Hang

"Szél fúj a barlangban:

Mozgás a nyugalomban.

Erő a csendben."

Egy barlangban a sziklák és a föld valamennyi külső hangot letompítanak, de ennek köszönhetően az ember szívverésének és légzésének hangja felerősödik. A szemlélődő nyugalom hasonlóképp fordít el minket a mindennapi lármától, és lehetővé teszi, hogy meghalljuk a saját életünk neszeit. Amikor nem a fülünkkel hallgatózunk, hanem a szellemünkkel, érzékelhetjük a hangot. Ha belépünk ebbe a hangba, a legmagasabb tisztaságba érkezünk. Ez az oka annak, hogy sok vallásos hagyományban imádkozással, énekléssel vagy kántálással készítik elő a csendet. Felismerték, hogy a hang ismétlése és elnyelése önmagában a szentséghez vezet. A csend a legmélyebb hang. Ez csak abban az esetben tűnhet ellentmondásosnak, ha a csendet az élet és a rezgések hiányának tekintjük. De egy meditáló számára a csend olyan hang, amelyben egyesült az összes ellentétes zönge. Együtt rezeg a hangos és a hangtalan, és ebből az együtthangzásból születik meg a meditáció ereje.