Őszinteség
Természetesen mindannyian mindig őszinték vagyunk. De az őszinteség nem csak ezt jelenti. Hanem azt is, hogy érthetőek vagyunk és egyenesek. Nem használunk félreérthető szavakat. Hogy nem magyarázzuk körbe a dolgokat, ahelyett, hogy kimondanánk őket. Hogy nem csomagoljuk be a mondandónkat. Hogy világosan fogalmazunk.
Hitelesség
Ez azt jelenti, hogy nem akarunk másnak látszani, mint amilyenek vagyunk. Sem többnek, sem kevesebbnek, sem másnak. Nem vagyunk álszerények, és nem is toljuk magunkat indokolatlan mjértékben előre. Nem csökkentjük, és nem növeljük az érdemeinket. Nem képviseljük más igazságát a sajátunk helyett, és nem is várjuk el ezt senki mástól. A hitelesség legfontosabb alapja a mélyreható önismeret, miáltal ismerem és elismerem a hibáimat éppúgy, mint az előnyeimet.
Szavahihetőség
Ez a legegyszerűbb ugyanakkor egyik legnehezebb dolog. Mindig tedd azt, amit mondasz. Ne ígérj olyasmit, amiben bizonytalan vagy, hogy be tudod-e tartani. Vállald a felelősséget ne csak a tetteidért, hanem az ígéreteidért is, a szavaidért is.
Szeretet
Ez nem valamiféle lángoló szerelem, amit hétmilliárd emberi lény iránt kellene érezned. Ez a szeretet csupán annyi, hogy szívből a legjobbat kívánod másoknak. Persze felmerülhet benned a kérdés az örök dilemmáról, hogy mit tegyél akkor, ha valakivel őszintének kell lenned. Megmondd-e az illetőnek a tutit, például, hogy „öregem, ehhez te egész egyszerűen béna vagy?“ Erre a válasz az, hogy ilyen kérdés nem is merül fel, ha van benned szeretet a másik iránt. Ugyanis amikor szeretünk valakit és a legjobbat kívánjuk a másiknak, akkor közben egyszerűen lehetetlen ezzel egyidejűleg megítélnünk a másikat. Ha pedig nem alkotunk róla ítéleteket, akkor eszünkbe sem jut ilyesmit mondani neki.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Címkék
nevedbenasorsod
(33)
szellemi öngyógyítás
(21)
igazabolszerelem
(19)
szeretet
(15)
Mátyás Anita
(13)
SarkadiKriszta
(13)
elengedés
(12)
lélek
(8)
szerelem
(8)
élet
(6)
önmagad
(6)
önszeretet
(5)
egyensúly
(4)
NLP
(3)
csend
(3)
pozitív
(3)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése