GONDOK

Ha képes arra, hogy helyzetét olyannak fogadja el, amilyen, akkor a problémái, gondjai maguktól megoldódnak. De vajon mifélék is ezek a problémák? Problémává mindig csak az válik, amiből azt csinálunk. Nézzen csak körül: mindenkinek megvan a maga gondja-baja. Ezek a múltból erednek, vagy az egyéni élethelyzetből, meg természetesen az élethez való hozzáállásból is. Az egyikünk számára az jelent gondot, hogy megjelentek a fején az első ősz hajszálak, a másiknak meg az, hogy képtelen nemet mondani, ha valaki szívességet kér tőle.

A problémákat azonban úgy is nézhetjük, mint az élet ajándékait. Minden problémánkban eleve bele van építve a megoldás. Képzelje el úgy a gondját, mint egy - akár kisebb, akár nagyobb - csomagot.
Most pedig kezdjen hozzá a bontogatáshoz! Oldja meg a csomókat, szedje le a papírt, egyik réteg burkolóanyagot a másik után távolítsa el! A probléma minősége szerint vagy könnyebb, vagy nehezebb dolga lesz vele, lehet, hogy egykettőre kész lesz, de lehet, hogy eltart egy darabig. És mire eljut a tartalomig, vagyis a bajok magváig, és minden akadályt legyűrt, addigra sok új meglátással lett gazdagabb, és egy lépéssel továbbjutott útján a tökéletesség felé. Ez pedig maga az ajándék, amelyet ez a probléma tartogatott az ön számára.





És mi van az egónkkal? Mit akar ez a mi kis lusta, dundi barátunk? Az egónk persze köszöni, de nem kér azokból az ajándékokból, amelyek fejtörést okoznak neki. Egónk nem szereti a munkát, ő csak szórakozni akar. Ezért megpróbálja egyszerűen levegőnek nézni a probléma-ajándékokat. Ahol csak lehetősége nyílik rá, ellavíroz a gondok elől, egészen addig, ameddig a csomagok jól fel nem torlódnak. 

Természetesen akkor aztán már nincs menekvés: mégis csak muszáj lesz nekiveselkednie a munkának, ám az időközben már szinte átrághatatlan kásaheggyé alakult. Életünk értelmét vesztené a problémák nélkül, hiszen akkor szellemi szélcsendbe kerülnénk.

Ha tudjuk, hogy mindaz, ami történik, csak jó lehet nekünk, mert szellemi fejlődésünket szolgálja, akkor elfogadhatjuk a problémákat is mint életünk részeit. Elengedhetjük azt a téves meggyőződésünket, hogy rossz dolgok történnek velünk, ha problémákba ütközünk. Semmi olyasmi nem történik, aminek nem mi magunk raktuk volna le az alapjait. Mindaz, ami megesik velünk, a hasznunkra van, ezért aztán nem is szabad lemondanunk róluk. Még a legcsekélyebbről sem, még a fájdalmasakról sem. Sem a betegségről, se a fájdalomról nem mondhatunk le, nem mondhatunk le a félelemről - mindezek alkalmat adnak arra, hogy önmagunkon dolgozzunk.

Szemináriumom résztvevői közül többen azt válaszolták, amikor problémáikról kérdeztem őket:

"Túl sokat nézem este a tévét." De hát ott a kis gomb, nem igaz? Még ha végtelenül nehezünkre esik is megnyomni azt a kis gombot, ez a gond megszüntethető lenne. Akkor vajon mi tartja vissza őket attól, hogy megnyomják? Az a félelem, hogy valamit elszalasztanak, hogy talán épp a következő pillanatban történik valami érdekes? Határozzák el, hogy tévé mentes estéket tartanak - egy gombnyomással a nyugalomért, a csendért és a kellemes közérzetért -, vagy határozzanak úgy, hogy egy estét végigvárnak. Ha ezt teszik, akkor élvezzék a feszültséget! Hiszen ez sem számít elvesztegetett időnek!

Biztos vagyok benne, hogy szinte minden probléma ugyanolyan egyszerűen megoldható, mint az imént ismertetett televíziós példa. Persze, lehet, hogy ezt most provokációnak tartják.
A szemináriumokon mindig felbukkan a "gyerekek gyógyíthatatlan betegsége" téma is. De gyógyíthatatlan betegség nincs, csak gyógyíthatatlan ember. És ha a gyerekekre úgynevezett gyógyíthatatlan betegségek támadnak, akkor annak is értelme van. Itt is működik az ok-okozat törvénye.

Aki pedig nem teljesíti be az életfeladatát, az a következő életeiben ugyanazzal fog küszködni, egészen addig, ameddig csak meg nem oldja. És ez legvégső esetben akár a gyerekek gyógyíthatatlan betegségében is manifesztálódhat. Aki nem oldja meg az életfeladatát, az akár azzal is szembesülhet, hogy a következő életében fogyatékosan vagy éppen gyógyíthatatlan betegséggel jön a világra. Ha egy gyermek meghal, akkor engedje el a lelkét, engedje ki az élet iskolából, mert úgy látszik, ennyi idő alatt tanulta meg a "leckéjét". 

Mit keresne még itt? 

Az a gyermek, aki meghal, lehet, hogy előző életében felnőttként nem élhette át tudatosan a meghalás folyamatát. Lehet, hogy hirtelen, váratlanul halt meg, lelőtték vagy háborúban esett el. Ezek az emberek túl gyorsan haltak meg, nem halhattak a saját halálukat, és azzal a kívánsággal jöttek újra a világra, hogy ezt megtehessék. Egyetlen életfeladatuk a tudatos meghalás. Hagyják meghalni ezeket az embereket! 

Ezek a lelkek olyan testet választanak ki, amelyről tudják, hogy rövid életű lesz: felveszi a testét, és nyugalommal, tudatosan megtapasztalja a halált. 

Mindennek megvan az oka, és minden úgy jó, ahogy van. 

A mi kezünkben van, hogy legközelebbi életünkben fogyatékosan jövünk a világra, vagy gyógyíthatatlan betegként. 

Hiszen mindaz, amit ma teszünk, hatással van a holnapunkra: következő életünket a mostanival alapozzuk meg.

Olyan testet kapunk, amely megfelel a tudatosságunk fokának: ennek következtében olyan sorsot is kapunk, amely megfelel a tudatunknak.
Mi határozzuk meg a tudatosságunk fokát. Ön is változtatni akar a tudatán, különben nem választotta volna a könyvesboltban éppen ezt a könyvet. Nem kell külső kényszerítő körülmény! Elég, ha vágyik a változásra. Elég, ha tudni akarja az élet értelmét - egészségre és boldogságra törekszik.

Ha vissza-visszatérnek bizonyos gondolatok és mondatok, akkor érje el a kis dundi egójánál, hogy tudomásul vegye ezeket, ne akarjon mindenáron kitérni az útjukból. Ez ugyanis biztosan azt mondja:

"Aha, ezt már olvastuk, ezt már nem kell még egyszer megnéznünk!"

Az ismétlésekben lássa meg annak lehetőségét, hogy elmélyítheti ismereteit! ellenőrizze, hogy eddig a pontig tényleg tisztában van-e mindennel, hogy legbensőbb meggyőződésévé tette az olvasottakat, és - ami talán még fontosabb - hogy minden következtetést levont-e már a tanultakból.

Ha ismétel, egészen új látószögből vizsgálhatja a dolgokat, más szempontokat emelhet ki, olyanokat, amelyek eddig rejtve maradtak. Ne csak olvasson, olvasson, hanem vegye fel a tudatába a szavakat, és engedje ott kifejteni a hatásukat. A tudása az ön tulajdona, és tovább fogja segíteni önt az életútján. A tudás önmagában azonban akadályozhatja is, mégpedig akkor, ha megmarad hideg tudásanyagnak, és nem alkalmazza a mindennapok gyakorlatában. Ha csak tárolja a tudását, akkor nem használja. Az ismétlésekben így azt a lehetőséget is meg kell látnia, hogy ezt a tudást ne csak gyarapítsa, hanem át is ültesse a gyakorlatba.