyógyításra való törekvés minden élő szervezet sajátja, mely a stressz után megkezdi kiegyenlítő működését. Ha azonban újabb és újabb megterhelés éri szervezetünket, mielőtt még létrejöhetett volna a kiegyenlítődés, akkor betegek leszünk. Ha túl sok és gyakori a megterhelés, és közben nem jut idő pihenésre, ellenálló képességünk legyengül. Ha ez tartósan fennáll, egyre többször leszünk betegek, míg végül egyfolytában betegségek kínoznak bennünket. Idegesek vagyunk, hamar elfáradunk és ilyenkor már az alvás sem hozza meg a felüdülést.
A pihenés a stresszt csak lassanként szünteti meg. Ha túlságosan rövid ideig tart, akkor összeadódnak a stressztényezők, míg végül a túlterhelt szervezet megadja magát. Az eredmény többek között lehet szívinfarktus.

A nagyon csekély terhelés szintén gyengíti az alkalmazkodóképességet
Az is árt a szervezetünknek, ha nagyon csekély terhelésben részesül. Ha megterhelések nélkül növünk fel, szervezetünk fokozatosan elveszíti képességét az alkalmazkodásra és kiegyenlítésre. A mozgáshiányra különösen érvényes ez.
Mozgó készülék, tehát mozgatni kell. Ha ezt nem tesszük, akkor keringésünk, emésztésünk stb. működésében zavar támad. Ha nem mozgunk eleget, megkapjuk az úgynevezett civilizációs betegséget: szívizomgyengeség és vérkeringési zavarok lépnek fel. Tehát a megterhelés túlságosan alacsony szintje is stresszt vált ki.

Hogyan védekezzünk a stressz ellen?
    A pihenés elengedhetetlen Mindenekelőtt azt is meg kell mondanunk: a stressz sok esetben ösztönző hatású, sőt szükséges is lehet, hiszen megedzi szervezetünk öngyógyító képességét. De az is éppen ilyen fontos, sőt életbevágó, hogy kellő pihenéssel meg tudjuk szüntetni a stressz okozta káros fizikai és lelki hatásokat. Mai életkörülményeink mellett azonban erre nem mindig van lehetőség.
      Ilyenkor segít a "rövid meditáció"
      Képzeljük el a lépcsőfokokat héttől egyig lefelé, a hozzájuk tartozó színekkel. Minden belégzéskor menjünk egy lépcsőfokkal lejjebb, amikor a hetediket lélegezzük, már ott is vagyunk szellemi kikapcsolódásunk színterén. (A technikát megtudhatod, ha feliratkozol a Hírlevélre).
      Ha megérkeztünk, elegendő lesz egy percet lazítani. Ilyenkor azt használjuk ki, hogy tudatalattinkban az idő relatív fogalom.

      Egy perc pihenő
      Ezért egy perc alatt úgy ki tudjuk pihenni magunkat, mintha két órát aludtunk volna, csupán a megfelelő szuggesztiót kell alkalmaznunk. Ellazult állapotban a következő mondatokat gondoljuk el:
      "Most ellazul az egész testem. Egy perc múlva olyan kipihent leszek, mintha két órát aludtam volna."
      A tudatalatti nem ismeri az időt, ezért azonnal teljesíti a parancsot, mihelyt Ön meggyőződéssel vallja, hogy ez lehetséges. Ha azonban csak felmerül is Önben a sikertelenség gondolata, vagy azt hiszi:
      megpróbálom, mert ártani nem árthat - akkor vagy nagyon csekély eredményt fog elérni, vagy sem milyet sem.

      Aktív szellemi higiénia
      Alkalmazhatja ezt a rövid meditációt és helyes, ha alkalmazza napjában többször is - tevékeny részt vállal így lelki higiéniájának megőrzésében, megelőzi a pszichés túlterhelést.
      Sürgető szükség van a lelki higiéniára. A testünket ápoljuk, mosdatjuk, a ruhánkat gyakran váltjuk, lelkünktől és szellemünktől azonban elvárjuk, hogy minden segítség nélkül egészséges maradjon korunk információ-áradatában is.
      Pedig urai vagyunk gondolatainknak. Hatalmunkban van, hogy pozitív vagy negatív elképzelések legyenek-e fejünkben. szokja meg Ön is, hogy álljon minden helyzetben a pozitív oldalra. Ha így tesz, ettől fogva a legszebb életet mondhatja a magáénak.
      Fölösleges gondokkal árasztjuk el magunkat, mintha legalábbis ezer évig élnénk. Ahelyett, hogy a szívből jövő szelíd humorra hallgatnánk. Hiszen ezt tesz képessé bennünket arra, hogy egyaránt mosolyogjunk a világon, szeretett embertársainkon és önmagunkon is, hogy egy kicsit felülemelkedjünk a dolgokon.

      Nincsenek megjegyzések:

      Megjegyzés küldése

      Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

      Katka szép oldala

      Lia Weblapkellékek, kütyük és kódok